Az EU egyelőre nem tudott megállapodni Kínával az elektromos autók ügyében

Az EU egyelőre nem tudott megállapodni Kínával az elektromos autók ügyében

Az Európai Unió elutasította Kína javaslatát az elektromos járművek minimális árára vonatkozóan, amely a kínai gyártók által Európában értékesített elektromos autók árát legalább 30 000 euróban határozta volna meg. A javaslat célja az volt, hogy elkerüljék az EU által tervezett, akár 45%-os vámok bevezetését a kínai elektromos járművekre. A tárgyalások folytatódnak, de az idő szűkös, mivel a vámok bevezetésének határideje október 31.

Távozik a tőzsdéről egy magyar cég

Távozik a tőzsdéről egy magyar cég

Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft, olvasható a társaság közleményében. Az idén alapításának harmincöt éves évfordulóját ünneplő cég részvényeivel tizenöt éve, 2009 októbere óta lehetett kereskedni a BÉT-en. Ezt a szakaszt zárja majd le a cég életében a részvényesi közgyűlés.

Elkezdték kifizetni a Dunaferr dolgozóit, de sokan eddig hiába vártak

Elkezdték kifizetni a Dunaferr dolgozóit, de sokan eddig hiába vártak

A tulajdonos Liberty Steel megkezdte a Dunaferr dolgozóinak az elmaradt bérek kifizetését – értesült a Portfolio. A munkavállalók hétfő reggel demonstrálni kezdtek, a munkáltató pedig délután mindenkit arról tájékoztatott, hogy késéssel, de elkezdi a kifizetéseket. Úgy tudjuk, sokan még mindig hiába várnak.

Végrehajtás került a Dunaferre, újabb tüntetést szerveznek a dolgozók

Végrehajtás került a Dunaferre, újabb tüntetést szerveznek a dolgozók

Úgy tudjuk, hogy a Dunaferr dolgozói még mindig nem kapták meg béreiket, ezért délután 2-kor újabb tüntetésre készülnek az igazgatóság épületénél. Emellett a Portfolio arról értesült, hogy két leányvállalatuk, a Duna Furnace és Dunarolling ellen is végrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Gazprom-kártérítésből húz be eurómilliárdokat a német állam

Gazprom-kártérítésből húz be eurómilliárdokat a német állam

Az Uniper SE, az államosított német közműszolgáltató, 2,2-ről 3,4 milliárd euróra megemelte a céltartalékait a javuló üzleti eredményeivel párhuzamosan a most közzétett gyorsjelentésében, így várhatóan még többet tud befizetni a szövetségi költségvetésbe a jövő év elején. Ezen felül egyre nagyobb az esélyes, hogy a német állam sikeresen tudja majd privatizálni a céget, és így abból is további pénzhez juthat majd.

Újabb lengyel volt-miniszterhelyettes kerülhet előzetes letartóztatásba

Újabb lengyel volt-miniszterhelyettes kerülhet előzetes letartóztatásba

A lengyel parlament megszavazta Marcin Romanowski ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, lehetővé téve, hogy vádat emeljenek ellene 11 bűncselekmény feltételezett elkövetése miatt, amelyek az előző Jog és Igazságosság (PiS) kormány igazságügyi miniszterhelyetteseként töltött időszakához kapcsolódnak. A parlament jóváhagyta az előzetes letartóztatását is. Ez a döntés egy másik ellenzéki képviselő és volt igazságügyi miniszter, Michał Woś mentelmi jogának múlt havi megvonását követi – írja a Notes from Poland.

Óriási károk a júniusi viharok miatt - Rekord pénzeket fizethettek ki a biztosítók

Óriási károk a júniusi viharok miatt - Rekord pénzeket fizethettek ki a biztosítók

Nem kizárt, hogy ismét évtizedes rekordot döntenek az idei viharszezon biztosítói kárkifizetései. Félidőben ugyanis a számla jóval meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos részét. Pedig a tavalyi kárkifizetések szintén évtizedes rekordnak számítottak, tette közzé a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Elindultak a kifizetések az elektromos autókra

Elindultak a kifizetések az elektromos autókra

Mostanáig csaknem 3300 cég igényelt forrást zöld járművek vásárlásához, a beérkezett kérelmek együttesen a teljes, 30 milliárd forintos keretösszeg több mint felét fedik le - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.

Ukrajna igyekszik elkerülni az államcsődöt

Ukrajna igyekszik elkerülni az államcsődöt

Ukrajna hétfőn közölte befektetőivel, hogy továbbra is bízik abban, hogy sikerül elérni az adósság átütemezésének célját még a háború közepette is, mielőtt a fizetési moratóriumok augusztus 1-jén lejárnak. A pénzügyminisztériummal folytatott telefonbeszélgetésen négy forrás is részt vett, akik megerősítették ezt az információt.

Most kell odafigyelni a bitcoinra - Rázós napok jöhetnek

Most kell odafigyelni a bitcoinra - Rázós napok jöhetnek

A 2014-ben csődbe ment japán kriptotőzsde, a Mt. Gox rövidesen rengeteg bitcoint fog kiutalni az ügyfeleinek, miután 10 évig be voltak ragadva a vállalatnál a kriptoeszközök. A tranzakciók értéke a jelenlegi árfolyamon számolva megközelítheti a 9 milliárd dollárt, ez érthető módon komoly hullámokat vetett a piacon. De vajon mennyire lesz súlyos és hosszan tartó következménye a kiutalásoknak?

Az EU-s bírósági ítéletek végleg ellehetetlenítik az orosz gázszállításokat

Az EU-s bírósági ítéletek végleg ellehetetlenítik az orosz gázszállításokat

Az utóbbi hetekben a gázipar figyelme inkább az EU választottbíróságain meghozott ítéletekre összpontosult, mintsem az árakra, tárolói töltöttségre és a fogyasztási szokások változásaira. Úgy tűnik, hogy amit szankciókkal és rábeszéléssel nem sikerült elérni, azt néhány régebbi szerződés triviális passzusai végül mégis megvalósíthatják: leállhat az orosz csővezetéki gázszállítás az Európai Unió irányába. Ennek, valamint a magyar ellátás helyzetének gázpiaci és jogi hátterét mutatja be Jolsvai Zoltán energiapiaci szakértő és Bihary Ákos Ügyvéd, a Jean, Bihary, Fehér és Vizsy Ügyvédi Iroda partnere.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.