Amikor 2022 februárjában az orosz tankok Ukrajna felé indultak, a nyugati államok sorra jelentették be azokat a gazdasági szankciókat, amelyek Oroszország gazdasági térdre kényszerítését célozták. Az intézkedések arra irányultak, hogy kizárják Oroszországot a globális pénzügyi rendszerekből, ezzel akadályozva meg, hogy finanszírozhassa katonai tevékenységeit. Azonban majdnem három év elteltével a helyzetértékelés megváltozott. A gazdasági összeomlást előre vetítő jóslatok ellenére az orosz gazdaság váratlan ellenállóképességet tanúsított, felvetve kérdéseket a szankciók hatékonyságáról és Oroszország gazdasági stratégiáinak hosszú távú fenntarthatóságáról.
A szankciók bevezetésekor számos közgazdász és politikai döntéshozó súlyos gazdasági visszaesésre számított Oroszország esetében. Eközben hiába figyelmeztettek számszerűen többen, hogy a szankciók egymaguk nem fogják romba dönteni az agresszor ország gazdaságát, valamint jelezték, hogy nem szabad azonnali hatást várni,
mégis az a fajta apokalipszis kommunikáció vált dominánssá, amelyek a peresztrojka második bekövetkeztét vetítették előre és most alapja annak a narratívának, hogy a szankciók nem működnek.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) háború kitörése utáni első előrejelzésében azzal számolt, hogy Oroszország GDP-je 2022-ben 8,5%-kal csökken, amit 2023-ban további 2,3%-os csökkenés követ. Az Orosz Központi Bank még pesszimistább volt, 2022-re 10%-os GDP-csökkenést és 2023-ra további 3%-os zsugorodást jósolt. Ezeket a jóslatokat számos gazdasági elemző is megerősítette, akik a szankciók pusztító hatását várták Oroszország gazdaságára.
Ehhez képest a valóság teljesen más képet mutatott, ami megint csak táptalaja lett a szankcióellenes narratívának:
Oroszország gazdasága 2022-ben csupán 1,2%-kal zsugorodott, ami jelentősen elmaradt a várt összeomlástól.
Sőt, 2023-ban 3,6%-os növekedésbe váltott, és 2024-re előzetesen 3,9%-os bővülést prognosztizáltak, – a kétes megbízhatóságú – Kreml-jelentések szerint végül 4,1 százalékos lehetett a bővülés.
Ezt az ellenállóképességet a reálbérek növekedése és a belső befektetések élénkülése kísérte, ami emlékeztet a majdnem két évtizeddel korábbi gazdasági bővülésre.
Az orosz gazdaság ellenállóképességét több kulcsfontosságú tényező is elősegítette, sőt, paradox módon a szankciók is támogatták.
Az egyik legfontosabb az állami kiadások növekedése: ehhez ráadásul a pénzügyi tartalékokat is megdézsmálta Vlagyimir Putyin elnök rezsimje, az olaj- és gázbevételekkel feltöltött Nemzeti Vagyonalap jelentős csökkenést szenvedett el a likvid eszközeiben. Mindegy 100 milliárd dollárt (39 000 milliárd forintot) fordítottak innen a háborús kiadásokra, valamint a jóléti rendszerek (egészségügy, oktatás, szociális kiadások) finanszírozására.
Emellett az orosz kormány jelentősen növelte a költségvetési kiadásokat, különösen a katonai és infrastrukturális projektek terén, amelyek ösztönözték a belföldi fogyasztást és a befektetéseket.
A szankciók másodlagos hatásaként a növekedést a magas olajárak és egy gyengébb rubel támogatta, mivel ezek drágábbá tették az importot, ami versenyképesebbé tette a belföldi termelést.
Egy másik meghatározó tényező az „import-helyettesítés” jelensége volt. Több mint 1200 külföldi cég távozása után Oroszországból belföldi vállalatok kaptak lehetőséget arra, hogy betöltsék a keletkezett piaci űrt. Az orosz vállalatok növekvő profitot realizáltak, mivel a helyben gyártott áruk iránti kereslet megugrott. Ez nemcsak megerősítette a belföldi ipari szereplőket, hanem tőkeforrást is biztosított a kormánynak, amelyet politikailag lojális csoportoknak lehetett újraosztani.
Oroszország emellett a „friend-shoring” kereskedelmi stratégiát is alkalmazta, amely során olyan országok felé fordult, amelyek nem vettek részt a szankciókban, mint például Kína és India. Ez a megközelítés segített fenntartani exportbevételeit és biztosítani az alapvető importokat. Miközben az olajexport Európába és az Egyesült Államokba csökkent, Kína és India felé jelentősen nőtt. 2023-ban Kína naponta átlagosan 2,0 millió hordó orosz olajat importált, 2021-ben ez az érték naponta 1,6 millió hordó volt, míg India orosz olajimportja 2021-ben naponta 0,1 millió hordóról 2023-ban naponta 1,0 millió hordóra ugrott meg. (Bár 2025-ben már a két ázsiai partner is jelentősen visszavágta az oroszországi eredetű olajimportot a legújabb amerikai szankciók miatt.)
Az orosz kormány tőkekontrollt is bevezetett, hogy megakadályozza a vagyon kiáramlását az országból. Ezek az intézkedések, együtt a nyugati szankciókkal, hatékonyan csapdába ejtették a tőkét Oroszországon belül, ami növelte a belföldi befektetéseket.
A Frank RG tanácsadócég szerint 2023 végére az 100 millió rubel feletti vagyonnal rendelkező oroszok száma 50%-kal nőtt, és összes tőkéjük rekordmértékű, 62%-os növekedést mutatott.
Ez a belföldi befektetési kényszer fellendítette a fogyasztást is, az új építkezések és a magasabb technológiájú berendezések kiadásai 2024 első felében 14 400 milliárd rubelre (136,4 milliárd dollárra) nőttek, ami 12 éves csúcsot jelent.
A gazdasági növekedés mutatja, miért működtek a szankciók
Bár Oroszország gazdasági ellenállóképessége lenyűgöző, a függöny mögé nézve jól látszanak az alapvető problémák. A jelenlegi gazdasági növekedés nagymértékben a katonai kiadásokra és az alacsony technológiájú exportokra támaszkodik, ami felveti annak fenntarthatóságát.
A védelmi kiadások nélkül Oroszország gazdasága valószínűleg stagnálna.
A hadiipari komplexum jelentős kedvezményezettje lett a megugró kormányzati kiadásoknak, beruházásokkal, amelyek háborús iparágakba és az infrastrukturális projektekbe irányultak, hogy megkönnyítsék a kereskedelmet Kínával. A probléma az, hogy a frontra küldött fegyverek valójában hosszútávon nem épülnek be az orosz nemzetgazdaságba:
egyszeri kiadásként megnyomják a GDP-t, de nemhogy nem termelnek, hanem sok esetben 100 millió dolláros veszteséget okoznak, amikor szénné égve lesznek az enyészeté egy ukrán mező közepén.
Ezenkívül az ország súlyos munkaerőhiánnyal szembesül a tömeges kivándorlás és a katonai toborzás miatt.
Az orosz Munkaügyi Minisztérium 2030-ra 2,4 millió fős munkaerőhiányt jósol, ami gátolhatja a gazdasági növekedést és a termelékenységet.
A munkaerőhiányt tovább súlyosbítja a természetes demográfiai okokból zsugorodó munkaerőpiac és a képzett munkaerő kiáramlása. 2022-ben egyedül az orosz munkaerőpiac mintegy háromnegyed millió orosz és külföldi munkavállalót veszített el. Többségüket az IT, pénzügy és menedzsment területéről, vagyis a gazdaság modernebb, magasabb hozzáadott értéket termelő szegmenseiből.
Az infláció egy másik nagy aggodalomra okot adó tényező. Rekordmagas, 21 százalékos kamatlábak ellenére Oroszország szinte irányíthatatlan fogyasztói inflációt tapasztal. Az emelkedő bérek és a csökkent civil kapacitás árrobbanást idézett elő, a központi bank 2025-re 4%-os és 4,5%-os inflációt jósol, ami optimistának tűnik a jelenlegi majdnem 9%-hoz képest.
Ez a magas inflációs ráta fenyegeti az orosz fogyasztók vásárlóerejét, és ha nem kezelik, társadalmi zavargásokhoz vezethet az IMF és más szakértők szerint.
Oroszország gazdasági növekedését tovább nehezíti a technológiai lemaradás és a magas technológiájú importoktól való függőség. Az ország küzd, hogy versenyképes exporttechnológiákat fejlesszen ki a fegyvereken és az atomenergián túl, ami jól mutatja, hogy a szankciók hatottak.
Még hatalmas fiskális ösztönzők mellett sem sikerült versenyképes exportpiacra alkalmas technológiákat előállítani, a belföldi kereslet pedig ugyan a statisztikában erősíti az orosz gazdaságot, valójában hiányoznak a modern technológiai eszközök. Itt látszik legjobban a szankciók kettős hatása: mivel elveszett a nyugati technológia importlehetősége, elavult belföldi termékek iránti kereslet futott fel.
Ráadásul az orosz technológiai hátrány várhatóan tovább nő, mivel a szankciók korlátozzák a modern technológiákhoz való hozzáférést, és a magas infláció és a versenyképesség hiánya elriasztja a magánbefektetéseket.
A 2025-ös orosz költségvetés pedig nem reagál erre a problémára: a tudományra, oktatásra és egészségügyre szánt kiadásokat feláldozták a védelmi költségek finanszírozásának javára. Ez a katonai kiadásokra való összpontosítás súlyos következményekkel járhat Oroszország gazdasági jövőjére nézve.
Az ország továbbra is függ az elavult kínai importoktól és a visszafejtéstől – vagyis nyugati technológiák másolásától –, ami nem fenntartható stratégia a technológiai fejlődés szempontjából.
A szankciók hatása létezik, és lassan ölnek is
A szankciók hatékonysága tehát vita tárgya, amit a közbeszédben sokkal inkább az érzelmek vezérelnek, mint a statisztikai alapú gazdasági viták. Bár a korlátozások nem vezettek azonnali gazdasági összeomláshoz, rákényszerítették Oroszországot olyan kompromisszumokra, amelyek aláássák középtávú gazdasági életképességét. A szankciók torzították Oroszország növekedését, potenciálisan elvetve a magokat egy jövőbeli gazdasági válsághoz hasonlóan, mint amilyet a Szovjetunió tapasztalt az 1980-as években – írja elemzésében a Center for European Policy Analysis (CEPA) orosz származású vezető elemzője, Alexander Kolyandr.
Nem lehet azt mondani, hogy az orosz gazdaság köszöni szépen, jól elvan, valójában teljesen átfertőződött és Putyin örülhetne a legjobban egy békének, amikor reformokat hajthat végre.
Kolyandr szerint is a szankcióknak nem szándékolt következménye, hogy megerősítették Oroszország belföldi iparait és kényszerítették az országot kereskedelmi partnereinek diverzifikálására. Azonban több gazdasági kihívást súlyosbítottak, mint a már említett munkaerőhiány és a technológiai lemaradás. A szankciók hosszú távú hatása attól függ, hogy Oroszország hogyan alkalmazkodik ezekhez a kihívásokhoz, és képes-e diverzifikálni gazdaságát a katonai kiadásoktól és az alacsony technológiájú exportoktól eltérően.
Az Institute of New Europe (INE) elemzése szerint 2025-re odáig jutottunk, hogy az orosz gazdaság járna a legjobban egy békével.
Mint kiemelik, bár a jelentős állami kiadások és a belső fogyasztás eddig fenntartották a növekedést, ennek üteme további szankciók nélkül is lassul. Az infláció rekordmagas, 2024 végén elérte a 8,9%-ot, miközben az alapkamat 21%-ra emelkedett, ami jelentős hitelköltségeket és vállalati csődöket eredményezhet. A rubel folyamatos leértékelődése és az importkorlátozások miatt az árak drasztikusan emelkednek, különösen az alapvető élelmiszerek esetében.
Az IMF előrejelzése szerint a GDP-növekedés 2025-ben mindössze 1,3% lehet, és egy esetleges recesszió politikai instabilitáshoz is vezethet.
Ráadásul ez a növekedés leginkább már csak a hadiipari termelésből származhat, a belső fogyasztás a magas kamatok, a gyorsuló infláció és a vékony termékskála miatt folyamatosan csökken.
A hadikiadások tovább növekednek, 2025-ben a GDP 6,3%-át, a költségvetés 43%-át fordítják katonai célokra. Az orosz hadsereg méretének növelése érdekében Putyin további 180 000 fős létszámbővítést rendelt el, miközben az ipari termelés egyre inkább a hadigazdaságot szolgálja, a polgári fogyasztásban szükséges termékek árai a kapacitáshiány miatt tovább emelkednek.
Hovatovább Oroszország ugyan sikeresen pótolja a katonai veszteségeit, az új egységek képzése és felszerelése elmarad a korábbi színvonaltól, ami hosszú távon ronthatja a hadsereg hatékonyságát. Vagyis a hadiipari termelésből származó javak is hamarabb odaveszhetnek a fronton, tovább gyengítve az illuzórikus képet, hogy az orosz gazdaság bővül.
Az INE elemzése is kiemeli, hogy a háború lehetséges kimenetele továbbra is bizonytalan. Oroszország látszólag arra törekszik, hogy folytassa a konfliktust, de valójában a gazdaság strukturális problémái miatt erősen érdekelt lenne a békekötésben. Noha az orosz rezsim még úgy sem gyengült meg, hogy a háború fenntarthatósága érdekében egyre inkább kénytelen partnereire – például Kínára, Iránra és Észak-Koreára – támaszkodni. A belső elégedetlenség várhatóan további szankciók alkalmazása után sem ingatná meg Putyin hatalmát 2025-ben.
Ha nem működnek a szankciók, mi kellene, hogy működjenek?
Alexander Kolyandr, a CEPA szakértője szerint az orosz gazdaságra nehezedő nyomás növelése érdekében a Nyugatnak három fő területre kell összpontosítania: tőke, munkaerő és technológia. A tőkepiacoknak zárva kell maradniuk az orosz állam és az orosz vállalatok előtt, amíg a Kreml folytatja ellenséges politikáját a Nyugattal szemben. Ez csökkentené Oroszország tőkefeleslegét és elősegítené a tőkekiáramlást, fenntartva a nyomást az ország belföldi iparán.
Emellett azt állítja, a Nyugatnak ösztönöznie kellene az oroszok kivándorlását is, hogy felgyorsítsa az agyelszívást.
Ez magában foglalhat több diák- és munkavízum kiadását, miközben korlátozza a turistalátogatásokat. Nyomást kellene gyakorolni a közép-ázsiai országokra is, hogy visszatartóztassák állampolgáraikat attól, hogy Oroszországban keressenek munkát és küldjenek hazautalásokat.
Végül azt javasolja, hogy a szankciók végrehajtásának elsősorban a kettős felhasználású és magas technológiájú exportokra kellene irányulnia Oroszországba. Azokat a vállalatokat, amelyek továbbra is termelnek Oroszországban, ösztönözni kellene a távozásra, de nem akadályozni őket az alacsony technológiájú termékek exportjában.
Ez Alexander Kolyandr szerint korlátozná Oroszország hozzáférését a modern technológiákhoz, miközben lehetővé tenné az alapvető áruk exportját.
Megjegyzi, „Oroszország gazdasági ellenállóképessége a szankciókkal szemben tanúbizonysága annak, hogy képes alkalmazkodni és kihasználni a belföldi erőforrásokat. Azonban ennek a növekedésnek a hosszú távú fenntarthatósága kétséges. A jelenlegi gazdasági fellendülés az ország jövőjének jelzálogba helyezésével finanszírozódik, nagy mértékben támaszkodva a katonai kiadásokra és az alacsony technológiájú exportokra”.
Címlapkép forrása: Sefa Karacan/Anadolu Agency/Getty Images
