Elektronikus árverésen próbál túladni balatonkenesei üdülőjén a MÁV Zrt. - írja az Építészfórum. A területet pár éve már megpróbálták elpasszolni, azonban akkor nem sikerült. A januárban esedékes árverésen ezúttal 91 100 000 forintról indul a viharvert épületekkel tarkított üdülő ára.
Fordulatos éven van túl a hazai ingatlanpiac. Az év elején a gazdaság még a lezárásoktól volt megdermedve, azonban nyárra a korlátozások feloldásával nem csak a bárokban, de a gazdaságban is újraindult az élet. Az ingatlanpiacon a hullámzó évet hatalmas tranzakciók tarkították - több százezer négyzetméter és több milliárd forint cserélt gazdát idén. Az év utolsó napján számba vettük, hogy melyek is voltak az év legnagyobb irodai vagy befektetési tranzakciói.
Sok más budapesti átkelőhöz, hídhoz hasonlóan a Népligeti felüljáró is több éve vár a felújításra. A szükséges korszerűsítési munkák sajnos elmaradtak az elmúlt évtizedekben, ennek mára meglett a következménye: a felüljáró olyan rossz állapotba került, hogy korlátozást kell bevezetni a rajta áthaladó járművekre. A Népligeti felüljárón így januártól a 12 tonnánál nehezebb járművek nem közlekedhetnek - írja közleményében a BKK.
2021. december 27-én megjelent kormányrendelet alapján módosulnak egyes lakástámogatások feltételei. Érintett a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) és az otthonfelújítási támogatás is - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.
Sokféle aspektusból foglalkoztunk az elmúlt időszakban a hazai lakáspiaccal, most összefoglaló jelleggel a használt és újak iránti érdeklődésekről, a bérleti díjakról és az első lakásukat megvásárlók jellemzőiről mutatunk egy-egy érdekes ábrát.
Több ezer lakástól válik meg az állam 2022 januárjától, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek - írtuk meg a nyáron. A legfrissebb Magyar Közlönyben most ezeknek az ingatlanoknak a részletes listáját is közzétették.
Jelentősen bővítenék a Fonyód Yacht Klub jelenlegi befogadóképességét, a kikötő több mint két és félszeresére, 250 férőhelyesre nőne - a Népszava információi alapján.
Ma indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek és akkumulátor telepítéséhez, a nyílászárók cseréjéhez, a fűtés korszerűsítéséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Mára mintegy 80 ezer háztartás rendelkezik napelemes kiserőművel. Ezt a számot igyekszik 15 éven belül 200 ezerre növelni a kormány, ezért komoly támogatást kap a lakossági napelemhasználat és fűtés-korszerűsítés. Mivel ezek a beruházások jelentősen növelik az ingatlanok értékét, fontos, hogy a biztosítás is kövesse az értéknövekedést. Emellett az időjárásnak kitett napelemek is megfelelő biztosítási védelmet igényelnek, ami egyes esetekben akár kötelező is lehet – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége friss közleményében.
Az ingatlanpiac minden szegmense nehéz és fordulatos évet hagyott maga mögött. A befektetők az irodapiac alakulását izzadták végig - megnyugtató konklúzió nélkül - miközben legalább a logisztika kitartó pörgése hozott nekik némi megnyugvást. A lakáspiacon közben minden visszaállt a megszokott kerékvágásba és a lakásárak újra menetelni kezdtek a 2020-as hullámzó év után. A töretlen optimizmusba azonban csúnyán belerondíthat a 10 éve nem látott emelkedő kamatkörnyezet, mely nem csak a lakáspiac életét fogja megnehezíteni, hiszen minden szegmensben drágul majd a projektek finanszírozása. Ember legyen a talpán aki ilyen makrókörnyezetben megmondja, hogy merre fog továbbhaladni jövőre az ingatlanpiac, miközben a kormány fiskálisan is elkezdte meghúzni a nadrágszíjat.
2013 óta szép fokozatosan hozzászoktunk ahhoz, hogy a nyugati világban megszokott, legalábbis ahhoz hasonló kamatszinteken tudunk lakáshitelt vagy éppen céges hitelt felvenni Magyarországon, a megugró infláció és az ellene folytatott jegybanki küzdelem azonban 2021-ben véget vetett ennek a kegyelmi időszaknak. Kezdhetünk megbarátkozni a 7% feletti kamatokkal, amelyek elől menedéket csak a szelektív állami programok jelentenek. Ezek egyre gyakoribbak, a legújabb példa a karácsony előtt bejelentett lakossági kamatstop.
Szenteste tették közzé a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor által szerdán bejelentett jelzáloghiteles kamatstop részleteit. Az intézkedés a kormányzati becslések szerint 474 ezer jelzáloghitel-szerződést érint, átlagosan havi 11 ezer forintos megtakarítást jelent az érintetteknek, és 30 milliárd forintot tesz át a bankok kasszájából a családok zsebébe. Az esetek nagy részében nem a törlesztőrészlet csökkenéséről, hanem a törlesztőrészlet-emelkedés elmaradásáról beszélhetünk.
A kritikusok szerint a brit királyi család tagjai kiváltságaikat kihasználva akarják elkerülni a botrányokat, miközben az adófizetők tartják el őket. A köztársaságpárti Republic szerint a hatalmas rejtett költségek miatt a Windsor-család és a monarchia sokkal többe kerül, mint az állampolgárok gondolnák; és nem csak tovább szabályoznák az uralkodó család eltartását, de meg is szabadulnának az idejétmúltnak, korruptnak és költségesnek tartott rendszertől.
Hosszú évek munkája, mire egy több tízezer négyzetméteres irodaház eléri végső formáját, és költözhetővé válik a bérlők számára. Különösen izgalmas végig követni egy ilyen projekt létrejöttét, hiszen évekig formálódik egy olyan környezetben, ahol akár hónapok alatt történhetnek meghatározó változások. A Váci úti irodafolyosó nemsokára új taggal bővül: jelenleg a hetedik emelet magasságban tart a H2Offices irodakomplexum első fázisa, ami a Fővárosi Vízművek egykori székházának helyén épül. Számos fotót készítettünk, és háttérinfót gyűjtöttünk egy exkluzív bejárás során a három ütemből álló beruházásról.
Buda egyik meghatározó és igazán turistacsalogató projektje lehet a gellérthegyi sikló, ami egyre közelebb kerül ahhoz, hogy valósággá váljon. Novemberben írtunk róla, hogy a környezetvédelmi engedély kiadásával elhárult az építkezés megkezdése előtt álló legfontosabb akadály, ezt megelőzően pedig a siklóberuházás ügyvezetőjével készítettünk exkluzív interjút és mutattunk be néhány látványtervet. Ahogy a beruházás halad előre, egyre több részlet derül ki, most az építészfórum mutatott be újabb látványterveket.
Az olaszországi piacra lépés után az adriai régióban bővíti jelenlétét az Immofinanz, a STOP SHOP márkán keresztül. A középtávú terv szerint Horvátországban 22 lokációra nő a cég kiskereskedelmi parkjainak száma a jelenlegi négyről. A fejlesztési helyszíneket összesen mintegy 80 millió euróért vásárolta meg a vállalat. Egy új STOP SHOP megépítése és egy meglévő helyszín bővítése már 2022 első fél évében megvalósul - áll a cég közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október 19-én indított gyorsított ágazati vizsgálatot a fa építőanyagok hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében. A vizsgálat eredményeinek fényében a versenyhatóság négy javaslatot fogalmazott meg a jogalkotó és a kormány felé. A vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentéstervezet elérhető a GVH honlapján, az ágazati szereplőknek nyolc napjuk van a tervezet véleményezésére.
BKK automaták hűlt helyével találkozhattak Budapest több részén is azok, akik jegyet, bérletet szerettek volna vásárolni a napokban. Vitézy Dávid posztjában több helyszíni kép is szerepel a hiányzó gépekről: kevesebb automata lesz mostantól a Széll Kálmán téren, a Szent Orbán téren, Városmajornál, a Nyugati pályaudvarnál, a Tímár utcánál, a Bikás parknál és még sok más megállóban. Az intézkedések magyarázatául a BKK közleménye szolgálhat, melyben azt írják, hogy egyre többen választják az online vásárlási csatornákat, ehhez alkalmazkodik a BKK. Ennek keretében optimalizálják az automatahálózatot, valamint bővítik az online értékesíthető termékek körét, így például bevezetés előtt áll a digitális vonaljegy. Az nem derül ki a közleményből, hogy ez mikorra várható. A gyors és alkalmankénti vonaljegyvásárlásra a legjobb lehetőséget eddig az automaták nyújtották, most viszont olyan időszak veszi kezdetét, amikor már kevesebb automata van, de még az online lehetőség sem áll rendelkezésre.