karácsony

Elkeserítő: a karácsonyi fényfüzérek kétharmada megrázhat

Elkeserítő: a karácsonyi fényfüzérek kétharmada megrázhat

A kereskedelmi forgalomból mintavételezett fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek - írja laborvizsgálatai alapján közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatónak bizonyultak.

Ilyen egy igazi karácsonyi szomszédterror - Vigyázz, mert csődbe vihet!

Ilyen egy igazi karácsonyi szomszédterror - Vigyázz, mert csődbe vihet!

A karácsonyi időszak eljövetelével itthon is egyre gyakrabban látunk házakat, kertben lévő fákat fényekkel, fényjátékkal felszerelve. Azt gondolnánk, hogy a szeretet ünnepén a látvány mindenkit elégedettséggel tölt el. Egy Idahoban lévő kisvárosban azonban valaki olyannyira túltolta a díszítést és az azt övező ünneplést, hogy azzal pereskedésig fajuló, keserves, sok tízmillió forintos károkat okozó vitákat generált a helyi közösséggel szemben. Az eset országosan is ismertté vált, és a napokban egy dokumentumfilm is megjelent róla. Ebben pedig a készítők remekül ráéreztek arra, hogy ami történik, jóval túlmutat néhány szomszéd civakodásán, és az amerikai társadalomban meghúzódó, egyre inkább a felszínre törő, hatalmas ellentétek allegóriája.

Jelentősen drágult a karácsonyi menü kihagyhatatlan terméke

Jelentősen drágult a karácsonyi menü kihagyhatatlan terméke

A magyar halakért jellemzően 7-15 százalékkal, a külföldről importáltakért várhatóan 10-15 százalékkal kell többet fizetni tavalyhoz képest, írja az Infostart. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője azt is elárulta, hogy most sincs és karácsonykor sem lesz halhiány Magyarországon.

Itt van 5 könyv, amiket Bill Gates szerint érdemes lesz olvasni az ünnepekkor

Itt van 5 könyv, amiket Bill Gates szerint érdemes lesz olvasni az ünnepekkor

Közismert, hogy Bill Gates rengeteg könyvet olvas, és szokásosan közzé szokta tenni az ünnepek előtt a könyvajánló listáját, amelyet ezen a héten meg is tett. A öt kiválasztott könyv közül kettő tudományos-fantasztikus írás, hiszen mint azt egy blogbejegyzésében írta, gyerekkorában a sci-fi "megszállottja" volt. Bár idősebb korában egyre inkább a nem-fantasztikus könyvekre koncentrált, mostanában úgy találta, hogy visszavágyik azokhoz a könyvekhez, amelyeket gyerekkorában úgy szeretett.

Brutális drágulás vár a magyarokra karácsonykor

Brutális drágulás vár a magyarokra karácsonykor

Több pénzt szánnak idén karácsonyi ajándékokra a magyarok, mint tavaly, de a drágulás miatt ebből kevesebb ajándékot tudnak venni, mint egy éve - derül ki a GKI kutatásából. Az áruhiány okozza a fő problémát, de az RTL Klub által megkérdezett áruházvezető szerint mindenből van elég, legfeljebb nem pont olyan színben, mint a vásárló elképzelte.

Drágább és kevesebb édességet veszünk

Drágább és kevesebb édességet veszünk

Az édességgyártók várakozásai szerint kevesebb szezonális édesség fogyhat el idén a hazai piacon, az értéket tekintve azonban enyhe növekedéssel számolnak - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A várakozások szerint az idén mintegy nyolcmillió csokoládéfigurát és 3500 tonna szaloncukrot visznek haza a magyar boltokból. A teljes decemberi forgalom elérheti az ötvenmilliárd forintot.

Mi jöhet még? Már karácsonyfából is hiány lesz idén

Mi jöhet még? Már karácsonyfából is hiány lesz idén

A beszállítói láncok összeroppanása és a klímaváltozás következtében a karácsonyfákból is hiány lesz idén, mind az élő, mind a műfenyők piacán. Kisebb lesz a választék és ami lesz, az is drágább lesz – írja a CNBC az amerikai faárusok és karácsonyi dekorációkat árusító vállalatok véleménye alapján.

Árrobbanás rázhatja meg a karácsonyt Magyarországon is

Árrobbanás rázhatja meg a karácsonyt Magyarországon is

Többet költenének a vásárlók az idei ünnepi szezonban, de könnyen lehet, hogy áruhiánnyal nézhetnek majd szembe. A szállítmányozási problémák miatt ugyanis szűkebb lesz a boltok kínálata a GKI Digital előrejelzése szerint, amely erős áremelkedésre is számít.

Jön a karácsonyi roham, lépett a Tesco

Jön a karácsonyi roham, lépett a Tesco

Október elején toborzókampányt indított a Tesco a megnövekedett forgalom és a karácsony előtti időszakban még tovább fokozódó kereslet megfelelő kiszolgálására. A vállalat 500 áruházi kollégát tervez felvenni a bolti és online területek ellátására - derül ki a Tesco honlapján olvasható közleményből.

Eltűnt több száz karanténban lévő brit turista egy svájci síparadicsomból

Eltűnt több száz karanténban lévő brit turista egy svájci síparadicsomból

A koronavírus új nagy-britanniai mutációja nyomán karanténban tartott több száz brit turista tűnt el vasárnapra a britek körében közkedvelt Verbier svájci síparadicsomból. Néhányan azóta felbukkantak Franciaországban - közölte Jean-Marc Sandoz, Bagnes önkormányzatának szóvivője.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.