ingatlan

Nincs is olyan durva különbség a nyugati és a magyar lakáspiac között

Nincs is olyan durva különbség a nyugati és a magyar lakáspiac között

A koronavírus-járvány nemcsak Magyarországon, hanem más európai országokban is átírta a lakáspiaci trendeket. Spanyolországban a világjárvány erős visszaesést hozott, és Olaszországban is jóval kevesebb lakóingatlan cserélt gazdát tavaly. Franciaországban és az Egyesült Királyságban a kereslet ugyan csökkent, de az árak a pandémia alatt is nőttek. A Takarék Index elemzése azt vizsgálta, hogy hogyan hatott a járvány a lakáspiacokra négy európai országban, valamint Magyarországon. Közös tendencia, hogy a fővárosokban stagnált vagy csökkenésbe fordult az árnövekedés, valamint a családi házak iránti kereslet mindenhol nőtt a korábbi évekhez képest.

A személyi kölcsönöket is beindította az otthonfelújítási program

A személyi kölcsönöket is beindította az otthonfelújítási program

Nagyobb összegű személyi kölcsönt vesznek fel idén a Takarékbank ügyfelei, mint az elmúlt években, ami főleg az otthonfelújítási programnak köszönhető. A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézetnél a kedvezményes állami program beindulása után megnőtt az igénylések száma is, sokan ugyanis nem a kamattámogatott jelzáloghitelből, hanem személyi hitelből finanszírozzák meg lakásuk, házuk, átalakítását. A Takarékbanknál arra számítanak, a járvány lecsengése után jelentősen megnő a hiteligény, és az április közepéig kihelyezett volumen az év végére az ötszörösére ugrik.

Megvan a kultikus Dürer Kert új helye!

Megvan a kultikus Dürer Kert új helye!

A BudaPart lesz az új otthona a Dürer Kertnek, az újbudai városnegyed fejlesztője, a Property Market tájékoztatása szerint a kulturális intézmény akár már a nyár folyamán megnyithatja kapuit. A költözésére azért volt szükség, mert a Property Market korábban lakó-, és irodafejlesztési céllal megvásárolta az Ajtósi Dürer sor mögötti 3,7 hektáros területet, ahol eddig a klub üzemelt.

Jó híreket hozott Novák Katalin a CSOK-osoknak

Jó híreket hozott Novák Katalin a CSOK-osoknak

A külföldről hazatérők is jogosultak lehetnek a babaváró támogatásra és a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) itthoni munkavállalás esetén - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán. Novák Katalin közösségi oldalán a különböző élethelyzetekben lévő családok CSOK-kal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.

Új vezérigazgató az OTP Ingatlan Alapkezelő élén

Új vezérigazgató az OTP Ingatlan Alapkezelő élén

Biró Gergely az OTP Ingatlan Alapkezelő új vezérigazgatója. A váltás célja, hogy az Alapkezelő a portfólió konszolidációját követően új, innovatív befektetési megoldásokkal tovább növelje részesedését a hazai piacon és a következő években megjelenjen termékeivel a régiós piacokon is - derül ki az OTP Ingatlan Alapkezelő közleményéből.

Durva jelenség a lakáshiteleknél: ennyit értek a családtámogatási intézkedések?

Durva jelenség a lakáshiteleknél: ennyit értek a családtámogatási intézkedések?

6,5 százalékkal kevesebb folyósítás 4,6 százalékkal nagyobb összegben – röviden ez történt tavaly a lakáshitelek piacán a KSH tegnap közzétett adatai szerint. Előbbi egy hosszabb távú trendre erősített rá: hiába a családtámogatások felpörgetése, az otthonteremtést segítő hitelek állományi darabszáma lényegében 2015 óta stagnál, vagyis az MNB három éve közzétett hosszú távú hitelpiaci jövőképével ellentétben egyelőre nem lett szélesebb a hiteladósok tábora. A járvány lassítja, a törlesztési moratórium viszont gyorsítja a lakáshitel-tartozások növekedését, így miközben az állomány darabszámban stagnált, összegszerűen 10,3 százalékkal nőtt 2020-ban a teljes lakáshitel-tőketartozásunk, meghaladva a 4000 milliárd forintot. Újra nőtt a használtlakás-vásárlások súlya a célok között, az idei viszont a felújítások előretörésének az éve lehet.

Egy új, óriási közpark nyílt Pesten

Egy új, óriási közpark nyílt Pesten

"Birtokba vehető Budapest legújabb zöld parkja, készen vagyunk az első ütemmel" - jelentette be Fürjes Balázs a közösségi oldalán. A több mint 100 ezer négyzetméteres Puskás Aréna Park többek között futókörrel, játszóterekkel, büfékkel és sok zöldfelülettel várja a látogatókat.

Tiszta őrület, ami az építőipari anyagárakkal történik

Tiszta őrület, ami az építőipari anyagárakkal történik

Beérni látszik az építőipari anyaghiány, illetve az előrevetített áremelkedés. Nem is csoda, hiszen az építést és felújítást ösztönző lakossági támogatások, a vállalkozói fejlesztések, valamint az állami nagyberuházások mind erős keresletet zúdítanak az éptőipari anyagokra, és a munkaerőre egyaránt. Az Építő Közösség legutóbbi videójában összefoglalta, hogy pontosan milyen árnövekedést ment végbe az elmúlt 3-4 hónapban, és ezek után milyen végösszegre számítson az, aki házat építene.

Vasbetont kiváltó betonelemeket fejleszt egy konzorcium

Vasbetont kiváltó betonelemeket fejleszt egy konzorcium

A vasbetont kiváltó előre gyártott betonelemek gyártási technológiáján dolgozik az Uvaterv Zrt., a Ferrobeton Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 681,749 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított - közölte a konzorciumvezető Uvaterv Zrt. az MTI-vel.

Ezeket az irodaházakat választották új otthonukként a cégek áprilisban

Ezeket az irodaházakat választották új otthonukként a cégek áprilisban

Nagy volt a mozgolódás áprilisban a hazai irodapiacon: bérleti szerződést hosszabbítottak a Kálvin Square irodaházban, valamint a myhive Thirteen | Globe és a Dél-Pesten található Office Campus irodaházban is. Szintén meghosszabbodott az egyik bérlő szerződése a myhive Greenpoint 7 irodaházban, de új cég is érkezett, csak úgy mint a Balance Office Park toronyépületébe és a myhive Haller Gardens irodaházba. Az irodapiac mellett a logisztikai ingatlanoknál is létrejöttek új bérleti megegyezések. Összefoglaltuk, hogy milyen bérleti tranzakciók zajlottak le 2021 áprilisában.

Teljesen átalakul és megújul a dél-budai pláza (képek)

Teljesen átalakul és megújul a dél-budai pláza (képek)

2021 végéig új belsőt kap a dél-budai bevásárlóközpont, a CPI Property Group a Campona teljes vásárlóterét és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló egységeket megújítja. A felújítás döntő része a korábbi tervekkel összhangban már  2021-ben megvalósul, a kivitelezés májusban kezdődik, a teljes beruházás pedig várhatóan 2022 elején zárul. A tervek szerint átalakulnak bejáratok, a bevásárlótér és az ételudvar, valamint a mosdók is.

Fogyasztóbarát otthonbiztosítás: az Allianz is megkapta a zöld jelzést az MNB-től

Az MNB értesítette az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal elindulhat. A piaci szereplőktől kapott jelzések szerint az év második felében további intézmények tervezik benyújtani a pályázatukat. Rövidesen így a minősített otthonbiztosítások még szélesebb köre elérhetővé válik, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét.

Új raktárcsarnokot húznak fel Tatabányán

Új raktárcsarnokot húznak fel Tatabányán

Raktárcsarnok építésébe kezdett a NIPÜF Csoport tatabányai ipari parkjában. A 10 ezer négyzetméteres épület harmadára már bérleti szerződést is kötött a fejlesztő, a fennmaradó rész további vállalkozásoknak nyújt lehetőséget a betelepülésre. A kivitelezés 2022 első negyedévében fejeződik be. A vállalat korábban több lépcsőben 26 hektár fejlesztési területet értékesített a parkban.

A digitális térben született meg az új környezetbarát tégla

A digitális térben született meg az új környezetbarát tégla

A Porotherm X-therm téglát kizárólag itthoni szakértők és kutatók segítségével, a BME kutatóival szorosan együttműködve alkotta meg a Wienerberger. A munka során olyan digitális modellezés és tesztelés zajlott, amely például a Forma 1-es autók fejlesztésére jellemző. Ennek eredményeként a tégla hőszigetelő képessége javult, és a hangszigetelési tulajdonságai is jelentősen növekedtek.

Eldőlt: 2032-ben sem lesz olimpia Budapesten

Eldőlt: 2032-ben sem lesz olimpia Budapesten

Ausztrália megadta a Brisbane-i nyári játékok megrendezéséhez szükséges garanciákat, ami egyet jelent azzal, hogy 11 év múlva Budapest nem lesz házigazdája az olimpiának- írja a Népszava.

Bécs és Székesfehérvár felé is leágazhat majd a több mint 300-zal száguldó gyorsvonat

Bécs és Székesfehérvár felé is leágazhat majd a több mint 300-zal száguldó gyorsvonat

A visegrádi országok fővárosait felfűző nagysebességű összeköttetés, a Budapest-Varsó gyorsvasút, egy osztrák leágazással kapcsolhatja be a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. A tervek szerint a következő évtizedben kiépülő vonal egyes szakaszain akár 320 kilométer/órás sebességgel járhatnának a vonatok. A pályát a belföldi InterCityk is használhatnák, például a balatoni utazásokban versenyképesebb alternatívát kínálva a közúti közlekedésnél.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.