A Mol július 1-jétől átveszi a lakossági hulladék begyűjtését, kezelését koncesszió keretében - többek között erről, illetveaz elektromos autózás jövőjéről is beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával a Kék bolygó című podcastjának ma megjelent adásában.
Az élettartamuk végére érő, a szállítás és felhasználás közben megsérülő, valamint a nagyobb hatékonyságú újabb modellekre lecserélt napelemekból egyre nagyobb tömegű hulladék keletkezik. Ennek zöme sok helyen egyszerűen a hulladéklerakóban végzi, ami több ok miatt is növekvő problémát jelent.
Jövő szerdáig kell az érintett gyártóknak nyilvántartásba vételi kérelmet benyújtani az országos hulladékgazdálkodási hatósághoz a júliustól induló új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben – hívta fel a figyelmet Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára.
Egy svájci kutatóintézet tudósai olyan mikrobákat fedeztek fel, amelyek alacsony hőmérsékleten képesek megemészteni a műanyagokat - számolt be róla szerdán a The Guardian.
Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke a Pénzcentrumnak adott tartalmas interjúban érvelt a visszaváltható PET-palackok mellett. Az üzletember szerint a PET nem szemét, hanem árucikk, melyből alaposan megszedhetik magukat a vállalkozók.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács és az Európai Parlament kedd este ideiglenes politikai megállapodásra jutott azzal kapcsolatban, hogy növeljék a fenntartható üzemanyagok - például a fejlett bioüzemanyagok vagy a hidrogén - elterjedését a légiközlekedésben.
A hulladéktermelő gazdálkodó szervezeteknek és intézményeknek április 30-ig kell regisztrálni a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vállalati portálján az elektronikus ügyintézési felületen - tudatta a társaság az MTI-vel kedden.
Folytatja a MOL folytatja használt sütőolaj visszagyűjtő kampányát – hívta fel a figyelmet az olajtársaság a húsvéti sűtés-főzés hajrájára időzített szombati közleményében.
Szabálytalanul tárolták és a veszélyességet jelző kódját is eltüntették annak a komáromi akkumulátorgyárból származó 83 tonna nehézfém-tartalmú anyagnak, melyet egy hulladékfeldolgozó cég mocsai telephelyén fedezett fel korábban a hatóság - írja az Átlátszó.
Szerdán ismét munkába álltak Párizsban a szemétszedők azt követően, hogy több mint három hétig sztrájkoltak Emmanuel Macron elnök rendkívül népszerűtlen új nyugdíjtörvénye miatt. A március 6-a óta tartó sztrájk után azonban a munkások rendkívül komoly feladat előtt állnak – Írja az AP News.
A Víz Világnapja alkalmából több évnyi szemetet kezdtek összeszedni a vízügyi igazgatóság munkatársai a Sió-csatorna három kilométer hosszú, siófoki mederszakaszán szerdán reggel.
Azzal együtt, hogy megjelent kedd este a Magyar Közlönyben a 80/2023. (III. 14.) számú kormányrendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól, kiadott egy összefoglaló közleményt az Energiaügyi Minisztérium. Ebben azt hangsúlyozzák, hogy az egyébként is júliustól induló új hulladékgazdálkodási rendszerrel együtt szintén júliustól indul az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, amelyben a termékek gyártói viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék teljes életciklusa során. Az új rendszer a csomagolásokat, egyes egyszer használatos műanyagtermékeket, elektromos és elektronikus berendezéseket, elemeket és akkumulátorokat, gépjárműveket, gumiabroncsokat, irodai és reklámhordozó papírokat, sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint fabútorokat érinti.
A napokban egyre több szabadban keletkezett tűzhöz riasztják a tűzoltókat, amelyek oka általában kerti zöldhulladék-égetésre vezethető vissza. Március 1-je óta, vagyis a két tavaszi hét alatt már 543 alkalommal keletkezett tűz a szabadban, a leégett terület pedig akkora, mint 603 futballpálya - írja az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az európai uniós hulladékgazdálkodási irányelveknek megfelelően, 2023. júliusától várhatóan jelentősen átalakulnak a magyar hulladékgazdálkodási szabályok is. A vállalatoknak a környezetvédelmi termékdíj mellett új fogalmat kell megtanulniuk, hiszen a kiterjesztett gyártó felelősség a gazdálkodók széles rétegét érinti majd. A hulladékkezelés rendszerében várható gyökeres változásokra minden érintett vállalatnak idejében érdemes felkészülni.
Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban megkapta a környezetvédelmi engedélyt ahhoz, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
Az elmúlt évek jól bevált gyakorlatát folytatva, a körforgásos szemlélet jegyében biomasszaként hasznosítják újra az utcára dobott, feleslegessé vált karácsonyfákat Pécsen, a Pannon Hőerőmű Zrt. közbenjárásával - szerepel a Veolia csoport közleményében.
Lehetőségként érdemes tekinteni a hulladékra, mindegyik hulladékárammal lehet kezdeni valamit - mondta el a ortfolio Business podcastben Simon Anita, az Alteo Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese.
Automata folyótakarító hajót és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszert fejlesztett ki a Future Plastik Kft., a Robo-Collect elnevezésű vízi jármű és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra magyar innováció keretében valósult meg - tájékoztatta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) hétfőn az MTI-t.
Az Európai Bizottság új európai uniós jogszabályokat javasolt szerdán, amelyek célja, hogy visszaszorítsa a nehezen lebomló és a környezetre káros műanyag csomagolási hulladék mennyiségét.