Megszólalt Bill Gross, ugrottak a bankrészvények
Nagyot emelkedett néhány amerikai regionális bank részvénye, miután a híres kötvénybefektető, Bill Gross szerint elmúlt a veszély – írja a Reuters.
Nagyot emelkedett néhány amerikai regionális bank részvénye, miután a híres kötvénybefektető, Bill Gross szerint elmúlt a veszély – írja a Reuters.
Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza szerint az euróövezet a kamatemelések ellenére elkerüli a recessziót -írja a Reuters. A jegybankár akkor nyilatkozza ezt, amikor a világpiacok épp kitörő örömben vannak, ugyanis a Fed-elnök tegnapi jelzéseit úgy értelmezik, hogy az Egyesült Államok a kamatemelések ellenére puha landolással fogja legyőzni az inflációt.
A neves befektető és a DoubleLine Capital vezérigazgatója, Jeffrey Gundlach aggodalmát fejezte ki a közelgő amerikai gazdasági visszaeséssel kapcsolatban, és azt jósolta, hogy a romló gazdasági helyzet miatt a kamatlábak csökkenése hamar bekövetkezhet – írja a CNBC.
A vártnál rosszabbul alakult a foglalkoztatottság az Egyesült Államok versenyszektorában az ADP friss számai szerint, és ez inflációs és monetáris politikai szempontból is jó hír.
Már eddig is aggasztotta a jegybankot az amerikai gazdaság túlzottan jó teljesítménye, a friss GDP-adat pedig a korábbi várakozásokra is rácáfolt. Ez nem elírás: a bivalyerős amerikai gazdaságnak most nem lehet felhőtlenül örülni, a kereslet élénkülése ugyanis fokozza az inflációs kockázatokat. A Fed már korábban nyilvánvalóvá tette: ha nem lassul a növekedés, könyörtelenül tovább fognak szigorítani a már most is erősen korlátozó monetáris politikán, így végeredményben a magas növekedésnek gyors és erőteljes visszaesés lehet a vége. Szerencsére a túlfűtött gazdasági adatokon túl vannak már apró jelei a tomboló gazdaság lassulásának, és az lenne a legjobb, ha a várt lassulás mielőbb bekövetkezne. Ellenben ha a gazdaság továbbra is magasan száll, a Fed már nem puskával fog lőni az inflációra, hanem ágyúval, és ekkor reálgazdaság földet érése is csúnya és fájdalmas lehet. A Fed ma tarja kamatdöntő ülését (magyar idő szerint este 7-kor), így a véleményét a gazdasági folyamatokról már ma este megismerhetjük.
Zsinórban harmadszor zárhatják mínuszban az évet a világ kötvényalapjai, ilyen pocsék szériát legutóbb 40 éve láttunk. Az okok közül egyértelműen az erős amerikai gazdasági adatokat lehet kiemelni – írja a Reuters.
Az Európai Központi Bank egyelőre befejezte a kamatemeléseket - mondta Boris Vujcic, a Kormányzótanács tagja. Ezzel az EKB törétnetének legszigorúbb kamatemelési ciklusa záródhatott le.
Októberben két jelenség mozgatta leginkább a piacokat: egyrészt az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedésnek indultak, amely folyamat több szektorra is jelentős veszélyt jelent. Másrészt újra háború alakult ki a Közel-Kelet egyik puskaporos hordójában, a Hamász ugyanis támadást indított október elején Izrael ellen. Ez utóbbinak leginkább a nyersanyagpiacra lehetett volna hatása, az olaj ára viszont meglepő módon nem sokat változott. Nézzük, mibe fektettek szívesen a magyar profik októberben!
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Hosszú idő után a mai lehet az első olyan kamatdöntő ülés, amelyen az EKB nem fogja megemelni a kamatokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jegybanki szigor végéhez közeledünk: a jegybank a várakozások szerint tartósan magas kamatokat ígér majd, de szóba kerülhet a mennyiségi szigorítás és a kötelező tartalékráta emelése is. Mindez Athénban, a jegybank ma ugyanis szokásától eltérően nem Frankfurtban ülésezik.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően újabb 500 bázisponttal 35 százalékra emelte az irányadó kamatot csütörtökön a török jegybank. A hírre egyelőre nem reagált a líra érdemben.
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója kedden arra figyelmeztetett egy beszédében, hogy a gazdasági kilátások sokkal rosszabbak a vártnál, és a világ erre nincs felkészülve. Szerinte a túlzott optimizmust a jegybankok téves előrejelzései mellett az is táplálja, hogy az általános hiedelem szerint a kormányok és a központi bankok kezelni tudják a potenciális problémákat. Szerinte viszont – a közelmúlt tapasztalatai miatt – ez nem vehető biztosra.
Több vezető európai pénzpiaci befektető szerint is tévednek a piaci szereplők, amikor azt gondolják, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nem emeli tovább a kamatot – írja a Bloomberg. A kulcs az energiaárak alakulása lehet a következő hónapokban.
A globális részvényalapokból már az ötödik egymást követő héten történt kiáramlás, a befektetők 7,7 milliárd dollárt vontak ki az amerikai kötvényhozamok emelkedése és a közel-keleti konfliktusokkal kapcsolatos félelmek miatt, írja a Reuters.
Az Egyesült Államokban a használtlakás-eladások 2010 óta a legalacsonyabb szintre csökkentek szeptemberben a magas kamatok és az áremelkedés miatt - írja a Bloomberg.
A Fed agresszív kamatemeléseinek célja, hogy az inflációt visszaszorítsa a 2%-os célszintre, de egyre több közgazdász veti fel, hogy a célszintet egyszerűen meg kéne emelni. A többség szerint viszont ennek nagyon rossz következményei lennének.
A frissen beérkező adatok felébresztették a félelmeket a további monetáris szigorítással kapcsolatban, ugyanis a túl erős gazdaság inflációs kockázatokat hordoz. A 10 éves amerikai kötvény hozama magyar idő szerint ma reggel centikre járt az 5%-os szinttől.
A korábban vártnál is sokkal erősebb az amerikai gazdaság, és ennek most nincs miért örülni. A fogyasztás a magas kamatok ellenére bivalyerős, ami az egyébként is makacs infláció felpattanásának kockázatát hordozza magában. A Fed eddig türelmes volt a hozamemelkedés miatt (amelynek köszönhetően a piac elvégezte a szigorítás egy részét a központi bank helyett), de ha a gazdaság ereje kitart, akkor a Fednek még jobban bele kell taposnia a fékbe. Márpedig a további monetáris szigorítás akkora hullámokat vetne, amit a Csendes- és az Atlanti-óceán túlpartján is megéreznének.
Vége azoknak az időknek, amikor alacsony kamatok és infláció mellett magas volt a növekedés, és most a költségvetésnek sincs tere a gazdaság élénkítésére, emiatt a korábbi évekbe látott 5% körüli növekedés sem reális már - mondták el a közgazdászok a Portfolio Budapest Economic Forumán. A konferencián a magyar munkaerőpiac kilátásairól is szó volt, ahol a beszélgetésben részt vevők egyetértettek azzal, hogy a magyar munkavállalók helyzete a magas nominális béremelkedés ellenére sokat romlott az elmúlt 1-2 évben, és abban is egyetértés mutatkozott, hogy a munkaerőhiány problémáját nem lehet egyhamar orvosolni. Az egyik panelbeszélgetésen szó volt a globális kilátásokról, és itt sem volt rózsás a hangulat: a nagygazdaságokban csak lassú helyreállás várható, miközben jelentős a kockázata egy újabb ársokknak. Ha ez megtörténik, annak súlyos következményei lesznek.
Nő a valószínűsége, hogy a Federal Reserve a hosszú oldali kincstári hozamok tartós emelkedése miatt szünetet tart kamatemelési ciklusában - erre utalnak a jegybank vezető tisztviselőinek legutóbbi jelzései a Wall Street Journal elemzése szerint.
Videón a képességdemonstráció.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.