Az Európai Unió új szankciókat fontolgat Oroszországgal szemben, beleértve az alumíniumimport fokozatos betiltását is. A tervezett intézkedéscsomag része az orosz invázió harmadik évfordulójára időzített válaszlépéseknek, és több területen szigorítaná a Moszkvával szembeni korlátozásokat - számolt be a Bloomberg.
Húsz év után újra meghaladta az 1 millió tonnát a 2024-ben Magyarországon kitermelt kőolaj volumene, a tavalyi növekedés 13%-os volt, míg a földgáz esetén a 7%-os éves növekedéssel tavaly 1,9 milliárd köbméterre nőtt a hazai kitermelés – hozta nyilvánosságra az adatokat szerdán az Energiaügyi Minisztérium. Amint a tárca rámutatott: a hazai kitermelés növelésével erősödött az ország energiaszuverenitása, hiszen csökkent az importkitettség.
"Az elmúlt napokban folytatott hosszas tárgyalások után ma az Európai Bizottságtól Magyarország megkapta azokat a garanciákat, amelyek nélkülözhetetlenek az energiabiztonságunk jövője szempontjából", ezért az oroszellenes szankciók meghosszabbításáról "a mi szavazatunk is végül nem a vétó volt" – jelezte a mai külügyi tanácsülés után Brüsszelből közvetített sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter "óriási sikernek" nevezte a most elért eredményt, amely szavai szerint azt jelenti, hogy "a Bizottság kénytelen volt lépéseket tenni", hogy garantálja a magyar energiaellátás biztonságát. A magyar tárcavezető név említése nélkül két témában keményen bírálta Horvátországot, és jelezte, hogy egyedi döntéssel továbbra is beengedi a georgiai szolgálati és diplomata útlevéllel érkezőket Magyarország területére.
Szijjártó Péter szavai szerint a hétfői uniós külügyminiszteri tanácson dönteni kell az Oroszország elleni szankciók folytatásáról. A magyar kormány álláspontja szerint ez akkor történhet meg, ha Ukrajna és/vagy az Európai Unió garanciát ad arra, hogy a jövőben semmilyen módon nem gátolják a Magyarországra irányuló földgáz- és kőolajszállítást.
Bár a péntek reggeli közrádiós interjúban három feltételt is szabott Orbán Viktor kormányfő azért cserébe, hogy az EU meghosszabbítsa a január végén lejáró oroszellenes szankciókat, összességében mégis azt üzente, hogy nem fog vétózni a magyar kormány a következő napokbeli brüsszeli döntéskor. Utóbbi azért is valószínű, mert a minap Donald Trump új amerikai elnök is belengette, hogy még keményebb szankciókat hozhat Oroszországgal és az orosz kőolaj, földgáz megmaradt vásárlóival szemben, ha az oroszok nem ülnek tárgyalóasztalhoz az ukránokkal.
Az indiai olajfinomítók minden rendelkezésre álló lehetőséget vizsgálnak, hogy pótolják a legutóbbi amerikai szankciók miatt kieső orosz kőolajimportot. Napi 1,8 millió hordó, azaz az ország teljes importjának egyharmadának pótlása komoly kihívást jelent, ezért az állami tulajdonú finomítók világszerte – különösen a Közel-Kelet, Afrika és az Egyesült Államok területén – hirdetnek tendereket a beszerzésre. Eközben a kormány reménykedik abban, hogy a kiskapuk kihasználásával Oroszország továbbra is képes lesz biztosítani a szükséges nyersolajat - írta meg a Bloomberg.
Ukrajna tavaly mintegy 11,36 millió tonna orosz kőolajat szállított a Barátság olajvezeték déli ágán Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba, ami legalább 2014 óta, de valószínűleg Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta a legalacsonyabb éves mennyiség – írja az ukrajnai energetikai tanácsadócég ExPro a heti hírlevelében.
Csehország már felkészült arra, hogy az orosz szállítások kiesése esetén azonnal teljes mértékben átálljon a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására - jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
Csehország 2025 júliusától teljesen leállítja az orosz kőolaj importját, miután befejeződtek a Transalpine (TAL) kőolajvezeték kapacitásnövelő fejlesztései. A cseh Unipetrol olajvállalat, amely a lengyel Orlen tulajdonában van, ekkortól nem vásárol több orosz kőolajat. A döntést Petr Fiala miniszterelnök jelentette be, hangsúlyozva, hogy ezáltal Oroszország többé nem zsarolhatja Csehországot az energiaellátással - írta meg a Reuters.
Szerdán egy olyan törvényjavaslatot regisztráltak az ukrán parlament honlapján, amely arra irányul, hogy hadiállapot idején Ukrajna zárja le az Oroszországból induló földgáz- és kőolajszállítási útvonalakat. Erre reagálva Facebook-posztjában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal.
A francia infláció a vártnál kisebb mértékben emelkedett decemberben, derül ki az INSEE statisztikai hivatal előzetes adataiból. Az euróövezet más országaival összehasonlítható harmonizált mutató 1,8 százalékra nőtt az előző havi 1,7 százalékról, ami elmaradt az elemzők által várt 1,9 százalékos emelkedéstől.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint újraindult a kőolaj szállítása Magyarország felé a Barátság kőolajvezetéken.
Csütörtök óta szünetel az orosz és kazah olaj áramlása Magyarországra, Szlovákiába, Csehországba és Németországba a Barátság-vezetéken keresztül. A leállás oka egy orosz szivattyúállomás műszaki problémája - közölték az ügyet ismerő források a Reutersnek.
A ma elfogadott 15. oroszellenes uniós szankciós csomag meghosszabbította annak a jogi lehetőségét, hogy a Mol szlovákiai finomítója exportálni tudja az orosz eredetű kőolajból származó termékeket Csehországba – jelentette be a mai külügyi tanácsülés utáni sajtótájékoztatón Szijjártó Péter.
Újabb stratégiai mérföldkövet jelölt ki Magyarország és Törökország a két ország kapcsolatában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Ankarában.
Egy új megállapodás értelmében az orosz állami olajvállalat, a Rosznyeft közel napi 500 000 hordó nyersolajat fog szállítani az indiai magán-olajfinomítónak, a Reliance-nek a két ország közötti eddigi legnagyobb energetikai üzletben – közölte a Reutersszel három, az üzletet ismerő forrás.
Húzzák a kínai tech papírokat, veszik az európai részvényeket.
Legalábbis kezdetben.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Nem hiába menekültek már jó ideje az ottani üzletkötésektől.
Kiderült, mennyien jelentkeztek eddig.
Támogatták az előző rezsimet, támogatnák a mostanit is.
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.