kormányrendelet

Január végéig várhatunk az egész éves pályázati menetrendre

Egy szilveszter előtti kormányrendelet értelmében 2014 végéről 2015. január végére módosult az idei egész évre érvényes fejlesztési keret közzétételének határideje - tájékoztatta a Portfolio-t a Miniszterelnökség Fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága.

Tízmilliárdok hullanak az ölükbe a forintesés miatt

Egy friss kormányhatározat alapján a magyarországi megyék összesen 50,6, míg a megyei jogú városok további 22,4 milliárd forinttal több uniós támogatásra számíthatnak 2020-ig pusztán amiatt, mert májushoz képest mostanra változott az EU-források tervezési árfolyama. A Portfolio vizsgálatából azonban az is kiderül, hogy míg a megyei önkormányzatok szintjén teljesen arányosan osztotta el a kormány a többletforrásokat, addig az egyes megyék szintjén ettől jelentősen eltért a gazdagabb régiók felől a hátrányosabb helyzetű térségek javára. A járások új besorolása miatt a legnagyobb nyertesek Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés-megyék lettek. Nagy kérdés lesz az, hogy ezzel a pluszforrással élni tudnak-e majd az elmaradottabb térségek, hiszen a több fejlesztés több önerőt is megkövetel. Ebben remélhetőleg a belügyi tárca EU Önerő Alapja képes lesz majd segíteni. A kormány azonban más csatornákon is segít az önkormányzatok általában nehéz helyzetén: már átvállalta az összes település és megyei jogú város adósságát, illetve a 2015-ös költségvetés megnyitja a szabad adókivetés lehetőségét számukra.

Fontos feladatot kaptak Lázárék

Kissé sejtelmes megfogalmazású, de több százmilliárd forintot jelentő feladatot kapott Orbán Viktor kormányfőtől egy tegnapi dátumú kormányrendeletben Lázár János, Seszták Miklós, Varga Mihály és Balog Zoltán miniszterek. November 15-ig ugyanis teljes körűen át kell világítaniuk "az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, a 2007-2013 programozási időszakban indított, szakaszolással érintett és a feszített megvalósítási ütemezésű projekteket", ami a kormány által támogatott nagyprojektekre vonatkozik a gyakorlatban.

Fejlesztéshez pályázati pénzt szeretne? - Ezeket nem árt tudnia

Részletes listát hozott nyilvánosságra a legutóbbi Magyar Közlönyben a kormány arról, hogy a most induló új 7 éves uniós fejlesztési ciklus során az egyes Operatív Programokban mely fejlesztési célokra tervez állami támogatást nyújtani, figyelembe véve az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályrendszert is. A pályázni kívánó vállalkozásoknak azért érdemes ezen célokkal részletesen is megismerkedni, mert így a fejlesztési elképzeléseiket a következő 2-3 hónap során jobban összhangba tudják hozni a várható kiírások kereteivel. A legutóbbi kormányzati jelzések szerint ugyanis az összes Operatív Programból "nagyüzemben" csak január-február körül várhatók a pályázatok.

Milliárdokkal több jut a gyengébb forint miatt vízügyi projektekre

A Miniszterelnökség friss jelzésével összhangban egy múlt pénteki kormányhatározat összesen 7,7 milliárd forintnyi többlet támogatást engedélyezett 35 regionális ivó- és szennyvíz projektnek - derül ki a Portfolio összesítéséből. Ahogy tegnapi elemzésünkben felhívtuk rá a figyelmet: a gyengébb forint az euróban meghatározott EU fejlesztési források kapcsán többlet forintalapú felhasználást tesz lehetővé. Most ennek egyik konkrét jelét látjuk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.