Az európai ingatlanbefektetések volumene 2022 első negyedévében elérte a 78 milliárd eurót, ami minden idők második legerősebb évkezdete - írja a CBRE legfrissebb elemzése alapján a PropertyEU. A kereskedelmi ingatlanbefektetések volumene 29%-kal nőtt 2021 azonos időszakához képest. Nézzük, melyik országoknak köszönhető ez a kiugró növekedés!
Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az Adventum Csoport PENTA alapjával közösen történő befektetéseket. Az 50 millió eurós értékhatárig történő társbefektetések kelet-közép-európai, többek között magyar kereskedelmi ingatlanokra vonatkoznak.
A koronavírus-járvány lakáspiaci vesztese Budapest belvárosa és a rövidtávú lakáskiadás voltak, azonban a turizmus újraindulásával párhuzamosan a belső kerületek ingatlanpiaca is megélénkült, és úgy tűnik, hogy az Airbnb ismét vonzó alternatívává válhat a befektetési célú vásárlók számára. Sok még a kérdés azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon mire lehet számítani a belső kerületekben, de az OTP Ingatlanpont szerint a helyzet biztató.
Hosszú évtizedek óta nem látott kockázatok és piaci kihívások közepette rendezik meg éppen a világ egyik legfontosabb ingatlanpiaci vásárát és üzleti találkozóját Cannes-ban, a MIPIM-et. A legnagyobb kiállítók között van London, Párizs, Egyiptom, Szaúd-Arábia, a régiónk legfontosabb befektetési és fejlesztési célpontjai, mint Lengyelország, Csehország és természetesen Budapest és Magyarország is egy külön standdal. A piaci szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetésekből kiderül, hogy a legfontosabb kihívások között most mindenki két dologról beszél, az inflációról és természetesen az orosz-ukrán háborúról, és annak várható lezárásáról és valós hatásairól a világgazdaságra, az egyes országok kockázati besorolására. A jelszó ismerős lehet, bár át kell gondolni a lépéseinket, de alapvetően előre fele kell menni (befektetni, fejleszteni), hiszen abból tudunk kiindulni, amit jelenleg látunk, és nem abból, amit el tudunk képzelni. A rendezvényt az ünnepi díjátadó zárja, ahol a legjobb kulturális és sport fejlesztések kategóriában a döntőben van a Liget projekt részeként nemrég átadott Magyar Zene Háza is. A helyszínről tudósítunk.
Ingatlanpiaci időtávon nézve villámgyorsan eszkalálódott súlyos összecsapásokká az orosz-ukrán konfliktus, ami különböző módokon a régió ingatlanpiacára is hatással lesz. Bár sok tekintetben még korai a lehetséges kimenetelekről beszélni, a Property Forum, 2022 Property Investment Outlook című online konferenciáján kísérletet tettek a szakértők arra, hogy az eddigi ismeretek birtokában elmondják meglátásaikat a kialakult helyzetről és megosszák 2022-re vonatkozó várakozásaikat a kelet-közép-európai ingatlanbefektetési piacról. A térségben tevékenykedő piaci döntéshozók, cégtulajdonosok, banki szakemberek és elemzők mondták el véleményüket az esetleges hatásokról.
Fontos strukturális átalakulások zajlanak mind a hazai, mind a globális irodapiacon. A home-office elterjedése mellett a gazdasági környezet is változik és a fenntarthatóság kérdése is egyre inkább megkerülhetetlen eleme lesz a fejlesztéseknek és a tranzakcióknak. Éppen ezért a jelenlegi irányokról, a befektetési piac kilátásairól, az infláció, a hozamok és a forint árfolyama közti összefüggésekről Salamon Adorjánnal, az ESTON International vezérigazgatójával beszélgettünk, aki az irodapiac mellett a bérlakáspiacról is megosztotta várakozásait.
Jelentős kereslet élénkíti az újlakás-piacot, így hoz emelkedő árakat 2022-ben, amiben nagy szerepe van a családtámogatásoknak és a zöldhitel programnak. A használt lakások iránti kereslet is élénk maradhat, amit a befektetési célú vásárlók visszatérése is segíthet. A Takarék Index elemzői átlagosan 5-7 százalékos drágulással számolnak, de az új lakások esetében ennél magasabb, 8-10 százalékos emelkedés valószínű. A társasházépítések fő helyszíne a főváros, de népszerű marad a nagyvárosi agglomeráció és a Balaton környéke is.
Világszerte jelentős gazdasági tényezővé váltak az asset management cégek, az iparág látványosan fejlődött az eddigi rövid, mintegy két évtizedes története során. Gazdasági elemzők szerint azonban az igazi áttörést a következő évek hozzák meg: előreláthatólag öt év alatt megduplázódik a már most is százezer milliárd dolláros piac, és Magyarországon is élesedő versenyre lehet számítani az S IMMO Hungary szakértője szerint.
Úgy tűnik, hogy befektetők ingatlanpiacba vetett bizalma visszatért, és a magas infláció elől egyre inkább ingatlanba menekítik a forrásaikat. A CBRE legfrissebb tanulmánya, a Real Estate Market Outlook 2022 kifejezetten erős ingatlanpiaci befektetési volument detektált az egész EMEA régióban. Magyarország pedig a növekedésben kiemelkedő, magasabb ütemben nőnek itt a befektetések, mint a kelet-közép-európai régióban, annak ellenére, hogy az Európában kedvencnek számító bérlakás, és logisztikai szegmens tranzakciói szinte alig tesznek hozzá itthon a végső számokhoz.
Megállapodást kötött egy 57 ingatlanból álló, az Egyesült Államokban és Európában található logisztikai portfólió megvásárlásáról a CBRE Investment Management. A teljes ingatlancsomag értéke megközelítőleg 4,9 milliárd dollár (1570 milliárd forint) - írja a Bloomberg.
A fenntarthatóság egyre nagyobb szakadékot teremt az új, kiváló minőségű eszközök, valamint a régebbi, használt ingatlanok között, az elsőrangú területeken és a városok alpiacain egyaránt. Portfólióik védelme érdekében a befektetők olyan A-kategóriás épületekre összpontosítanak, amelyekben a fenntarthatósági és a jóléti szempontok előnyt élveznek, ezzel egy időben pedig megszabadulnak az olyan elöregedő, nem megfelelő eszközöktől - derül ki a Colliers 2022-es Global Investor Outlook jelentéséből.
A korábbi évek mintája alapján idén is megkérdeztük a lakáspiaci szakértőket arról, hogy mire számítanak a következő évben a hazai lakáspiacon a lakásárak, az adásvételek száma vagy a bérleti díjak tekintetében. Emellett a befektetési célú lakásvásárlások, a hitellel történő vásárlások és a külföldi lakásvásárlók számának változásaival kapcsolatos várakozásaikra is kíváncsiak voltunk, valamint arra, hogy melyek lehetnek 2022-ben lakáspiaci szempontból az ország legkeresettebb területei. Hét szakértő, hét véleménye alapján ilyen évre számítunk 2022-ben a hazai lakáspiacon.
A néhány hónappal ezelőtt kirobbant Evergrande-sztori kapcsán emberek millióinak szeme szegeződött a kínai ingatlanpiacra, aggódva figyelve a legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő bukását azt találgatva, hogy vajon milyen hatással lesz ez a nemzetközi piacokra nézve. Bár azóta a nemzetközi aggodalom részben alábbhagyott, vagy legalábbis más irányba terelődött, egyre inkább úgy tűnik, hogy a cég nem fogja elkerülni a csődöt. Ennek kapcsán érdemes egy visszatekintést tenni és megnézni, hogy milyen folyamatok zajlottak az elmúlt évtizedekben a kínai ingatlanpiacon, amik a mostani helyzet kialakulásához vezettek. Íme néhány ábra, amin érdemes elgondolkodni.
Különböző elemzéseinkben rendszeresen foglalkozunk a lakásárak alakulásával, negyedéves vagy éves árindexek formájában közzétéve azokat. Alkalmanként viszont a mezőgazdasági ingatlanok piacát is bemutatjuk, ahol az elmúlt években ugyancsak nagy változások zajlottak. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a pénzünket 2008-ban befektetve mikor jártunk jobban, ha mezőgazdasági vagy ha lakóingatlanba fektettünk. Érdekes eredményeket kaptunk.
2021 második negyedévében a kereskedelmiingatlan-piac szempontjából releváns ágazatok teljesítménye javult, ugyanakkor a növekedés ingatlanpiacra gyakorolt pozitív hatása elmarad a korábbi ciklusokban tapasztaltaktól, ami részben a járvány közvetlen hatása (a turizmus tartós visszaesése), részben pedig az általa felgyorsított trendekből (az otthoni munka és az e-kereskedelem térnyerése) adódó bizonytalanságnak tulajdonítható - derül ki az MNB legfrissebb, Kereskedelmiingatlan-piaci Jelentéséből. Az iroda-, raktár- szálloda és retail piaci betekintés mellett az is kiderült, hogy közel 80 százalékra duzzadt a magyar befektetők aránya a hazai ingatlanügyletek során, amire még az aktív évnek számító 2019-ben sem volt példa.
A Brexitet követően Európa legnagyobb ingatlanbefektetési piacán, Németországban nagyon pozitív a befektetői hangulat, de a közép-európai régió megítélése is rendkívül erős a visszajelzések alapján. A legkedveltebb eszközosztály itthon továbbra is az iroda, de régiós szinten az ipari ingatlanok kapcsán látható a legerősebb áremelkedés. Borbély Gábor, a CBRE kutatási igazgatója a 2021-es Expo Real konferencián elhangzottak alapján nyújtott betekintést a régiós ingatlanpiaci trendekbe.
A covid hatására Európa-szerte csökkentek a befektetési volumenek, azonban továbbra is nagyon jelentős tőke keresi a helyét. Vajon mit érdemes vásárolni? Milyen eszközosztályokba érdemes fektetni? Erről is beszéltek a szakértők Bécsben, a CEE Property Investment Forum 2021 konferencia egyik panelbeszélgetésében.
Hasonló pályát futnak be a régiós országok a makro kilátásokat tekintve, igaz ugyanakkor, hogy Magyarország néhány területen kilóg a sorból. A gazdasági teljesítményre, az inflációra és az árfolyamváltozásokra adott előrejelzések mellett, a finanszírozási környezetről is szó volt az éppen zajló CEE Property Forum 2021 konferencián.
Egy adott ország ingatlanpiacát számtalan külső tényező is befolyásolja, így egyáltalán nem alapvetés, hogy egy olyan kis régióban, mint a CEE, ugyanúgy prosperál-e az adott szektor minden országban. Melyek a hazai piac erősségei és gyengeségei a régió többi országához képest? Mennyire volt sikeres nálunk a Covid okozta krízis átvészelése? Mik a legjobb fejlesztési és befektetési lehetőségek a következő időszakban? -Ezekről a kérdésekről szólt a 2021-es Property Investment Forum egyik délelőtti kerekasztal-beszélgetése.
Az elmúlt évtizedekben sokat változott a befektetési lehetőségek köre, a befektetési eszközök egyik legkedveltebb típusa azonban továbbra is az ingatlan. Ha ingatlanbefektetésről beszélünk, a legtöbben egy jó helyen lévő, könnyen kiadható lakás képét vizionálják, az ingatlanbefektetések lehetősége azonban túlmutat ezen. Az alábbiakban a hazai ingatlanpiac intézményi és a magánbefektetői helyzetét járjuk körül.