koronavírus

Eltilthatják januártól Belgiumban az oltást elutasító egészségügyi dolgozókat

Eltilthatják januártól Belgiumban az oltást elutasító egészségügyi dolgozókat

Január elsejétől Belgiumban eltilthatják hivatásuk gyakorlásától azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen; a továbbra is emelkedő fertőzési adatok mellett több mint egy hete hétezer felett van a napi fertőzésszám az országban - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétvégi kiadásában.

A számítógépek menthetik meg az emberiséget a betegségektől? Mutatjuk a legújabb eredményeket!

A számítógépek menthetik meg az emberiséget a betegségektől? Mutatjuk a legújabb eredményeket!

Az egészségügy már régóta kiemelt terepe a mesterséges intelligenciának, a rohamos ütemben fejlődő technológia úgy tűnik be is váltja a hozzá fűzött reményeket. Nincs olyan területe az egészségügynek, amit az AI ne lenne képes alapjaiban megváltoztatni. A következőkben végigvesszük, hogy hogyan járulhat hozzá napjaink legdinamikusabban fejlődő technológiája emberi életek millióinak megmentéséhez.

Európa vírusgócai voltak, most különösen nagy szigorral indul a síszezon

Európa vírusgócai voltak, most különösen nagy szigorral indul a síszezon

Európában szigorú védelmi intézkedések mellett kezdődik a síszezon, azonban több magyar gondba kerülhet, akit Szputnyikkal oltottak, ezért érdemes a legfrissebb utazási szabályokat figyelni. Egy négy fős család számára idén 600-900 ezer forintba kerülhet egy egyhetes kikapcsolódás, és sok korlátozás vátható. Mi vár idén a síelőkre?

Elkeserítő tudatlansággal indultunk neki a 4. hullámnak

Elkeserítő tudatlansággal indultunk neki a 4. hullámnak

Minden korábbi előrejelzést cáfolva, az előző két járványhullámhoz hasonló intenzitással kezdett el terjedni a koronavírus most ősszel is. A fertőzések, kórházi és súlyos esetek száma és sajnos a halálozások alakulása is hasonló meredekségű görbéket írnak le, mint egy éve vagy tavasszal. Sokan próbálják kutatni az okokat.

Koronavírus Magyarországon: több a fiatal a halottak között

Koronavírus Magyarországon: több a fiatal a halottak között

A koronavírus-járvány áldozatai között jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya. Szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy az idősebbek között több az oltott, és a delta variáns a fiatalokat is támadja.

Koronavírus: gyors ütemben terjed a járvány, újabb korlátozások jöhetnek

Koronavírus: gyors ütemben terjed a járvány, újabb korlátozások jöhetnek

A világon 249 134 481 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 5 038 372 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Magyarországon továbbra is gyors ütemben terjed a járvány, így újabb korlátozások jöhetnek.

A delta variáns következménye: több gyereknél jelentkezik tünettel a vírus

A delta variáns következménye: több gyereknél jelentkezik tünettel a vírus

Hétről hétre több koronavírus-fertőzött gyermekkel találkozunk, az ősz elején még egyéb vírusok okoztak tüneteket - mondta az RTL Klubnak nyilatkozva Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Tüneteik lázzal, gyengeséggel és gyakran köhögéssel, hányással, hasmeséssel járnak.

Koronavírus: kezd túlcsordulni a német egészségügy, újra lezárásokról beszélnek egyes tartományi kormányfők

Koronavírus: kezd túlcsordulni a német egészségügy, újra lezárásokról beszélnek egyes tartományi kormányfők

Már vannak olyan régiói Németországnak, ahol a kórházak nem bírják a koronavírusos betegeket ellátni, így máshova kellett átszállítani őket - jelezte pénteken Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter, két tartományi miniszterelnök pedig előtte néhány órával már arról beszélt, hogy ha nem születik gyorsan olyan szövetségi lépés, ami letöri az új fertőzöttek számának pályáját, akkor lezárásokra lehet szükség. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a magyar lakosságarányos új fertőzöttségi adat már a múlt héten is jóval rosszabb volt a németnél, így nem véletlen, hogy idehaza is szóba kerültek már korlátozások, elkerülendő, hogy a kórházi rendszer túlterhelődjön.

Koronavírus: Milyen korlátozásokat vezethet be a kormány?

Koronavírus: Milyen korlátozásokat vezethet be a kormány?

A virológusok már hetek óta mondják, hogy Magyarországon korlátozásokra lenne szükség a járvány megfékezéséhez, és sajnos megint nekik lett igazuk. A kabinet is lépett, és a napokban már a kormány tagjai is arról beszélnek, hogy újabb intézkedések lehetnek benne a pakliban. Mégis milyen korlátozásokra lehet számítani?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.