koronavírus

Kiábrándító hírek jöttek a koronavírus omikron variánsáról

Kiábrándító hírek jöttek a koronavírus omikron variánsáról

Több kedvezőtlen hír is érkezett a koronavírus omikron variánsáról. A „szupermutánsként” is emlegetett vírusvariáns nagyon gyorsan terjed a WHO adatai szerint, a britek szerint pedig nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy kevésbé súlyos tüneteket okozna, mint a delta variáns. Ráadásul úgy tűnik, még a víruson átesettek sincsenek biztonságban.

Néhány magyar fürdő kizárta az oltatlanokat: örülnek neki a vendégek

Néhány magyar fürdő kizárta az oltatlanokat: örülnek neki a vendégek

Pozitív tapasztalatai vannak azoknak a fürdő és hotel üzemeltetőknek, akik újra kötelezővé tették a védettségi igazolványt a vendégeik számára. Csak rövid időre vagy egyáltalán nem esett vissza forgalmuk. Sőt, a vendégek a döntés miatt nagyobb biztonságban érzik magukat járványügyi szempontból. A koronavírus 4. hulláma persze abban az értelemben azért rajta hagyta a kéznyomát a szolgáltatókon, hogy nehéz megmondani, milyen évet zártak volna, ha nem emelkedik újra az esetek száma. Mindenesetre az általunk megkérdezett önkormányzati és magáncég is veszteséggel zárja 2021-et.

Súlyos a helyzet, sorra figyelmeztetnek az országok - Hatalmas csata várható az új variáns elleni harcban

Súlyos a helyzet, sorra figyelmeztetnek az országok - Hatalmas csata várható az új variáns elleni harcban

Péntek reggelre 272,9 millió főre nőtt a világban a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kitörése óta és 5,33 millió haláleset köthető már a koronavírushoz a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Három hét alatt nagyot változott a járványügyi kilátások megítélése az omikron variáns megjelenése és rendkívül gyors terjedése miatt, egyre több ország kongatja a vészharangot, legutóbb Kanada figyelmeztetett arra, hogy heteken belül megtelhetnek az intenzív osztályaik. Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 5856 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen. Hírek a koronavírusról percről percre.

Újabb vakcina vészhelyzeti alkalmazását engedélyezte a WHO

Újabb vakcina vészhelyzeti alkalmazását engedélyezte a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvette a veszélyhelyzeti alkalmazásra jóváhagyott koronavírus elleni védőoltások listájára az amerikai Novavax biotechnológiai cég és az Indiai Szérum Intézet (SII) közös vakcináját, amelyet így a kis és közepes jövedelmű országok vakcinával történő ellátására létrehozott Covax program keretében is alkalmazhatnak a jövőben.

Karikó Katalin elmondta, miért fontos a 3. dózis és a gyerekek beoltása

Karikó Katalin elmondta, miért fontos a 3. dózis és a gyerekek beoltása

Úgy gondoljuk, hogy a Covid elleni vakcina három dózisú lesz, mert az eddigi in vitro kutatások azt mutatják, hogy a három adag védőoltás ugyanúgy tudja semlegesíteni az új omikron variánst, mint a két oltás a vuhani változatot - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Karikó Katalin, aki pénteken vette át a Bolyai-díjat. A kutatóbiológust kérdeztük a gyerekek oltásáról, a magyar kutatók esélyeiről, és hogy mit gondol a több országban látható alacsony vakcinafelvételi hajlandóságról és hogy mit is lehetne ez ellen tenni.

52 koronavírusos gyereket ápolnak kórházban

52 koronavírusos gyereket ápolnak kórházban

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése szerint jelenleg 52 koronavírussal fertőzött gyerek van korházban, közülük egyet nem-invazív lélegeztetésre szorul – írja a RTL.

"A betegek várnak ránk" - Karikó Katalin átvette a Bolyai-díjat

Karikó Katalin kutatóbiológus kapta az idei Bolyai-díjat, a magyar tudományos élet egyik legmagasabb rangú elismerését tudományos pályafutása során elért eredményeiért. Az elismerést a korábbi évekhez hasonlóan az idén is ünnepélyes keretek között adta át a Magyar Tudományos Akadémia épületében Áder János köztársasági elnök december 17-én. A díj főtámogatója az idei évben a Mol.

Bréking: Magyarország újra tárgyal az EU-val a Pfizer-vakcinák beszerzéséről az omikron miatt

Bréking: Magyarország újra tárgyal az EU-val a Pfizer-vakcinák beszerzéséről az omikron miatt

Magyarország visszaszáll a közös uniós Pfizer-vakcina beszerzésbe - értesült a Portfolio, az információt a Koronavírus Sajtóközpont válaszában lényegében megerősítette nekünk. Az omikron vírusvariáns megjelenése és várható dominánssá válása miatt ugyanis Magyarország újra az Európai Unió közös vakcinabeszerzésén keresztül jutna Pfizer-vakcinákhoz a felnőttek számára is, amit immár az új mutációra fejlesztenek. Az EU variánskövető lehívását csütörtökön éjjel jelentett be az Európai Bizottság elnöke.

Síelni készülsz Ausztriába? Ezek most a beutazási szabályok

Síelni készülsz Ausztriába? Ezek most a beutazási szabályok

Az osztrák kormány a járvány növekvő üteme miatt teljeskörű lezárást rendelt el egész Ausztriában, amit december 12-én oldott fel. A tartományok egyéni jogköre azonban megengedi, hogy ettől eltérő döntést hozzanak. Stájerországban (illetve Alsó-Ausztriában, Salzburgban és Karintiában) bár az általános korlátozások megszűnnek december 12-én, a szállás- és vendéglátóhelyek csak december 17-én nyithatnak meg. Felső-Ausztriában az általános korlátozások 17-én szűnnek meg. Bécsben a szállás- és vendéglátóhelyek nyitási dátuma december 20 - tájékoztatta a Portfolio-t a SissiPark pályaszállás-apartmanház.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.