Fontos események sora lesz a héten, olyan adatot is közzétesznek, amely alaposan megmozgathatja a piacokat. Mutatjuk, mire kell figyelni a héten.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a legutóbbi kiskereskedelmi adatközlésénél visszamenőleg több évre módosított a számokon. Ez önmagában nem meglepő, hiszen a statisztikusok gyakran élnek becsléssel és ahogy egyre több adat áll a rendelkezésükre, úgy javítják a korábban közzétett adatokat. Ez a mostani kiigazítás azonban trendmódosító volt.
Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.
Általában a világ legizgalmasabb városait szokták bemutatni a listák, melyek között például Bangkok, Párizs vagy Tokió is elférne, ezúttal viszont a The World Bucket List arra vállalkozott, hogy különböző szempontok szerint a világ tíz legunalmasabb városát gyűjtse össze.
A német Ifo-index 87,8 pontra emelkedett márciusban a februári 85,7 pontról. Bár ez érezhető növekedés, ez a szint még mindig alacsonyabb a tavaly nyáron mértnél - hívja fel a figyelmet az ING.
Tajvan a tervek szerint katonákat küld az Egyesült Államokba, hogy részt vegyenek speciális kiképzéseken. Ezeken elsajátíthatják a nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszer (HIMARS) működtetését, valamint az M1 Abrams harckocsik üzemeltetését – számolt be az Asia Times.
Októberben a vártnál kevésbé, de így is egy éve a legalacsonyabbra csökkent az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) euróövezeti gazdasági hangulatindexe a hétfőn publikált jelentés szerint.
Nagyjából a vártnak megfelelően alakult az IFO index, mely minimálisan csökkent az augusztusi értékéhez képest – derül ki a hétfőn megjelent statisztikából. A mutató továbbra is azt jelzi, hogy problémák vannak a német gazdaságban, melyek egyelőre nem oldódnak meg.
Márciusban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt sokat javultak, a GKI konjunktúraindexe ötödik hónapja emelkedik. A GKI felmérése szerint az üzleti szektoron belül az ipari és szolgáltató cégek várakozásai jelentősen javultak, az építőipar és a kereskedelem várakozásai viszont érezhetően, de ennél kevésbé romlottak. A fogyasztók már nem aggódnak jobban, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején. Márciusban érdemben csökkent a cégek áremelési törekvése és erősödött foglalkoztatási hajlandósága, amit a fogyasztók véleménye is visszaigazolt. Az ország gazdasági helyzetének megítélése a februárinál sokkal kedvezőbb lett az üzleti szférában és a lakosság körében is.
Érdekes videót posztoltak ukrán közösségi oldalak, melyen a Kijev körüli légvédelem működése látható. A felvételen jól látható legalább egy német Gepard légvédelmi rendszer tüze, a felvétel végén viszont becsapódik egy orosz rakéta / drón, így összességében nem volt teljesen sikeres a légvédelmi akció.
Kimondottan rossz a hangulat a kontinens vezető börzéin, szinte mindent adnak a befektetők, a magyar tőzsde is a nemzetközi hangulattal összhangban esésben van. Van azonban egy részvény, ami nem csak állja a sarat, de valósággal kilőtt a kereskedésben.
A globális gazdasági körülmények jelenleg is tartó romlása valamikor szűk másfél évvel ezelőtt kezdődött az 5 százalék fölé emelkedő inflációs adatok megjelenésével. Azóta él a részvénypiac az átmenetiség illúziójában. Az inflációtól kezdve, a háborús helyzeten és a várható recesszión át a feszített munkaerőpiacig és a Fed szigorodásáig bezárólag oly sokszor és oly könnyen mondja rá a piac a romló folyamatokra az átmeneti jelzőt, hogy az ijesztő.
A napokban furcsa videót kezdtek el keringetni orosz, oroszpárti közösségi médiaoldalak, amely látszólag európai bevándorlókat hivatott Oroszországba csábítani. Az alig egy perces hangulatvideó nem túl burkoltan utal arra is, hogy azért indokolt Oroszországba költözni, mert súlyos energiaválság lesz Európában télen.
Közzétette a 2022 második negyedévére vonatkozó vezetői hangulatindexét a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO). A negyedévente készülő felmérés szerint az épületüzemeltetéssel foglalkozó cégek vezetői óvatos optimizmussal tekintenek a jövőbe.
Októberben nagyot romlott a német exportőrök üzleti hangulatindexe a beszállítói láncban kialakult fennakadások miatt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
A közösségi tőzsdézés aranykorát éljük, ahogy az a GameStop részvénye körüli őrületből is remekül látszik – ebből az újonnan fellángoló trendből most a Wall Street is szeretne pénzt keresni, el is indítják a közösségi média hangulatára építő ETF-et.
Egyértelmű favoritja van a republikánus elnökjelöltnek és úgy tűnik, Jeruzsálemnek is.
Hatalmas várakozásokkal tekintenek sokan a napra.
Percről percre tudósításunk az ukrán frontról.
Ukrajna csapásai állhatnak a háttérben.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.