koronavírus

Olasz koronavírus: a CIB anyabankjánál egyelőre nem sok látszik belőle

Az elemzői várakozásokat felülmúlva 10%-os nyereségnövekedésről számolt be az első negyedévre vonatkozóan az Intesa Sanpaolo. Elsősorban a kereskedési bevételek, illetve az Olaszországban tomboló koronavírus-járvány hatásait még kevéssé tükröző relatíve alacsony kockázati költségek magyarázzák a jó eredményszámot. A bank részvényárfolyama 2,9%-os pluszba lendült a hírre az olasz tőzsdén.

Koronavírus: Indiában rekordot döntött a fertőzöttek és halálos áldozatok számának növekedése

Koronavírus: Indiában rekordot döntött a fertőzöttek és halálos áldozatok számának növekedése

Indiában az elmúlt 24 óra alatt az egészségügyi minisztérium keddi bejelentése szerint 3900 új koronavírusos fertőzést és 195 halálos áldozatot jelentettek, ez az eddigi legmagasabb 24 órán belüli növekedés az országban. A minisztérium hozzátette, hogy a szokatlan növekedés vélhetően a tesztelések növelésének az eredménye. Szakértők úgy vélik, egyelőre nem sikerült ellaposítani a járványgörbét.

Itt a világ eddigi legnagyobb short pozíciója, globális dollárhiány alakult ki

Itt a világ eddigi legnagyobb short pozíciója, globális dollárhiány alakult ki

Sergio Leone 1964-es, a kritikusok által erősen lenézett, de Clint Eastwood karrierjét berobbantó, közönségsikerré lett spagetti-westernfilmjéhez hasonló jelenleg az amerikai deviza helyzete: olyan dollárhiány alakult ki, hogy sokan talán ölnének is egy maréknyi dollárért. A szakemberek, azaz az elemzők szerint a FED radikális monetáris politikai lazítása, a rendkívüli kamatcsökkentés lényegében a nulla körüli szintre, illetve a most már felső korlát nélküli eszközvásárlási program az amerikai deviza árfolyamának gyengülését hozza majd, a "közönség", azaz a befektetők és más piaci szereplők viszont ezzel ellentétesen folyamatosan a vételi oldalon álltak az elmúlt hetekben. Mi az oka annak, hogy miközben logikus lenne a dollár gyengülése, ennek pont az ellenkezője történt?

Elismerte a Revolut vezetője: komolyan megsínylik a koronavírus-válságot

Elismerte a Revolut vezetője: komolyan megsínylik a koronavírus-válságot

Jelentősen visszaestek a Revolut bevételei a turizmus globális visszaesése miatt, előfordulhat, hogy az alkalmazottak egy részét majd fizetés nélküli szabadságra kell küldeni – ismerte el Nikolay Storonsky vezérigazgató a Financial Timesnak. Nagy gond egyelőre még nincs, mert a cég 500 millió dollárnyi friss tőkét kapott még februárban, ezt a pénzt viszont inkább rivális cégek felvásárlására fordítanák.

Kritikus a helyzet a koronavírus miatt, itt a gyors és példátlan mentőöv a magyar vállalkozásoknak

Kritikus a helyzet a koronavírus miatt, itt a gyors és példátlan mentőöv a magyar vállalkozásoknak

Egyre kritikusabb a helyzet a magyar kis- és közepes vállalkozásoknál, ugyanis az átlagos magyar kkv-nak 2-2,5 hónap likviditási tartaléka lehet, amiből már eltelt 1,5 hónap és nem látni, mikor jöhet a tartós újraindulás - mutattott rá a Portfolio-nak nyilatkozva Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója és Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettes. Emiatt is indokolt az MFB Csoporthoz tartozó kockázati tőkealapkezelő új tőkeprogramjainak elindítása. A társaság azt ígéri, hogy az új, startupokat és kkv-kat célzó mentőprogramjaik esetében 30 munkanapon belül lefut a mentőöv igénybevételének folyamata. Mindezek mellett van egy új koncepcióra épülő programjuk is azoknak a cégeknek, amelyek lehetőségként tekintenek a mostani krízishelyzetre és amelyeket meg kell védeni a külföldi felvásárlásokkal szemben. Az ismét bővülés előtt álló Hiventures vezetőivel részletesen beszéltünk a járvány okozta helyzetről, a krízis potenciális nyerteseiről és az új tőkeprogramok minden részletére rákérdeztünk.

Új „hidegháború” kezdődött, amiben a koronavírus az egyik front

Új „hidegháború” kezdődött, amiben a koronavírus az egyik front

Az USA és Kína közti feszültség ismételt kiéleződése egy új hidegháború kezdete – mondta a CNBC-nek Donald Trump amerikai elnök korábbi kereskedelmi tárgyalója. Clete Willems szerint a koronavírus-járvány új frontot nyitott ebben a háborúban, így ismét elmérgesedhet a két nagyhatalom viszonya.

Warren Buffett kiszállt, a kisbefektetők meg be - Mi történik itt?

Warren Buffett kiszállt, a kisbefektetők meg be - Mi történik itt?

Teljesen kiszállt a légitársaságokból Warren Buffett, ez a mostani válság már az omahai bölcsnek is sok volt. A nagy amerikai légitársaságok utasforgalma 95 százalékkal csökkent, milliárdos veszteségeket könyveltek el, égetik a készpénzt és hitelekért, állami mentőövekért állnak sorba. Ennek ellenére az egyik amerikai brókercég vezetője arról számolt be, hogy a lakossági befektetők még vették áprilisban a légitársaságok papírjait, ami szöges ellentétben áll Buffett lépésével.

Egészségbiztosítási könnyítésekkel száll be az NN a koronavírus elleni küzdelembe

Egészségbiztosítási könnyítésekkel száll be az NN a koronavírus elleni küzdelembe

Egyedülálló és a koronavírussal kezelt betegek számára komoly segítséget jelentő módosítást jelentett be az NN Biztosító: a piacon bevett 90-180 nap helyett már 14 nap után folyósítja kórházi napi térítéseit egyes termékeinél. A kockázatkizárási idő jelentős lerövidítése mellett a biztosító továbbra is a szerződésben szereplő összeg kétszeresét téríti az intenzív osztályon történő kezelés idejére, ami szintén fontos támogatás lehet az érintettek számára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.