Idén nem lesz akkora horror a karácsonyi bevásárlás, mint tavaly
A kínai gyártók idén csökkentették az árakat a hazai gazdaság gyengülése miatt, ami jó kilátásokat jelent a nyugati ajándékvásárlóknak idén karácsonykor – írja a Financial Times.
A kínai gyártók idén csökkentették az árakat a hazai gazdaság gyengülése miatt, ami jó kilátásokat jelent a nyugati ajándékvásárlóknak idén karácsonykor – írja a Financial Times.
December végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást, valamint a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvény vásárlás tilalmát – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Új funkcióval rukkolt elő a Google Flights, a "legolcsóbb foglalási időpontok" funkciójával most már azt is meg lehet nézni, hogy mikor a legolcsóbb a kinézett nyaralásra elmenni – írja a Bloomberg.
Hiába vezették ki az árstopot augusztus 1-én, a tojás ára csökkent. Ennek okairól kérdeztük Pákozd Gergelyt, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnökét a Portfolio Checklist keddi adásában.
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij aláírta azt a törvényt, amely a hivatalos karácsonyi ünnepnapot december 25-re helyezi át, ezzel eltörölve a korábbi dátumot, január 7-ét - írja az ABC News. A törvény célja az orosz örökség elhagyása és az ukrán identitás erősítése.
Egy friss rendelettervezet szerint több karácsony körüli pihenőnapot kapnak majd jövőre a magyar dolgozók, például december 24-én sem kell majd dolgozni, ebből azonban kimaradtak az ünnepek előtti bevásárlási rohamban helytálló kereskedelmi dolgozók. Egy szakszervezet már az idei szenteste vonatkozásában is módosítást kezdeményez – írja a Napi.hu.
Jövőre szinte az egész karácsonyi ünnepi hetet otthon töltetik a magyarok: a kormány december 24-ét és december 27-ét is pihenőnappá tenné. Több négynapos hétvégének is örülhetnek a dolgozók és a legtöbb munkaszüneti nap eleve nem is hétvégére esik.
Lázár János minisztériuma átszabta a városok, falvak határain kívüli mezőgazdasági területekre vonatkozó építési szabályokat, és ezzel tanya fedőnéven zöld utat adott annak, hogy hatalmas alapterületű lakóépületek, kisebb kastélyok vagy akár amerikai stílusú ranch házak jelenjenek meg a magyar vidék földbirtokain - írja a 24.hu.
A nagy brit szupermarketláncok kétségbe estek, hogy hiába csökkentik áraikat a két német diszkont, az Aldi és a Lidl szintjére, a vásárlók átáramlása nem áll meg. A Tesco, a Sainsbury's, az Asda és a Morrisons most további költségcsökkentésre kényszerül - írja az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Az átlagosnál alacsonyabb volt a magyarországi villamosenergia-fogyasztás a karácsonyi időszakban, december legalacsonyabb napi csúcsterhelését karácsony első napján regisztrálta a Mavir tavaly, ahogy tavalyelőtt is.
A Lidl német diszkontlánc brit részlege közölte, hogy Nagy-Brittaniában, a december 25-ig tartó négy hétben 24,5 százalékkal nőttek az eladásai az előző év azonos időszakához képest. A cég közleménye szerint a növekedés az új üzletnyitásoknak és a fogyasztók tudatosabb, spórolást előtérbe helyező vásárlásaiknak köszönhető – írta meg a Reuters.
Ukrajna elnöke nagyra értékelte az Egyesült Államok legutóbbi több milliárd dolláros katonai segítségét, amelyben egyebek mellett páncéltörő harckocsik is szerepelnek.
Az orosz állami televízió két élő felvételt mutatott Vlagyimir Putyin orosz elnökről, amint a Kremlben található Nagyboldogasszony-székesegyházban csak neki celebrált éjféli istentiszteleten vesz részt.
Két koszovói szerb fiatal megsebesült pénteken, az ortodox szenteste napján a Koszovó déli részén található Shterpce közelében, miután egy helyi albán tüzet nyitott rájuk egy mozgó járműből - közölte a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája.
Napok óta tartó, kilométeres sorállás alakult ki a Krím-félszigetet az orosz krasznodari régióval összekötő hídon. A korábban egy robbantásban megsérült Krími hídon az előzetes információk szerint a megnövekedett várakozási idő oka, hogy az orosz hatóságok tüzetesen átvizsgálják az áthaladó járműveket.
Az Egyesült Államokban hétfőn is több mint 3400 légijáratot töröltek az időjárási körülmények miatt, miközben a New York állambeli Buffalo repülőterének zárlatát szerdáig hosszabbították meg.
Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynőről emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott első karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója. A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködőkről és a háborús övezetekben élőkről is.
Békeínségtől szenved a világ Ferenc pápa szerint, aki "harmadik világháborúról" beszélt vasárnapi beszédében, melyet az Urbi et Orbi-áldás követett.
Az ünnepi időszakban speciális nyitvatartási szabályok érvényesek, és jelentősen módosul a tömegközlekedés rendje is karácsonykor és szilveszterkor - a tudnivalókat az Infostart gyűjtötte össze.
Az Egyesült Államokban több mint 2100 repülőjáratot töröltek csütörtökön a rendkívüli téli időjárás miatt a karácsonyi utazási csúcsidőszak kezdetén, a viharok nagy területen áramkimaradásokat okoznak, a hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét. A nemzeti meteorológiai szolgálat úgynevezett "bomba-ciklonra" adott ki figyelmeztetést, ami azt jelenti, hogy a hőmérséklet rendkívül gyorsan zuhan, viharos körülmények között. A rendkívüli időjárásra Joe Biden elnök is kitért karácsony előtti sajtótájékoztatóján, amikor arra figyelmeztette honfitársait, hogy nem "a gyerekkorunkra emlékeztető" havas napok jönnek, hanem ez egy "komoly dolog lesz".
Miután egy tizenéves halálra késelte egy társát.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A Moszkvának szóló segítségkérések egyelőre süket fülekre találtak.
Az eddig tudottak fényében nem iszlamista motívum állhat a háttérben.
A súlyos mértékű légszennyezettség kezeléséhez is nélkülözhetetlen az elektrifikáció.
Itt van, amit tudni lehet.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?