ingatlan

A Brexit pukkaszthatja ki a londoni ingatlanlufit?

Sokakat még a mellette voksolók táborából is meglepett, hogy a június 23-ai szavazáson a britek többsége az EU-ból való kilépést választotta, aminek már most számos hatása látható a különböző országok részvénypiacain. Mindez azonban hosszú távon az ingatlanpiacot is érintheti, ezért ennek kapcsán megnéztük, hogyan alakulhatnak a londoni ingatlanárak és milyen további hatása lehet a Brexitnek a brit főváros lakáspiacára.

Hidroplánleszálló is volt egykor a Duna újbudai szakaszán

A XI. kerület Budapest fiatalabb kerületei közé tartozik. A terület szentimrevárosi és lágymányosi részei a századforduló és a két világháború között kezdtek beépülni, Kelenföld pedig a II. világháború utáni időszakban indult fejlődésnek. Ennek ellenére mára ez lett a főváros legnépesebb kerülete, így megmutatjuk, hogy a folyamatos terjeszkedésnek és fejlesztéseknek köszönhetően hogyan érte el a kerület, mai formáját.

Nem az egyetemistákon kaszálnak nagyot a lakáskiadók

A XI. kerület nagyon változatos lakásállománya az árazásban is visszaköszön. A legdrágább környékeken több mint kétszer annyit kell fizetni az ingatlanokért, mint a legolcsóbb területeken. A különbségek a bérleti díjakban is tetten érhetőek, bár összességében nem feltétlenül tudják ellentételezni a prémium környékeken a jóval magasabb lakásárakat, így a hozamokat nézve már nem minden prémium lokáció teljesít jól. Korábban az egyetemek környéke számított a befektetők kedvelt célpontjának, érdemes lehet azonban máshol is körülnézni, az elérhető jövedelmek más városrészekben ugyanis magasabbak lehetnek.

Többéves csúcson az építési engedélyek száma

A KSH szerint 1423 lakásépítési engedélyt adtak ki májusban, amivel többéves magasságba emelkedett az egy hónapban építkezést tervezők száma. A növekedésre a tavalyi áfa-csökkentés és a CSOK is hatással lehetett.

Az újbudai sikersztori, ami a szemünk előtt zajlik

A 4-es metró és nagy infrastrukturális beruházások jelentős változásokat hoztak a XI. kerület lakáspiacára. A már korábban is erőteljes kereslet tovább élénkült, és jelenleg úgy tűnik, hogy a XI. kerület lesz az új XIII. kerület. A jelentős érdeklődés hatására az árak tavaly első félévhez képest 20 százalékkal mentek fel idén májusig A sok arcú térségben a panelek és az új építésű lakások egyaránt keresettek, előbbieket 350-400 ezer forintos, utóbbiakat 550-600 ezer forintos négyzetméteráron kínálják. Soóki-Tóth Gáborral, az Otthon Centrum vezető elemzőjével beszélgettünk a XI. kerület lakáspiacáról.

Ismét megtáltosodtak a lakásvásárlók

A komoly vásárlási szándékkal érdeklődők uralják a lakáspiacot - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az ingatlanközvetítő számítási szerint az előző hónapban közel 12 ezren vásároltak új lakóingatlant, valamivel többen, mint egy hónappal korábban.

Wábereré lehet az egykori rózsadombi SZOT-üdülő

A rózsadombi egykori SZOT-üdülő megvásárlásáról is tárgyal a Waberer's fuvarozócégből nemrég kiszállt Wáberer György - írja a Napi.hu. Az ingatlanfejlesztés felé forduló üzletember beszállna a MOM Park mellé tervezett irodafejlesztési projektbe is.

50 milliárdból épül új utasmóló Ferihegyre

BUD 2020 néven 50 milliárd forintos beruházási programot hajt végre a Budapest Airport a következő öt évben - írja a HVG. A program egyik legfontosabb eleme az új B jelű utasmóló lesz, emellett számos kiemelt fejlesztés, mint a repülőtéri hotel, valamint logisztikai és biztonsági beruházások sora indul el rövid időn belül.

Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja

A válság évei alatt drasztikusan lecsökkent a lakásépítési engedélyek száma, aminek következtében évszázados mélypontra zuhant a használatba vételi engedélyek száma is. Visszaesés mindenhol volt, országon belül azonban jelentős eltéréseket látunk: bizonyos térségek már kezdenek magukra találni, míg máshol továbbra is állnak az építkezések. Az utóbbi két évben a lakások iránti növekvő kereslet következtében egyre több lakásépítés indult el, ez azonban csak késleltetve érezteti hatását. Ezzel kapcsolatban megnéztük, hogy a főváros XI. kerületében, mint az egyik leggyorsabban fejlődő kerületben hogyan alakul az új lakások száma, mekkora beruházások vannak kilátásban és várhatóan mikorra éri el az építkezések száma a válság előtti szintet.

Olyat lépett a Futureal, amit előtte még senki

Három szakaszban 18 ezer négyzetméteres A-kategóriás irodaházat épít a Futureal-csoport Szegeden, a 2017 májusára elkészülő első ütem legnagyobb bérlője az EPAM Systems Kft. lesz.

Van érdeklődés a raktárpiacon

Új bérlő, a Remmers magyarországi leányvállalata költözik az Appeninn biatorbágyi ingatlanába, miután 5+5 éves bérleti szerződést írtak erről alá a felek.

11 ok, amiért szeretjük a 11. kerületet

Az új lakásba vagy új irodába költözni vágyók körében hosszú éveken át megingathatatlannak tűnt a XIII. kerület hegemóniája a budapesti ingatlanpiacon. Az elmúlt időszakban azonban mind a bérlők és vásárlók, mind a fejlesztők részéről rengeteg figyelmet kapott Újbuda, mely méltó vetélytársként emelkedett fel a Budapest legnépszerűbb kerületeinek küzdelmében. Úgy tűnik a jövőben is több figyelem terelődik majd a főváros nyugati kapuja felé, így összegyűjtöttünk 11 okot, amiért szeretni lehet a XI. kerületet.

Kevés pénzzel neki se induljunk a Balatonnak

A nyári meleg sokakban ébreszt vágyat egy saját nyaraló iránt, ahova el lehet vonulni kicsit pihenni és hűsölni. Az Otthontérkép egy "hőtérkép" nevű alkalmazással azt vizsgálta, hogy a legtöbb nyaralóként regisztrált ingatlant Budapesten, Pest megyében és a Balatonon kínálják eladásra. Ár tekintetében Balatonfüred és Siófok vezeti a rangsort, itt 30 millió alatt nehezen találni eladó hétvégi házat.

Lakást vennél? - Ha odafigyelsz, rommá keresheted magad

A tavalyi év rekordot hozott a befektetési célú lakásvásárlásokban, sokan kerestek és keresnek most is helyet pénzüknek az ingatlanpiacon. De már nem csak a hosszú távú kiadásban gondolkodnak, a rövid távú kiadási célra vásárolt, lakásszállodaként üzemelő lakások vásárlása is megugrott. Ez utóbbiakkal ugyan tényleg magasabb az elérhető hozam, ez azonban erősen lokáció függő. Jobb helyeken a hosszú távú kiadással elérhető 4 százalék körüli hozam lakássszálloda esetén 7 százalék is emelkedhet, egy kevésbé jó szezonban, vagy helyszínen azonban könnyen lecsökkenhet 4,5 százalékra, ami így már a tulajdonos munkadíját sem biztosítja. A továbbiakban annak jártunk utána, hogy milyen hozamszinteket remélhetnek a befektetők, illetve a kiadási céloktól függően hol érdemes ingatlant vásárolni.

Jelentősen olcsóbb lesz a parkolás Ferihegyen

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vállalásait, így csökkenni fognak a behajtás és a parkolás díjai. A csökkentett díjak és kedvezmények 2019. december 31-ig lesznek elérhetők, ezzel is biztosítva a jelenlegi hatékony verseny fennmaradását a hosszú távú parkolás piacán. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, bírságot nem szabott ki.

Milliárdos tételben vásárol vidéki üzleteket a Diófa

A Diófa Alapkezelő Zrt. által képviselt Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alap ingatlan vételi szerződést írt alá 10 strip mall típusú kiskereskedelmi központ megszerzésére. A vidéki ingatlanok egy portfólió tranzakcióként kerülnek az Alaphoz. Az összefonódási kérelem a Gazdasági Versenyhivatalhoz engedélyezésre benyújtásra került és elbírálásra vár.

Kiemelt beruházásként épülhet fel a három, 90 méteres felhőkarcoló

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a budapesti Váci út és Róbert Károly körút sarkára tervezett három, 90 méter magas toronyból álló irodaház komplexumot - írja az Index. A kormány honlapján megjelent tervezet egyelőre a több mint 100 milliárd forintos beruházással kapcsolatos összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nyilvánítja nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé.

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet

A budapesti irodapiac, összterületét nézve egyik jelentős központja a kelet-közép európai régiónak. Az utóbbi időben a bérlők növekvő aktivitására a fejlesztők is elkezdtek reagálni, így a közeljövőben a meglévő állomány számos új irodaház átadásával bővülhet. A városon belül a Váci úti irodafolyosó az egyik legjelentősebb központ, mellette azonban egyre inkább fejlődésnek indult a dél-budai alpiac is, ami a kedvező elhelyezkedésének köszönhetően már most a bérlők és a fejlesztők egyik kedvelt térsége.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.