ingatlan

Ezer kilométer új négysávos út épülhet meg

2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot jelentette be még múlt csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter - írja a a HVG. Ezek alapján 2022-ig 81 főút újulhat meg, ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból. A program részeként az összes autópályát kivezetik az országhatárig és a megyei jogú városokat gyorsforgalmi utak kötik majd össze a sztrádákkal.

Még mindig vagyonokat lehet keresni a lakásokkal

Bár az árak jelentősen nőttek, ami rontott a kiadási célra vásárolt lakások hozamtermelő képességét, még mindig vonzó alternatíva lehet az ingatlanokba történő befektetés. Kalkulációnk szerint például Budapest, a bérlők körében népszerű kerületében, a XIII.-ban hosszú távú lakáskiadással 5,2 százalékos hozamra is szert lehet tenni. A területen található lakások pedig a jövőben is jól kiadhatóak lehetnek, a számtalan irodaház mellett továbbiak is épülnek, melyek növelhetik a bérlői keresletet, illetve a belvárosból kiszoruló egyetemisták számára is kézenfekvő megoldást jelenthet a kerület választása.

Elképesztő sebességgel száguld az újlakáspiac

A magyarországi újlakáspiaccal kapcsolatos hírek az elmúlt évekig rendre a kevés épülő lakásról, a fejlesztések hiányáról és az alacsony keresletről szóltak. Mára azonban ez megváltozott, a fejlesztők egyre aktívabbak, a kereslet óriási és úgy tűnik a következő években is folytatódhat ez a tendencia. A lakásépítések száma a korábbi időszakokban folyamatosan hullámzott, országon vagy Budapesten belül is változtak a fejlesztők kedvelt helyszínei. Jelenleg a felmérések alapján Budapest legnépszerűbb kerülete a XIII., ami mind a beruházók, mind a vásárlók körében kiemelt célpontnak számít. Éppen ezért megnéztük, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban és milyen lakások közül választhatnak a kerület iránt érdeklődők.

Úgy tűnik, pénzt csak Magyarországon lehet keresni

A résztvevők 58 százaléka szerint a következő 12 hónapban növekedés várható az ingatlanbefektetések terén Kelet-Közép-Európában, míg a befektetések visszaesését csak 10 százalék tartja valószínűnek - derült ki a Portfolio és az RICS közös bécsi konferenciáján, a CEE Property Forum 2016-on, ahol az egyik fő téma a Brexit és annak lehetséges hatása volt a kontinens és a régió ingatlanpiacára.

Hosszú távon értelmet nyernek a pesti óriásdugók

Néhány napja kezdődött el a pesti Róbert Károly körút nagyszabású felújítása, mely amellett, hogy közel egy éven keresztül komoly kihívások elé állítja majd a Budapest egyik legfontosabb ütőerén autózók idegeit, komoly minőségi javulást hozhat a XIII. kerületben élők és közlekedők számára. Némi vigaszt nyújtva a dugóban állóknak utánanéztünk, hogy az idei ősz legjelentősebb útfelújítása mellett milyen infrastrukturális beruházások tehetik a jövőben még vonzóbbá a XIII. kerületet.

Év végén indulhat a reptér fejlesztése

Decemberben elkezdődhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítése, a beruházás mintegy 5,2 milliárd forintba kerül majd, és várhatóan 2018-ban készül el - írja a Világgazdaság.

Egy szolnoknyi ember dolgozhatna ebben a budapesti utcában

A rendszerváltás után nem kellett sokat várni az első modern irodaház budapesti megjelenésére. A 90-es évek elején az Astoriánál felépült East-West Business Center volt a főváros első nyugati típusú 'A' kategóriás irodaháza. Az ezt követő években fokozatosan indultak el a különböző fejlesztések, aminek hatására lassan kezdtek kialakulni a különböző budapesti alpiacok. A jó közlekedés és a kedvező fejlesztési költségek együttes hatásaként az irodák legnagyobb számban a Váci úton és környékén kezdtek terjedni, aminek következtében létrejött a Budapest legtöbb munkahelyét magában foglaló Váci úti irodafolyosó ma ismert arca.

Még nem éledezik a lakáspiac a Dél-Alföldön

Az idén 16 ezer adásvételre lehet számítani a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben a lakáspiacon, amely a drasztikus emelkedés ellenére még mindig elmarad 30 százalékkal a válság előtti szinttől. Idén várhatóan tovább emelkednek az árak. A legnagyobb emelkedésre főként a Szegeden és Kecskeméten élők számíthatnak, ahol a lakások árai akár 10-20 százalékkal drágulhatnak, míg a kisebb településeken 5% alatti emelkedés valószínűsíthető - derül kis az Otthon Centrum elemzéséből.

Az Ericsson legnagyobb külföldi kutatási központja épül Budapesten

Ma letették az Ericsson új magyarországi székházának alapkövét, a komplexum a WING beruházásában a Magyar Nobel díjasok Parkja első ütemeként épül fel. Az összesen 24.000 négyzetméter alapterületű épület ad majd otthont a vállalat Svédországon kívüli legnagyobb kutatás-fejlesztési központjának is.

3,5 milliárdot ad a kormány egy budai piacnak

3,5 milliárd forinttal támogatja a kormány a főváros III. kerületében található Heltai Jenő téri piac fejlesztését - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A beruházás várhatóan 2019-ben fejeződik be.

Duna-parti irodaházakat vett az osztrák befektető Budapesten

A CA Immo 175 millió euró értékben megvásárolta az összesen 70.400 négyzetméter területű Millennium Towers irodaingatlanokat. Az irodakomplexum közel 100%-os bérbeadottsággal rendelkezik, így éves szinten 12 millió euró bérleti díjjal járul hozzá a CA Immo bevételéhez.

Minden eddiginél drágábbak idén a lakások

2016. I. negyedévében tovább emelkedtek a lakásárak - derül ki az FHB Lakásárindex elemzéséből. Az index értéke a korábbi 199,93-ról, 215,06-ra változott, így a drágulás mértéke a tavalyi utolsó negyedévhez képest nominálisan 7,6, míg reál értelemben 8,8 százalékos volt. Ez a válság utáni felívelés során mért legmagasabb negyedéves árnövekedést jelenti, az 1998 óta számított mutató még sohasem állt ilyen magasan.

Sírhat, aki most akar új lakást - Hihetetlenül felmentek az árak

Lényegesen drágábban lehet ma új lakást vásárolni, mint 2015 novemberében. A jelenleg piacon lévő lakások átlagára Budapesten már közelíti a 600 ezer forint/négyzetmétert, míg közel egy évvel ezelőtt még az átlagos ár csak 472 ezer forint volt négyzetméterenként a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai alapján. A fejlesztők továbbra is öntik a projektjeiket a fővárosi piacra, bár a szabad lakások számának növekedése lassulást mutatott az utóbbi három hónapban. Az értékesítés sebessége szintén lassult, de továbbra is igyekeznie kell annak, aki új lakást akar vásárolni, ha nem akar lemaradni a kiszemelt ingatlanról.

Ma indul a káosz a pesti körúton

Szeptember 17-étől a Róbert Károly körút Árpád híd és a Váci út, majd 19-étől a Vágány utca és az Árpád híd közötti szakaszán is irányonként két-két forgalmi sávon haladhat majd a közúti forgalom, ugyanis megkezdődik a körút felújítása. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a Lehel utcáról nem lehet majd a Róbert Károly körútra kanyarodni, az M3-as autópálya ugyanakkor a felújítás teljes ideje alatt elérhető lesz a Hungária-körgyűrűről - áll a BKK közleményében.

Sutba dobjuk a matekot lakásvásárláskor

Elsősorban a környezet minőségére illetve biztonságára figyelünk lakásvásárláskor, míg a lakás későbbi eladhatóságát jóval kevésbé vesszük figyelembe, annak ellenére, hogy a háztartások vagyonának jelentős részét teszi ki az ingatlan. A bérlők a vevőkkel szemben már inkább az alacsony rezsire és a jó közlekedési lehetőségre figyelnek, így aki kiadási céllal vásárol ingatlant ezt is számításba kell vennie. Az emberek minőségibb környezet iránti igénye az árakban is megmutatkozik, a fővárosi példa azt mutatja, hogy a jobbnak ítélt környéken az árak is sokkal magasabbak.

Nem lesz Mészárosé a Tópark

Nem kerül Mészáros Lőrinc tulajdonába a Tópark komplexuma - mondta el megkeresésünkre a Lavinamix Kft. A Mészáros és Szíjj érdekcsoportjába tartozó cégek autópályaépítéshez kapcsolódó eszközöket vásároltak a cégtől.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.