A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. A szakmaváltók 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett, mielőtt IT karrierjébe kezdett – többek között ezek derülnek ki a PROGmasters IT képzési központ felméréséből.
Szlovéniában, Csehországban, illetve Németországban hiányzik a legtöbb informatikus az Eurostat jelentése szerint. Magyarországon tízből hat cégnek jelentett gondot az ITK-szakemberek felvétele 2021-ben, ami alig marad el az EU-átlagtól.
Ana Brnabic miniszterelnök kijelentette, Szerbia gazdasága profitál a képzett, tapasztalt orosz szakemberek ezreinek beáramlásából, akik Vlagyimir Putyin elnök ukrajnai inváziója óta elmenekültek hazájukból – írta meg a Bloomberg.
A hazai IT-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg lehetővé teszik. Ezért egyre többen fontolgatják, hogy külföldi munkáltatónak dolgozzanak itthonról távmunkában vagy digitális nomádként.
A mások mellett a T-Systemsnél tartott NAV-ellenőrzés rávilágított arra, hogy a vállalatnak szelektívebbnek kell lennie: "a jövőben sokkal koncentráltabb, fókuszáltabb együttműködéseket keresünk" - mondja lapunknak Gonda Gábor. A T-Systems Magyarország vezérigazgatója szerint elképesztő erőforráshiány van az informatikában, ha az egész iparág összes szakemberét hadba állítanánk, akkor sem fogják tudni kiszolgálni az összes igényt. Az IT-munkabérek az egekben, az ellátási láncok akadoznak, az energiaválság mellett pedig az orosz-ukrán háborúnak is komoly hatása lesz a hazai IT-szektorra.
A bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni – derül ki az IVSZ legfrissebb bootcamp auditjelentéséből. A pandémia felgyorsította az online képzések bevezetését, ami a Budapesten kívül élők előtt is megnyitotta a lehetőséget a karrierváltásra.
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat terjesztő budapesti férfit.
Több mint 2,5 milliárd forintos tőkebefektetéshez jutott a Codecool programozóiskola és IT-szakember közvetítő cége. Az IT-szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló vállalat további terjeszkedésre és termékei fejlesztésére készül új partnere, az Integral Venture Partners, valamint korábbi befektetői, a Lead Ventures és a PortfoLion Capital Partners támogatásával. A programozóiskola még az év első felében újabb campust nyit a régióban - derül ki a társaság közleményéből.
Az IT-szektoron belül is jelentős változások történtek a koronavírus-járvány miatt, a vírus azonban sok szempontból kedvezően hatott erre a területre. Szenior és expert állásokban 1,1-1,5 milliós fizetésért kerestek munkavállalókat a cégek, de a juniorok 400-550 ezer forintos bruttója sem mondható alacsonynak - derül ki a No Fluff Jobs állásportál felméréséből.
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő vagy üzemeltető-képzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu oldalon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Paradigmaváltásra készül a legnagyobb hazai informatikai érdekvédelmi szervezet, az IVSZ életében Vinnai Balázs, a szövetség újonnan mgválasztott elnöke. A szakember szerint Kelet-Közép-Európa digitális munkaerő és a technológiai képzettség tekintetében erősebb, mint Nyugat-Európa, ez a régiónk számára kitörési lehetőséget jelent. Ez már nemcsak a bérköltségről, hanem a szürkeállományról is szól: a diplomás és az átképzett informatikusokra is szükség lesz. Az IT-bérek megtorpantak, de tovább fognak emelkedni - véli az új elnök. Vinnai Balázzsal a fintech-szektor új szerepéről, a digitalizációs Covid-hatásról, a kkv-szektor digitalizációjáról is beszélgettünk.
"Rendszeresen belefutottunk abba, hogy azzal az elvárással jelentkezik valaki, hogy ő csak befizeti az egymillió forint plusz áfás tandíjat, és három hónappal később a kezébe nyomunk egy bruttó egymilliós munkaszerződést. Nem így működik a piac" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója.
2020 szeptemberében megkezdik céges gyakorlati évüket azok az informatikus hallgatók, akik elsőként szerezhetik meg diplomájukat a BME új, 6 szemeszteres alapképzésén. A szakot a bő tízezres informatikushiány hívta életre két évvel ezelőtt, a végzős diákokra pedig már most kiemelkedő érdeklődés mutatkozik. Az informatikushiányban szenvedő, vagy éppen utánpótlást kereső cégek 2020 január végéig jelezhetik foglalkoztatási szándékukat - olvasható a BME-vel együttdolgozó Schönherz Iskolaszövetkezet közleményében.
Nem csak diplomával lehet jól elhelyezkedni Magyarországon. Bizonyos területeken akár felsővezetői pozíciót is be lehet tölteni felsőfokú végzettség nélkül - ez derül ki a Portfolio körképéből. Az persze kevésbé meglepő, hogy diplomával még mindig könnyebb elhelyezkedni, de jelentően javulnak az érettségizettek esélyei, sőt, előrelépési lehetőségei is, ugyanis bizonyos esetekben a papírnál sokkal fontosabbak a jelöltek készségei, képességei.
Az IT szakemberek nem csupán a legkeresettebb munkavállalók, de Magyarországon és az egész világon is jóval nyitottabbak az átlagnál arra, hogy munkahelyet váltsanak vagy külföldön dolgozzanak, derül ki a Boston Consulting Group (BCG), egy nemzetközi HR hálózat, a The Network, és a Profession.hu közös kutatásából.
Tavaly Magyarországon a bruttó átlagkereset 337 500 forint volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából. A legjobban a pilóták, a legrosszabbul a takarítók kerestek.
Két közbeszerzésen pályázott sikeresen a biztosító.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mindennapossá váltak az orosz területeket érő támadások.
Átfogó tanulmányt publikáltak.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.