Szijjártó Péter bekéreti ma délutánra Németország magyarországi nagykövetét, ugyanis a külgazdasági és külügyminiszter szerint tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe.
Az uniós tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, és 30 570-et küldtek vissza ténylegesen valamely másik országba kiutasítási határozat alapján - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
Nancy Faeser német belügyminiszter tervei szerint kitoloncolnák az országból azokat a nem német állampolgárokat, akik a terrorizmust dicsőítik. Olaf Scholz kancellár kabinetje ma szavazhat az előterjesztésről – írja a Tagesschau.de.
Nem sérti Lettország alkotmányát a határozatlan idejű tartózkodási engedély megszerzéséhez az orosz állampolgárok számára előírt lett nyelvvizsga - áll a balti állam alkotmánybíróságának csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatában.
Észak-Korea kiutasítja azt az amerikai közlegényt, aki júliusban illegálisan lépett be a kommunista országba – jelentette szerdán az észak-koreai KCNA hírügynökség.
A nigeri junta csütörtökön felfüggesztette a francia nagykövet diplomáciai mentességét, és elrendelte, hogy a rendőrség toloncolja ki az országból Sylvain Ittét.
Nagyjából 20 ezer Lettországban élő, de orosz útlevéllel rendelkező személynek kell nyelvvizsgát tennie lett nyelvből, hogy ezentúl is a balti országban maradhassanak - számolt be a Reuters.
Horvátország a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményre hivatkozva tizennyolc orosz diplomatát és az adminisztratív-technikai személyzet hat tagját, összesen 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasított ki az országból - közölte hétfőn a horvát külügyminisztérium.
Szlovákia úgy döntött, hogy 35 fővel csökkenti az Oroszország pozsonyi nagykövetségén dolgozók létszámát - írja az Új Szó.
Recep Tayyip Erdogan török elnök üdvözölte, hogy a török igazságszolgáltatás bírálata miatt a minap nem kívánatos személynek minősített 10 nyugati ország ankarai nagykövete "visszakozott", és arra tett ígéretett, hogy nem avatkozik be Törökország belügyeibe - közölte hétfőn az NTV török hírtelevízió a török államfői hivatalra hivatkozva.
Szerda délutánra bekérették a cseh külügyminisztériumba Alexander Zmejevszkijt, Oroszország prágai nagykövetét - közölte Jan Hamácek cseh kormányfőhelyettes, belügyminiszter és megbízott külügyminiszter kedden Prágában, miután Andrej Babis kormányfővel megvitatta a cseh-orosz diplomáciai konfliktus legújabb fejleményeit.
Az Európai Unió teljes támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Csehországot, amiért cseh diplomáciai lépésekre válaszul Oroszország 16 cseh diplomatát és négy követségi alkalmazottat nyilvánított nemkívánatos személynek - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) kedden. Még ezt megelőzően hétfőn este a visegrádi négyek többi három országának, azaz Lengyelországnak, Szlovákiának és Magyarországnak a külügyminisztériumai szolidaritásukat fejezték ki a csehek felé az oroszokkal kapcsolatos lépéseik miatt – derült ki a lengyel külügyi tárca oldalán megjelent közleményből.
Kiutasított három orosz diplomatát Szlovákia - jelentette a szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi külügyminisztérium megerősítésére hivatkozva hétfőn.
Bezárt iskolák idehaza, még keményebb korlátozó intézkedések szerte a világban - ez a hétvégi események eredménye. A koronavírus terjedése nem lassul a fejlett világban, ezért egyre erőteljesebb lépésekkel próbálják a hatóságok új pályára terelni a járványt. A gazdasági hatások egyre nyilvánvalóbbak, a cégek szenvednek, teljes iparágak kerültek komoly veszélybe. A Fed egy héten belül nullára vágta az amerikai kamatszintet. Híreink percről percre.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság - Magyarország államhatáráig történő kitoloncolással - kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről két iráni állampolgárságú, Magyarországon hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistát.
A német külügyminisztérium kiutasított kedden Németországból két orosz diplomatát egy berlini csecsen emigráns meggyilkolásával összefüggésben. Moszkva ellenlépések egész csomagját helyezte kilátásba.
A helyiek egyetértenek a furcsa szabályozással.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Milliárdokat mozgat meg a leköszönő elnök.
Helikoptert is bevetnek.
Kijev legjobbjaival harcoltak Phenjan fegyveresei.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.