Új információk jelentek meg a magyarországi koronavírus-helyzetről
Megtartotta mai ülését is a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs. Új betegről nem számoltak be, de több mint 250 esetet még vizsgálnak.
Megtartotta mai ülését is a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs. Új betegről nem számoltak be, de több mint 250 esetet még vizsgálnak.
Koronavírussal fertőzött magyar állampolgár áll karanténintézkedés alatt Brazíliában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook közösségi portálon közzétett videójában.
Szerdán kiderült: két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon. Közben egyre több európai vállalat reagál a koronavírus terjedésére, amióta Olaszországban karantént alakítottak ki. A hírek szerint ebben a helyzetben a Magyarországon működő vállalatok is elkezdtek felkészülni. Cselédi Zsolt, az Oppenheim partnere ezért összegyűjtötte, hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak a munkáltatónak ilyen esetekben.
Egymás után jelentkeznek a világ nagyvállalatainál a kornavírus negatív hatásai, egy cikkben gyűjtjük a társaságok bejelentéseit.
Európát is elérte a koronavírus, így egyre több kérdés érkezik az utasbiztosítások és az útlemondás (sztornó) biztosítások kapcsán a hazai biztosítókhoz. A Magyar Biztosítók Szövetségének az alábbi tájékoztatása a koronavírussal kapcsolatban a tagbiztosítók utasbiztosítási szerződési feltételei alapján készült.
Műholdfelvételek tanúsága szerint jelentősen csökkent a levegő szennyezettsége Kínában, ami legalább részben a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések következménye - közölte vasárnap az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
A Wizz Air járatkeresőjéből eltűntek az olaszországi nagyvárosokba irányuló utazások a március közepe és április eleje közötti időszakban. A Wizz Air csütörtök délután arról tett közzé tájékoztatást, hogy a koronavírus terjedése miatt módosítja olaszországi menetrendjét március 11. és április 2. között.
Minden magyar jól van, akit koronavírus-gyanúval karanténban tartanak a Dél-pesti Centrumkórházban - mondta el az intézmény osztályvezető főorvosa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az olasz költségvetés hiánya épphogy megfelel az EU elvárásainak, ha azonban a koronavírus letarolja Olaszország legfeljettebb régióját, Lombardiát, akkor az olasz kormány kérheti Brüsszelt, hogy adjon nagyobb mozgásteret a büdzsé tervezésénél.
Egy magyar kamionsofőr került karanténba, aki Olaszországból tért haza. Ő nem lázas, de nem érzi jól magát. Olaszországban a tegnapi 5 tartomány után mostanra 9 tartományban van megbetegedés. A tenerifei szállodakomplexumban vannak magyarok, ahol felütötte a fejét a vírus.
Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka. Kínában már közel 77 ezer fertőzöttről tudnak és több mint 2400 halálos áldozatot szedett eddig a vírus.
Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel. Az államtitkár később a Facebook-oldalán milánói és római ügyeleti telefonszámokat is közzétett.
Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további személyeket tudnak karanténba helyezni.
Automatikus arcfelismerő rendszerrel ellenőrzik Moszkvában a koronavírus miatt elrendelt elkülönítés betartását - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere pénteken a honlapján.
Több tucat tüntető támadta meg Ukrajnában azt a buszkonvojt, mellyel ukrán és külföldi állampolgárságú betegeket szállítottak haza Vuhanból – írja a CNBC.
A koronavírus miatti leállás erőteljesen visszavetette a kínai szolgáltatószektort, és ennek kárát több ágazat akár egész évben is érezheti majd. Az éttermi szolgáltatások és a szórakoztatóipar mellett az ingatlanpiac is megszenvedheti a járványt, rövid- és hosszú távon egyaránt.
Ukrajna evakuálja 48 állampolgárát és további 29 külföldi személyt a kínai Hupej tartomány székhelyéről, a koronavírus-járvány epicentrumából - jelentették ukrán hírforrások, amelyek szerint a SkyUp légitársaság különjárata szerdán meg is érkezett Vuhanba.
A befektetők és az elemzők a hivatalos adatok, megszokott indikátorok mellett most olyan alternatív forrásokat keresnek, melyek a koronavírus járvány gazdaságra gyakorolt hatását fejezhetik ki.
Megállíthatatlannak tűnik a Covid-19 járványt okozó koronavírus terjedése a Jokohamánál vesztegzár alá helyezett Diamond Princess tengerjárón, amelyen a japán egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint 70 új fertőzöttet regisztráltak az előző naphoz képest.
Vegyes képet mutatnak a koronavírus járvány tegnapi adatai. A halálozások száma először emelkedett 100 fölé, és minden korábbinál több betegséget azonosítottak Kínán kívül. Eközben viszont Kínában egyre kevesebb az új fertőzött, ami a járvány lecsengésének első jele lehet.
Megvan, mikor tarthatják a következő Bundestag-választást.
Optimista a kampány.
Egy-két nehezebb évet kell csak kibírni, aztán minden könnyebb lesz.
Szijjártó Péter jelentette ezt be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.