Oroszország nem hivatalos javaslatokat kapott az Egyesült Államoktól a hadászati stabilitással kapcsolatban, Moszkva tanulmányozza azokat - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak Moszkvában.
Kedden közzétette a tajvani védelmi minisztérium éves jelentését, amelyben arról írnak, hogy Kína három katonai repterén is jelentős fejlesztéseket végez. A bázisok közül a legközelebbi alig 220, míg a legtávolabbi is csak 440 kilométerre van Tajpejtől.
A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai külügyminisztérium zöld utat adott 16 támadó kétéltű jármű és a hozzájuk tartozó felszerelések eladásának Románia részére - írja a Reuters.
Ausztrália közölte, hogy nagyjából 11 millió forintnyi ausztrál dollárt fog fizetni fejenként a katonáknak azért, hogy a kötelező szolgálati időn túl is maradjanak. A döntés azután született meg, hogy egy felülvizsgálat során arra jutott a szigetország, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti versengés árnyékában mielőbbi hadászati reformot kell végrehajtani - írta meg a Reuters.
Észak-Korea újabb tesztet hajtott végre egy nukleáris célokra alkalmas, vízfelszín alatt támadó drónnal - jelentette szombaton az állami média.
Oroszország szombaton közölte, hogy őszre tervezi bevetni az újonnan tesztelt Sarmat interkontinentális ballisztikus rakétáit, amelyek képesek nukleáris csapást mérni az Egyesült Államokra, írja a Reuters.
Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel történő felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is - jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a somogyi megyeszékhelyen szombaton.
Horvátország 89 darab M2A2 ODS Bradley gyalogsági harcjárművet vásárol az Egyesült Államoktól 145,3 millió dollár (46,2 milliárd forint) értékben - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján.
Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
A NATO tagállamok vezetőinek hétfői csúcstalálkozója új fejezetet nyit a szövetség számára a NATO 2030 reformkezdeményezés elfogadása által, amely a kollektív védelem, illetve a kulcsfontosságú infrastruktúrák megerősítését helyezi előtérbe - jelentette ki sajtótájékoztatóján pénteken Jens Stoltenberg a 30 államot tömörítő brüsszeli székhelyű szervezet főtitkára.
Az orosz hadseregben hadrendbe állították pénteken a hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard rakétarendszert. Erről Szergej Sojgu védelmi miniszter tájékoztatta Vlagyimir Putyin elnököt. A rakétarendszert elsőként az orosz hadászati rakétaerők Orenburg megyében állomásozó dombarovszkiji rakétaezrednél állították rendszerbe.
Kína állítólag épített egy hatalmas radarlétesítményt, ami akkora lett, mint New York City méretének ötszöröse - számol be a South China Morning Post.
Nagyon helyén kell, hogy legyen annak az esze, aki kémkedésre adja a fejét, hiszen a legapróbb hiba simán lebukáshoz vezethet, melynek általában halálos következményei vannak. Ennek ellenére mégis akadnak olyan kémek - gyakran kettősügynökök - akik évtizedekig képesek rejtve maradni, hiába követik el amatőr hibák sorozatát, elég a sikerükhöz egy naiv felettes vagy egy ügyetlen megfigyelési rendszer. Megnéztünk nyolcat a történelem legbénább kémei, titkos ügynökei közül.
Az orosz gazdaság a viharos szél előtt.
Időt akar nyerni az orosz elnök?
Az elmúlt időszakban sokat erősödött a magyar deviza.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
A magyar tőkepiac dinamikus fejlődését is tükrözte az elmúlt év.