Terrorszervezetnek nyilvánította Donald Trump elnök Dél-Amerika drogkartelleit, ez feljogosíthatja az amerikai vezetőt arra, hogy katonai akciót indítson ellenük - írja az AP.
A kolumbiai hatóságok rekordmennyiségű, 225 tonna kokaint foglaltak le egy nemzetközi akció keretében. A hat hétig tartó művelet során a nyomozóknak új kábítószer-kereskedelmi útvonalakat és módszereket is sikerült felderíteniük. Többek között, általánosan "kábítószer-tengeralattjárókat" is nevezett mély merülésű hajókat is sikerült lekövetniük, amelyek képesek észrevétlenül akár egyenként 10 tonna kábítószert is célba juttatni - közölte a The Guardian.
Eltérően reagáltak a latin-amerikai országok vezetői arra, hogy a venezuelai választási hatóság adatai szerint Nicolás Maduro venezuelai elnököt újraválasztották az ország élére, immáron a harmadik ciklusra, annak ellenére, hogy több exitpoll is az ellenzék győzelmét vetítette előre.
Videofelvétel került elő a múlt hétvégén az egy éve halottnak hitt Iván Márquez kolumbiai gerillavezérről, a hírt helyi idő szerint kedden jelentette be a latin-amerikai ország védelmi minisztere, Iván Velásquez.
Bogotá városa és a közeli 11 település vízadagolást vezet be az El Nino által okozott, évtizedek óta nem látott szárazság és tározók alacsony vízszintje miatt, az intézkedés több mint 9 millió embert érint.
Gustavo Petro kolumbiai elnök indítványozta a 35 százalékos társasági adókulcs csökkentését, ami jelenleg a világon az egyik legmagasabb – írja a Bloomberg. A latin-amerikai ország vezetője cserébe a legmagasabb kerestűek jövedelamdójából szedne be több pénzt.
Nagyon úgy néz ki, hogy folyamatosan romlik a biztonsági helyzet Ecuadorban, ahogy a drogkereskedő kartelek egyre aktívabbak az országban. Több politikus meggyilkolása után most autóbombás merényletekre került sor, illetve fellázadtak egy börtönben Cuenca város mellett, túszul ejtve az intézmény személyzetének jelentős részét.
Fegyveresek támadtak rendőrökre a délnyugat-kolumbiai Cauca megyében helyi idő szerint szombaton, három rendőrt megöltek. Helyi hatóságok a támadásért egy a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű gerillaszervezetből kiszakadt csoportot tesznek felelőssé.
A kolumbiai rendőrség letartóztatta Nicolas Petro elnök fiát egy olyan pénzmosási vizsgálatának részeként, amely a tavalyi elnökválasztási kampány során gyűjtött összegekre összpontosít - írja az ABC News.
A világ egyik leghalálosabb vulkánja az 1985-ös utolsó kitörése óta szunnyadt, de a szeizmikus aktivitás növekedése azt jelzi, hogy az elkövetkező napokban felébredhet - számolt be a Daily Mail.
A kolumbiai kormány vasárnap felfüggesztette a tűzszünetet az ország legnagyobb fegyveres bűnszervezetének és drogkartelljének számító Clan del Golfóval, miután a banda Bogotá állítása szerint rendőrökre támadt, és sztrájkot szervezett egy bányában.
Észak-koreai léggömb hatolt a hét végén Dél-Korea légterébe Szöul hétfői bejelentése szerint, amelyben hozzátették, hogy a rövid ideig Dél-Korea felett lebegő eszköz nem jelentett fenyegetést.
Az ukrán hadsereghez önként csatlakozó két kolumbiai is meghalt az ukrajnai harcokban - közölte szerdán a latin-amerikai ország külügyminisztériuma.
Megjelent a Portfolio Checklist január 5-i adása. A mai műsor első részében a magyar bérdinamikáról volt szó, a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai ugyanis aggasztó folyamatokat mutatnak a hazai fizetések terén. A témával kapcsolatban Hornyák József, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt a Checklist vendége. Az adás második részében a kolumbiai kormány és a dél-amerikai országban aktív gerillaszervezetek közötti konfliktusról és a potenciális rendezési folyamatról beszéltünk Kiss Csabával, a Portfolio Globál rovatának elemzőjével.
A kolumbiai kormány fölmondta a tűzszünetet az ország legnagyobb gerillacsoportjával, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereggel (ELN) – írja a Reuters. Gustavo Petro elnök újévkor jelentett be fegyverszünetet öt fegyveres csoporttal, köztük az ELN-nel, amely nem sokkal később közölte, ők nem állapodtak meg semmilyen fegyvernyugvásban. A kormányzat erre reagálva maga is fölmondta a tűzszünetet.
A Dél-Amerika északnyugati részén fekvő, mintegy 52 milliós lakosú Kolumbiában 1964 óta zajlik gerillaháború az egyes, főleg marxista-leninista irányultságú gerillacsoportok és a kormányerők, illetve az egyes milíciák között is; a konfliktus csaknem félmillió ember életét követelte eddig. Az egyik legnagyobb szervezettel már 2016-ban sikerült békét kötni, de a csaknem hat évtizede létező Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) továbbra is folytatja a küzdelmet. Velük és négy másik, kisebb csoporttal január 1-jétől féléves fegyverszünet lépett életbe, és folynak a tárgyalások a teljes békéről. Vajon Kolumbia újonnan megválasztott, első baloldali elnökének, Gustavo Petrónak sikerülhet véget vetni a csaknem 60 évnyi vérontásnak? Ez a tétje a megbeszéléseknek, melyek hamarosan Mexikóban folytatódnak.
A technológiai fejlődés megállíthatatlan.
Az "áradást" egy meghibásodott szelep okozta.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Barátja és ideológusa ezzel hízelegni akart az orosz államfőnek.
Mezőgazdasági termékek és bizonyos műtrágyatípusok is érintettek.
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?
Jelentős kifizetések várhatók.