A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó - jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).
Orbán Viktor miniszterelnök szerda esti bejelentése és Gulyás Gergely miniszter csütörtöki tájékoztatása után a Magyar Közlönyben csütörtök éjszaka meg is jelentek az új intézkedések részletszabályai.
Semmilyen tömegrendezvényt, így az 500 fő alattiakat sem engedélyezik Magyarországon augusztus 15-ig a koronavírus-járvány miatt - mondta a kormányszóvivő.
A francia egészségügyi minisztérium csütörtök esti összesítése szerint még mindig háromszáz fölött volt Franciaországban a koronavírus-járvány nap halálozásainak száma: az elmúlt 24 órában 339-cel 24 376-ra emelkedett az előző napi 427 után, de a kórházi betegek számának csökkenése folytatódott.
Csütörtök reggelre már 3,2 millióra nőtt világszerte az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, és közben csaknem elérte az 1 milliót a betegségből kigyógyultaké. Sajnos már csaknem 230 ezren elhunytak a betegségben, a legtöbben az Egyesült Államokban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Franciaországban. Amennyiben a 7 napos mozgóátlagokat nézzük, továbbra is az oroszokért és a brazilokért aggódhatunk, mert ott még gyorsan terjed a fertőzés, de sajnos nem annyira meggyőző a fertőzés lassulása se a briteknél, se a spanyoloknál. Idehaza egy nap alatt csak 48 új igazolt koronavírus fertőzöttet találtak, az összesített számuk így 2775 főre nőtt, miközben 12-vel 312-re nőtt az elhunytak száma. 581-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Ma a magyar kijárási korlátozások feloldásának további részleteit is megtudhatjuk, amelyek majd hétfőn nulla órától lépnek hatályba. Csütörtöki percről-percre hírfolyamunk a témában.
A mai tájékoztatót követően a spanyol egészségügyi minisztérium a járványügyi óvintézkedések újabb enyhítésének részleteit is nyilvánosságra hozta. Az országban 268 ember veszítette életét az új koronavírus okozta fertőzés következtében az elmúlt 24 órában. A halálozás négy nap után csökkent ismét háromszáz alá.
Törökországban csütörtökön elérte a 120 204-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, miután az elmúlt 24 órában újabb 2615 esetet regisztráltak - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból.
Lengyelország hétfőtől megnyitja a határ menti forgalmat a munkavállalók, illetve a belső uniós határok közelében tanulók számára, és az érintettekre nem vonatkozik majd a határátlépés után egyébként kötelező kéthetes házi karantén - jelentette be csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
A Brain Bar alapítója, Böszörményi-Nagy Gergely az OTP Bank vezérigazgatójával, az MLSZ frissen újraválasztott elnökével, Csányi Sándorral beszélgetett, aki a magyar gazdaság kilátásairól, a világgazdasági helyzetről, a krízis tanulságairól és a futball jövőjéről is megosztotta gondolatait a hallgatókkal. A legfontosabb kérdéseket az alábbiakban foglaltuk össze.
Kétszáznyolcvanöttel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban - közölte csütörtök este az olasz polgári védelmi hatóság.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt németországi korlátozások további lazításáról állapodtak meg csütörtökön a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán.
A sokáig koronavírus-mentesnek vélt Tádzsikisztánban is megjelent a járvány: a fővárosból, Dusanbéból és térségéből 15 fertőzöttet jelentett a közép-ázsiai ország vezetése csütörtökön.
Pontosabb képpel rendelkezünk arról, hogy a kormány mire készül a járvány alatti újraindítás során. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy egy sajátos vegyes irányt követ, a húzd meg, ereszd meg stratégiát egészíti ki szelektív intézkedésekkel.
A Trump-kormányzat a gyógyszergyártó cégek, a kormányzati ügynökségek és a katonaságot is összefogó "Operation Warp Speed" nevű program segítségével drasztikusan csökkentené a koronavírus-vakcina kifejlesztéséhez szükséges időt. Dr. Anthony Fauci pedig lehetségesnek nevezte, hogy a projekt keretein belül januárra többszáz milliónyi dózis vakcinát állíthatnának elő.
Az Egyesült Királyság miniszterelnöki szóvivője szerint nem kockáztatnák meg a korlátozások túl korai enyhítését és nem akarnak lazítani a társadalmi távolságtartási intézkedéseken, vagy bármi olyat tenni, amivel ismét a koronavírus terjedésének gyorsulását okozhatnák.
Ma tartotta meg közgyűlését a Mol, és ezt követően Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Ratatics Péter, a a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója online sajtótájékoztatót tartott. Szó esett a 2019-es évről, majd a koronavírusról, hogy ez milyen módon érinti a Mol működését, elárulta Hernádi a Mol válságkezelésének négy alappillérét, illetve megtudhattuk, hogy a Mol munkavállalóinak 40 százaléka már részmunkaidőben dolgozik, és még sok egyéb érdekességet.
Optimális esetben a beteg igényleadását követően akár perceken belül rendelkezésre áll egy orvos, szakember - ígéri a DokiApp alapító ügyvezetője, Somogyi Tibor a szolgáltatás elindítása apropóján. A telemedicina szolgáltatást kínáló vállalkozás gyakorlatilag a magánegészségügy Ubere kíván lenni, egy kétoldalú piacteret hoz létre, amely a pácienseket és a rendelkezésre álló orvosokat párosítja, a létrejövő videókonzultáció pedig egy zárt, biztonságos rendszerben valósul meg. A vállalkozóval beszéltünk az egészségügyben várható trendekről, a náluk dolgozó orvosok felkészítésének jelentőségéről, a rövid távú tervekről, a magánegészségügyi szolgáltatókkal való együttműködésük lehetőségéről és már a szerdán megjelent magyar telemedicina-rendeletről is kifejtette a véleményét.
A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak - jelentették be a szervezők.