Kinyilvánított kormányzati és össztársadalmi szándék, jövőkép-stratégiai célok-tervek, valamint megfelelő szakembergárda - Tótth Árpád ezek az alapfeltételei annak, hogy Magyarországon javuljon az egészségügyi ellátás. Az öt éve Norvégiában élő és az északi régió hatóságának orvosszakmai tanácsadójaként dolgozó egészségügyi szakemberrel interjúnkban arról is beszélgettünk, hogy miként működik a norvég egészségügyi modell, mi a szerepük ott a magánszolgáltatóknak, mindezekből mit lehetne és érdemes átültetni Magyarországra. Beszélgetésünk során hangsúlyozta, hogy Norvégiában felismerték: az adat lesz az új kor olaja. Eloszlatta azt a tévhitet is, hogy az északi országban kevesebb lenne a beteg ember, a lényeges különbség ott az például velünk szemben, hogy mindent megtesznek a korai felismerésért és a gyors ellátásért, másrészt a "végzetes" stroke-ot vagy szívinfarktust nem 60 évesen kapja meg valaki, hanem 80-90 évesen. Úgy vélekedett a magyar ellátás kapcsán, hogy a magánszolgáltatók erősödése bele van kódolva a magyarországi egészségügy mostani működésébe.
Az idei első félévben a Gránit Bank közel 1 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, hitelállománya több mint 11 százalékkal nőtt, a vállalati hitelek folyósítása ezen belül közel negyedével bővült. A versenyképesség megtartásához a hagyományos banki folyamatoknak jelentősen gyorsulniuk kell és az új technológiák beépítése elkerülhetetlen, de Hegedüs Éva a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója hisz a bankrendszer innovációs képességében. Tavaly indították el a videóbankos online számlanyitási szolgáltatásukat, jelenleg már az új bankszámlák közel 40 százalékára ezen keresztül szerződnek az ügyfelek. Hegedüs Éva azt is elárulta, hogy a Gránit Bank hamarosan egy új mobilbanki megoldást vezet be.
Kevés olyan piac van, mint a magyar, ahol ilyen jelentős a gazdasági növekedés, alacsony a hitelkockázat, és a marzsok is még mindig relatíve attraktívak - mondja interjúnkban a CIB elnök-vezérigazgatója. Mint kiderült, a jelenlegi 850 milliárdról 2021-ig 1000 milliárd környékére szeretnék növelni hitelállományukat, és teljesen digitálissá bankká akarnak válni. A közelmúlt olasz feszültségeiről, a kamatkockázatokról és az MNB hitelpiaci jövőképével kapcsolatos véleményéről is kérdeztük Simák Pált.
Egy 10 éves kamatperiódusú lakáskölcsön már nagy valószínűséggel át tud ívelni egy válságidőszakot is, a Budapest Bank ezért elsősorban ezt ajánlja az ügyfeleknek - mondta a Portfolio-nak Fatér Gyula, a társaság lakossági üzletágvezetője, akit az MNB új adósságfékszabályai mellett a fiókok jövőjéről és a digitális újdonságokról is kérdeztünk. Az állami banknál "Nagy Ugrás" fedőnéven az MNB hitelpiaci céljaival összhangban lévő stratégiát követnek.
A közép-európai régió egyik legaktívabb logisztikai- és ipariingatlan-fejlesztője nemrég jelentős bővülést jelentett be a magyar piacon. A CTP 2018 végéig a jelenlegi 250 millió euróról 320 milliósra tervezi növelni portfóliója értékét. Nemes Rudolf, a CTP magyarországi országigazgatója beszélt a bérlői igények változásáról és a munkaerőpiaci kihívásokról.
Több milliárd forinttal drágult a Nestlé büki beruházása, amikor a cég azzal szembesült, mekkora a munkaerőhiány Magyarországon, mivel a termelést részben automatizálni kellett - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Tompa Gábor, a Nestlé Hungária Kft. külső vállalati kapcsolatok igazgatója. Verő Barbara, a vállalat HR-igazgatója szerint sokan most havonta párezer forintért váltanak munkahelyet, de ennek hamarosan meglehet a böjtje. A bérigény mellett irreális karrierelvárások is megjelentek, sokan pár év alatt akarnak vezérigazgatói székig jutni. Páros interjú a magyar Nestlé két felsővezetőjével a munkaerőpiacról, versenyképességről, beruházásokról, termelékenységről.
A magyar bankoknak érdemes lehet már most benyújtani az engedélykérelmet, ha a PSD2 szabályozásnak megfelelő újfajta szolgáltatást nyújtanának - véli Dr. Papp Erika, a CMS Budapest vezető partnere. Az engedélyezési folyamat sok időt vesz igénybe. és az engedélykérelmet megelőzően már tudnia kell a szolgáltatónak, hogy pontosan milyen feltételekkel és hogyan végzi majd a szolgáltatást. A tét magas: becslések szerint a retail fizetésekből származó bevételek 9%-át fogják adni a fizetéskezdeményezési szolgáltatók.
A betegek szubjektív igényei és a fővárosi állami szakrendelők fejlesztésének elmaradása vezetett a magánegészségügyi piac fejlődéséhez idehaza - vélekedik Pásztélyi Zsolt, a Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke, aki ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a magánpiac az állami 50-ed részét éri el. A Vasútegészségügyi NK Kft ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában beszélt az állami rendszer legnagyobb bajairól: jelenleg minden az intézmények érdeke szerint történik, nem a beteg érdeke szerint, gyenge az állami szolgáltatásvásárlási funkció, nem mérik a hatékonyságot, nincs felügyeleti funkció, a finanszírozás nem kezeli az amortizációt és pazarlás is van a rendszerben. A munkaerőpiaci helyzet odáig súlyosbodott, hogy a magán- és állami szolgáltatók egymásra ígérgetnek, az elszívó hatás a magánpiac felől jelentkezik, közben már nincs, aki külföldre vándoroljon.
Minek köszönhető a kkv-hitelezés robbanásszerű növekedése? Hogy hatnak az EU-pénzek a banki finanszírozásra? Mennyire készülnek a cégek a kamatkörnyezet emelkedésére? Miben más a kkv-szolgáltatások területén az OTP, mint a versenytársai? Csonka Tiborral, az OTP Business ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
A magánegészségügyi szolgáltatók piacán további koncentrációra számít az Affidea Magyarország vezérigazgatója, Leitner György, aki a Portfolio-nak adott interjújában a nemrégiben bejelentett felvásárlás hátteréről is beszélt. Az akvizíció azért is különleges, mert ez az Affidea Csoport első olyan akvizíciója, amelyik kívül esik a képalkotó diagnosztika területén. Arról is beszámolt a szakember, hogy az egészségügyi szektorban elképesztő a bérnyomás, rendkívül gyors a növekedés. A foglalkozás-egészségügyben, illetve vállalat-egészségügyi programokban pedig óriási potenciált lát.
A tapasztalt fejlesztő véleménye szerint a lakásáfa körüli bizonytalanság további áremelkedést és feszültséget szül az újlakás-piacon. Lehetetlen megjósolni, hogy meghosszabbítják-e a kedvezményes időszakot, de ha nem, az új lakások tulajdonosai jelentős értéknövekedésnek örülhetnek majd a jövő év végén.
Ma este 18 órától Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke lesz az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége.
A régióban kilenc országból hetedik helyen állnak a magyarországi bankok a digitális fejlettséget tekintve. Ahhoz, hogy jelentős változást lehessen rövid idő alatt elérni, nagy innovációkra volna szükség, amit nem látni a magyar bankszektorban. Ugyanakkor egyedi megoldások szintjén van, amiben Európában is élen járunk. A fintech szektor és a bankszektor közös jövőjéről, a PSD2 szabályozásról, az azonnali átutalásról és a blockchain technológiáról Mérth Balázzsal, a Deloitte Magyarország pénzintézeti szektorának vezetőjével és Drácz Dániellel, a Deloitte Magyarország digitális üzletágának szenior tanácsadójával beszélgettünk. Mérth Balázs előadást tart a témában szerdai Hitelezés 2018 konferenciánkon.
A CFO az a pozíció, amelyben rendkívül sokat dolgoznak, a sikereket azonban jellemzően a legfelső vezetők aratják le. A Portfolio novemberi Business and Finance Summit című konferenciáján átadásra kerülő "CFO of the year" díj támogatásával a Commerzbank azt szeretné kifejezni, hogy a "másodvonal" munkáját is nagyra értékeli - mondja alábbi interjúnkban Fülöpné Bogdán Krisztina, a bank vezérigazgató-helyettese, akivel elsősorban a vállalati hitelpiacról és a finanszírozási lehetőségekről beszélgettünk.
Nem hiszem, hogy globális kereskedelmi háború törne ki - nyilatkozta Willem Buiter, a Citigroup egykori vezető közgazdásza a Portfolionak a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett importvámok kapcsán. Ha mégis, az minden országra negatív hatással lenne, mondta a közgazdász, aki jelenleg különleges gazdasági tanácsadónként dolgozik a Citinél. A neves szakember a múlt héten járt Budapesten és a Portfolionak adott interjújában kifejtette: Magyarország egy kis csoda, mert még soha nem látott olyan országot, amely két számjegyű bérinfláció mellett is a cél alatt tudta volna tartani az inflációt.
Nyár végén elindulnak az országos tömegközlekedésben bevezetendő elektronikusjegy-projekt (NEJP) első pilotjai: van, ahol mobillal, máshol elektronikus kártyával, vagy akár az új típusú személyivel is lehet majd utazni - árulta el Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója a Portfolio-nak. Az egységes mobilparkolási rendszer üzemeltetője emellett Kecskeméten okosparkolási rendszert, Debrecenben intelligens biciklitárólót, Budapesten bluetoothos jelzőrendszerrel működő mobilparkolási megoldásokat indított el. Az újításokkal az állami tulajdonú cég a piaci szereplőket az innováció irányába tereli. Az elektronikus fizetésekről és az azonnali átutalásra épülő új fizetési megoldásokról Veres Mihály elmondta, hogy nehéz lesz úgy kidolgozni egy működő üzleti modellt, ha a modern készpénzmentes digitális fizetési megoldásokra az állam nem alakít ki új működési kereteket. Adóbevételben, gazdaságfehérítésben a többszöröse térülhet meg annak, amennyit ösztönzésként visszaad az állam a piaci szereplőknek.
Két évig élt Londonban Vészi Gábor, aki menedzserként sokak álommunkáját végezte a Facebooknál. Tavaly viszont hazajött, és a Budapest Schoolt szervezi önkéntesként. Az alternatív intézmény szeretne egyre több gyereket elérni, ehhez viszont az is kell, hogy egyre többen tudják és akarják kifizetni a komoly tandíjat. A misztikus amerikai multiról, illetve a jövő munkaerőpiacáról és oktatásáról is beszélt a szakember a Portfolio-nak adott interjúban.
Nagy sztori volt a magyar piac az utóbbi években, több területen is komoly előrelépést ért el az ország - mondta a Portfolio-nak adott interjúban Simon Fasdal, a Saxo Bank kötvénypiaci elemzője. Szerinte ez a kedvező tendencia folytatódhat, bár kicsit lassabb lehet a javulás. Akár még az utóbbi időszak történelmi mélypontjánál alacsonyabb magyar hozamot is láthatunk, de hosszabb távon a nemzetközi hozamkörnyezet emelkedésével nekünk is fel kell készülnünk a magasabb hozamokra. Fasdal szerint a legnehezebb helyzetben az EKB van jelenleg, hiszen úgy kellene szigorítania, hogy az euró már most is túl erős.
A tizedik bank is ott van a Garantiqa programjában.
Az Alkotmánybíróság csütörtökön megsemmisítette a Kúria korábbi döntését.
Árrögzítés miatt kell bírságot fizetniük.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.