Az amerikai Defense One szerint az oroszok már most elkezdték megcélozni az egyes szavazói csoportokat az Egyesült Államokban, közelgő elnökválasztásra készülve.
A világ legnépesebb országának, egyben a Föld legnagyobb demokráciájának a vezetője, Narendra Modi Oroszországban tett egy szimbolikus kétnapos látogatást július 8-tól. A találkozó egy súlyos gyomrost jelent a nyugati erőfeszítések számára, hiszen egyértelműen azt jelzik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Kínán kívül is vannak nagyon erős nemzetközi partnerei. Az indiai miniszterelnök látogatásának hátterében a globális geopolitikai játszma egy újabb felvonása áll.
A kedvezőtlen külső hatások, köztük a makrogazdasági bizonytalanságok és a geopolitikai feszültségek környezetében is jórészt stabil maradt tavaly a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közép- és kelet-európai működési gazdaságaiban a londoni pénzintézet hétfőn bemutatott éves összesítése szerint.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) elemzőház közzétette a legfrissebb írását az ukrajnai háborúval kapcsolatban, amelyben az elhúzódó összecsapásokról, valamint az emögött megbúvó orosz stratégiai gondolkodásról írtak.
Lakóházba csapódott egy megsemmisített orosz rakéta törmeléke az ukrán fővárosban, az esetnek több sebesültje van.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, Patrick Ryder megszólalt a szevasztopoli támadással kapcsolatban és nem épp kedvező színben tüntette fel az ukránok szerepét – írja az orosz TASzSz.
Az egyik orosz cég 15 millió rubel vérdíjat tűzött ki az első lelőtt F-16-osért Ukrajnában. Az ukrán légierő hamarosan megkapja az első amerikai gyártmányú vadászgépeket, de szakértők szerint ezek nem hoznak jelentős változást a háborúban - számolt be az Al Jazeera.
Szergej Nariskin, az orosz külügyi hírszerzés vezetője egy interjúban elárulta, hogy mi vár Kijevre, amennyiben nem mennek bele a Moszkva által támasztott békefeltételekbe – írja az orosz állami TASzSz.
Az amerikai Lindsey Graham republikánus szenátor vasárnap este adott interjút a CBS News Nation című műsorának, amelyben az ukrajnai háborúval kapcsolatban is kifejtette a véleményét - szemlézte a Newsweek.
Lehet, hogy kizárják a NATO Bukaresti Kilencek (B9) munkacsoportjából Magyarországot, mivel a magyar kormány folyamatosan megvétózza a szervezet Ukrajnával kapcsolatos támogatását – értesült a Financial Times.
Régóta megy a vita azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnának pontosan milyen szerepe lehet a nyugati katonai szövetségben. Úgy tűnik, hogy most megtalálta a NATO a megoldást, miképpen tudja valamelyest integrálni az országot a szövetségbe – írja a Kyiv Independent.
Jövő hétvégén (június 15-16-án) rendezik az ukrajnai háború lezárását célzó békekonferenciát a Svájc középső részén található Bürgenstockban. Az eseményen várhatóan megjelenik majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és mellette legalább 70 ország delegáltjai vesznek részt a megbeszéléseken. A 160 meghívott kormány jelentős része azonban nem megy el a találkozóra, és nemrégiben kiderült, hogy a béke szempontjából az egyik legfontosabbnak gondolt láncszem, Kína is kihagyja a tárgyalásokat. A háttérben számos ok húzódik meg.
Meghaladta a 4,2 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.
2023 szeptemberében Ukrajna cirkálórakétával találta el a szevasztopoli hadikikötő szárazdokkjában álló Kilo-osztályú tengeralattjárót. A Nawal News információi szerint a Rosztov-na-Donu a tavalyi támadás óta még mindig nem jelent meg nyilvánosan.
Megszólalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról, hogy mit várhatnak az Ukrajnába küldött francia kiképzők a harcok során – írja a Kyiv Independent.
Aktuálisan véget ért a gyorsjelentési szezon, a mutatott eredmények pedig a legnagyobb közép-kelet-európai vállalatoknál is visszaigazolják a világszerte látható bonyolult gazdasági képet. Ennek tőkepiaci vetületeként látványosan erősödik a lengyel gazdaság. A OTP Alapkezelő régiós nagy cégekbe befektetést biztosító új alapja is jól startolt, ennek részleteiről is beszélt a Portfolio Checklistben Kovács-Kvotidián Máté, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.