Vegyesen értékelték a pénteken megrendezett köznevelési konzultáció eredményeit az eseményre meghívott pedagógusok és iskolaigazgatók. Azt az ígéretet kapták, hogy a panaszok mostani begyűjtése után folytatódik a konzultáció.
Az elmúlt két nap adatinak összesítése alapján 26 vidéki és 62 fővárosi intézményben összesen 840 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe - tette közzé friss számait a Tanárok a Tanárokért Facebook-csoport.
Mérsékelten erős, előzetes mérések szerint 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Görögország központi részét kedden este - jelentette az Európai-földközi-tengeri Földrengéstani Intézet (EMSC).
A tizennyolc fok helyett a tizenhét fokot sem éri el mindig a hőmérséklet, és csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium diákjainak - mondta el RTL-nek egy odajáró diák apja.
Január 1-jétől havi 61 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak az állami, nemzetiségi önkormányzati és egyházi fenntartásban dolgozó hit- és erkölcstantanárok.
A Tanárok a Tanárokért Csoport közleménye szerint mintegy 200 pedagógus határozta el, hogy ezentúl azonnali munkabeszüntetéssel válaszolnak bármilyen, a kollégáikat érő súlyos retorzióra. Az egységes fellépés egész tankerületeket béníthat meg.
A Belügyminisztérium felmérést készít arról, hogy mely köznevelési intézményekben (iskolákban, óvodákban) van működő barnakőszén tüzelésű fűtési rendszer – derül ki abból a levélből, amelyet a Telex szerint a Köznevelésért Felelős Államtitkárság küldött ki az intézmények fenntartóinak, és amelyben az intézmények „alternatív fűtési lehetőségeiről” érdeklődnek.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 29-i Kormányinfón jelentette be, hogy módosítják a 2022/2023-as tanév rendjét. A 2022/2023-as tanév őszi és téli szünetét módosító rendelet még aznap este megjelent. Összeszedtük, hány napos lesz és mikor lesz a téli szünet, illetve a tavaszi szünet, valamint összeszedtük az országos mérések és a középiskolai érettségik legfontosabb dátumait. Cikkünkben elolvashatod emellett, mikor lesznek hétköznapokra eső pirosbetűs ünnepnapok, a különféle témahetek, és mikor kerül sor a következő tanévre való beiratkozásokra. Továbbá olvashatsz a magyar oktatással kapcsolatos legfontosabb aktualitásokról, így a tanárhiányról, a tanártüntetésről, illetve a pedagógus-szakszervezetek sztrájkjáról is.
A budapesti Kölcsey Gimnázium elveszíti öt kiváló tanárát. Hárman személyesen vették át szeptember 30-án, ketten pedig postán kapják meg a napokban rendkívüli felmentésüket a munkáltató szerepét betöltő Belső-Pesti Tankerületi Központtól, írja a Facebookon Fazekas Csaba, az iskola igazgatója.
Eljutottunk oda, hogy politikai okból öt pedagógust kirúgtak egy budapesti gimnáziumból. Aki a polgári engedetlenség eszközével él, az természetesen tudatosan jogszabályt sért, s vállalja ennek következményeit. Az azonban, ami erre késztetetett igen sok pedagógust alapvetően politikai probléma, mint ahogy a büntetés aránytalan súlyossága is politikai célokat szolgál.
Havi 8 ezer forintot kér a szülőktől a budapesti Madách Imre Gimnázium, hogy ezzel állítsa meg a megélhetési nehézségek miatt megindult szellemi amortizációt az iskolában. Az összeg csökkenhet, ha a következő 3 hónapban 50%-ot meghaladó béremelést kapnak tanárok, és megszűnhet, ha elérik a diplomás átlagbér 80%-át.
Újabb iskolákban jelentették be a sztrájkot a tantestületek, szerdán több budapesti és vidéki intézményben is munkabeszüntetéssel hívják fel a figyelmet a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsültségének hiányára - írja a Népszava.
Rendkívüli időpontban, ma délután 13 órakor tartotta a Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, amelyen Nagy Márton is részt vett. A kormányülés döntéseit ismertették, a legfontosabb közülük az, hogy az élelmiszer- és benzinárstop december 31-ig lesz meghosszabbítva, a kamatstop pedig jövő június végéig velünk marad.
Nincs többé különbség oltatlan és oltott diák között a Belügyminisztérium által az iskoláknak küldött levele szerint, ezzel lényegében enyhítve az iskolai Covid-szabályokon – derül ki az RTL Híradó műsorából.