Elmondta Ukrajna, hány települést foglaltak vissza
Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes hétfőn azt mondta, összesen már nyolc települést szereztek vissza az ellentámadás két hete során, utoljára Pjatihatki falut – írja a Reuters.
Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes hétfőn azt mondta, összesen már nyolc települést szereztek vissza az ellentámadás két hete során, utoljára Pjatihatki falut – írja a Reuters.
A donyecki szakadárok egyik parancsnoka, Alekszandr Hodakovszkij a Telegram közösségi oldalon hétfőn írt bejegyzésében közölte, hogy vannak sikerei a régióban az elmúlt hétvégén kezdett ukrán támadó műveletnek.
Azt mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy mai sajtótájékoztatón, hogy azért nem látunk még Ukrajna részéről jelentős szárazföldi manővereket, mert „ez nem egy film” és a valód harctéri mozdulatokat „nem lehet előre közölni a nyilvánossággal.”
Harcászati és hadműveleti szinten is javult az orosz haderő teljesítménye Ukrajnában, az orosz hadsereg ismét magához ragadta kezdeményezést a háborúban– állapítja meg friss elemzésében Daniel Davis, az amerikai hadsereg nyugalmazott alezredese, most a Defense Priorities vezető elemzője. Davis az írásban hevesen kritizálta az ukrán haderőt, amiért szerinte túl sok jól képzett és motivált embert áldoztak be Bahmut védelmében, holott már decemberben látható volt, hogy a város el fog esni.
A brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya napi szinten publikál elemzéseket, jelentéseket az ukrajnai háborúról: ezekben az írásokban sokszor azt próbálják megállapítani, hogy milyen haditervek mentén próbál az orosz haderő katonai műveleteket végezni Ukrajna területén belül, illetve gyakran értekeznek az orosz haderő általános állapotáról is, jellemzően igencsak szkeptikus hangnemben. Nemrég érdekes dokumentumot publikált a szervezet, melyben több fontos kérdésre is választ adnak a módszertanukkal kapcsolatosan.
Emmanuel Macron szerint Oroszország "geopolitikailag már elvesztette" a háborút Ukrajnában és "egyfajta vazallusi viszonyba" kezdett Kínával szemben. A francia államfő ezt a L'Opinion című francia liberális lap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban mondta néhány órával azelőtt, hogy hivatalában munkavacsorán fogadja a Párizsba érkező Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit és ehhez a megfelelő ember a Honvéd vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten. A honvédelmi bizottság ma szavazta meg az altábornagy kinevezését a Magyar Honvédség vezérkari főnöki posztjára.
Majdnem minden olyan harcjármű megérkezett Ukrajnába, melyet az ország nyugati szövetségesei az elmúlt hónapokban ígértek az ostromlott országnak – idézi Christopher G. Cavolit, az Egyesült Államok haderejének európai főparancsnokát a New York Times.
Mark Milley amerikai tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke pénteki interjújában kijelentette, az orosz hadseregből hiányzik az akarat és a morál – számolt be a CNN.
Andrij Jusov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) tisztje a vele készített interjú során kijelentette: az orosz téli offenzíva kudarcot vallott, stratégiai védelemre váltanak a várható ukrán ellentámadás előtt. A hírszerző tiszt hozzátette azt is, hogy Prigozsin nyilatkozatai a Kreml vezetésében tapasztalható ellentétek mélyülését jelképezik – írta meg az Ukrainszka Pravda.
A brit hírszerzés vasárnapi jelentésében ismételten a kéksapkásokkal, vagyis az orosz fegyveres erők légideszantos egységével (VDV) foglalkozott.
Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére - közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökséggel a katolikus egyházfővel folytatott személyes beszélgetésre hivatkozva.
A litván parlament csütörtökön egyhangúlag határozatot fogadott el Ukrajna meghívásáról a NATO-ba az észak-atlanti szervezet soron következő, júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal az orosz keleti műveleti csoporttal foglalkozott.
Jelenleg a "különleges hadművelet" az egyetlen eszköz Oroszország céljainak elérésére Ukrajnában - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.
Az orosz támadóműveletek kedden négy kelet-ukrajnai településre irányultak: a Donyeck megyei Bahmutra, Avgyijivkára és Marjinkára, valamint a luhanszki régióban Bilohorivkára, illetve az említett települések környékére - írta az ukrán vezérkar esti harctéri jelentésében.
Péntekről szombat virradóra az ukrajnai front új szakaszain váltak hevesebbé a harcok, miközben a bahmuti harcok intenzitása visszaesett. Az ukránok szerint az oroszok nehezen pótolják a veszteségeiket, és hamarosan jöhet az ukrán ellentámadás.
Egyre fontosabb, hogy az ukrán védők megtartsák Bahmut városát a donyecki régióban - jelentette ki csütörtökön Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka.
A Wagner orosz zsoldoscsoport mintegy kétszáz tagja halt meg február 20. és 22. között a Donyeck megyei Bahmut irányában zajló harcokban - közölte vasárnap esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
A Reuters beszámolója szerint az orosz védelmi minisztérium azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy egy hamis zászlós művelet után a Moldovától elszakadt Dnyeszteren túli régió lerohanását tervezi. Az ukrán elnök egyik volt tanácsadója egy ezzel kapcsolatos nyilatkozatában kijelentette, az akció végrehajtására mindössze három napra van szükségük.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
Gyorsan növekszik a CDR piac.
Ez volt a rendszerirányító utasítása.
A következő napok enyhülést hozhatnak, de kevés lesz a csapadék.
Emelkedik a koncentráció Szegeden, Székesfehérváron és Budapest agglomerációjában.
Felhőszakadás is kialakulhat helyenként.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.