A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette a tavalyi év eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről, amelyet online szakmai konferencia keretében mutatott be a közönség számára.
Múlt héten minden hazai műtrágya-előállítóval tárgyalt, és a magyarországi szükséglet fedezésének mikéntjéről e hét végén várható bejelentés - jelentette ki Nagy István agrárminiszter egy sajtótájékoztatón, amelyen az is kiderült, hogy az agrártárca dolgozik azon, hogy számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a magyar gazdákat.
Felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és fogyasztóknak Bige László műtrágyakartellezése - jelentette ki az agrárminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
A drogkereskedőkkel, köztük a hírhedt mexikói sinaloai kartellel is összejátszó, egyfajta narkóállamot kialakító hondurasi kormányzó párt 12 éves uralmának vethet véget a közép-amerikai ország mai elnökválasztása. Jó esélye van ugyanis a győzelemre a baloldali összefogás jelöltjének, aki egy korábbi, puccsal eltávolított államfő felesége, és így az ország első női elnöke lehet. A hondurasi elnökválasztás két szempontból is fontos az Egyesült Államok számára: a latin-amerikai állam egyrészt az USA déli határainál megjelenő migránskaravánok legfőbb küldő országának számít. Másrészt a baloldali elnökjelölt közelítené Pekinghez országát, amely eddig nem Kínával, hanem Tajvannal tartott fenn diplomáciai kapcsolatot. A Peking által érvényesített „egy Kína elv” miatt így könnyen lehet, hogy újabb ország ismeri el Tajvan helyett Kínát, ami Peking befolyását erősítené a hagyományosan az USA érdekövezetének számító Közép-Amerikában.
Bíróságon fogja megtámadni a GVH milliárdos bírságát a Nitrogénművek Zrt. – reagált a Bige László érdekeltségébe tartozó műtrágyagyártó a Versenyhivatal pénteken bejelentett milliárdos bírságára. A GVH kartellvádak miatt 11 hazai műtrágyapiaci szereplőt összesen 14,1 milliárdos bírsággal sújtott. A Nitrogénművek még elemzi a határozatot, de biztosan perelni fognak.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a Bige László nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására - olvasható a GVH közleményében. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A nemzeti versenyhatóság versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre.
A hatósággal való együttműködés fontosságára hívta fel az építőipari cégek figyelmét a GVH. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.
Komoly zavarok vannak az építőanyag-piacon a GVH-hoz beérkezett panaszok alapján, ráadásul nem is csak a kartellezés jelent veszélyt - mondta el a Növekedés.hu-nak Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavicsot - jelentette be szerdán a versenyhivatal.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálói csoportot hozott létre, hogy kiderítse az építőipari alapanyagok drágulásának okait - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Unió úgy döntött, hogy néhány nagyobb befektetési bankot kizár a kötvényeladási programjából, mivel azok korábban megszegték a szindikált állampapír-értékesítésre vonatkozó trösztellenes szabályokat – írja a Reuters.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.
Nem érdemes összeesküvés-elméletekben hinni – már amíg ki nem derül róluk, hogy igazak. Így történt ez a villanykörték esetében is, amikor régen a GE és a Phillips más gyártóóriásokkal összeállva kitalálta, hogy inkább előbb égjenek ki az izzók, mint utóbb. De különösen érdekes példát mutat az Apple esete is a furcsa módon belassuló telefonokkal, miután megjelentek az újabb változatok. Ebben a cikkben a termékek mesterségesen manipulált élettartamáról gondolkodunk, kitérve a mögöttes gazdasági logikára és két nagyon tanulságos történelmi esetre.
A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.
A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 660 milliós bírságot szabott ki három vállalkozásra, amelyek különleges orvostechnikai eszközökre kiírt társadalombiztosítási tendereket osztottak fel egymás között.
A Gazdasági Versenyhivatal tavaly 51 versenyfelügyeleti eljárást zárt le, amelyből 29 fogyasztóvédelemről, 14 összefonódás ellenőrzéséről szólt, 4-4 ügy tárgya pedig erőfölény, illetve versenykorlátozó megállapodás vizsgálata volt - közölte a GVH első alkalommal kiadott gyorsjelentésében pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége belső szabályzatában korlátozta a versenyt a tagjai körében. A hatóság 1 milliárd forintos bírságot szabott ki a jogsértésért - írja a szervezet közleményben.
Hat kínai állampolgárt vádolnak az amerikai hatóságok azzal, hogy mexikói drogkartelleknek mostak pénzt – derül ki amerikai bírósági dokumentumokból, melyeket az NBC News szemlézett.