A rossz hír már megint jó: Kínából és Japánból érkezett a gazdaság lassulására utaló makroadat, az ázsiai tőzsdék azonban ennek ellenére emelkednek, a befektetők ugyanis arra számítanak, hogy a kínai és a japán vezetés további stimulusokkal élénkítheti a gazdaságot.
A hét legfontosabb eseménye Európában a pénteken esedékes eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol várhatóan benyújtásra kerül a görög reformtervezet, ami nagy hatással lehet a nemzetközi hangulatra. Ezek fényében az európai részvényindexek értéke hétfőn egész nap erősödött, ami a hazai részvénypiacra is átragadt. Nap végére legnagyobb mértékben a MOL árfolyama emelkedett.
Úgy tűnik, nem nagyon nyugtatta meg a görög betéteseket az EKB-val folytatott tárgyalások pozitív fejleményei, ugyanis januárban újabb 12,2 milliárd euróval csökkent a görög bankokban lévő betétállomány - számolt be a Reuters.
A befektetők még mindig aggódnak az EU-Görögország tárgyalások lehetséges kedvezőtlen kimenetele miatt, de azért annyira nem, hogy ne vegyenek közben zsákszámra amerikai és nyugat-európai részvényeket. A rali egyelőre folytatódik.
Még hogy unalmas évkezdet! Januárban csak kapkodtuk a fejünket: a görögök megint drámáztak, Európában elindult a pénzeső, a svájci jegybankban pedig úgy döntöttek, a kiszámíthatóságot sem kell túlzásba vinni, léptek is egy akkorát, hogy a föld is beleremegett. Ez utóbbit a pórul járt befektetők soha nem fogják elfelejteni. Közben tovább esett az olaj ára, lassan egy dollárt kell adni egy euróért, és még a tetszhalott arany is magához tért. Izgalmas volt a január a tőzsdéken.
Igen fontos esemény lesz napok múlva Görögországban, hiszen előrehozott választásokra kerül sor, melyen az eddigi közvélemény-kutatási eredmények alapján a szélsőbaloldal arathat győzelmet. Ez azért érdekes, mert ők újra szeretnék tárgyalni a görög adósság feltételeit. A Morgan Stanley szerint a választások után leginkább az a valószínű, hogy a görögök az euróövezetben maradnak, ez pedig hosszú távon pozitív a görög a részvényeknek. Rövid távon viszont a politikai bizonytalanság miatt továbbra nagy lehet a volatilitás, érdemes kerülni ebben az időben a bankpapírokat. Az európai részvénypiac szempontjából is igen lényeges, hogy hogyan alakulnak a görög események, hiszen a részvénykockázati prémiumok december óta történt megugrása nagy részben a görög kockázatokkal magyarázható. Az említett alapforgatókönyv bekövetkezésekor az MSCI Europe index fair értéke a mostaninál 5 százalékkal magasabb lehet.
Az olajárak meredek esése miatt alacsonyabb inflációs kilátások, illetve a részvénypiacok esése a befektetők biztonságosnak hitt eszközökbe menekülését váltotta ki ma is, amelynek egyik következménye, hogy számos eurózóna tagország 10 éves államkötvény hozama történelmi mélypontra bukott. Közben az amerikai 10 éves hozam október után ma újra 2% alá bukott, noha ott a piac elvileg már készül arra, hogy 6 év után a Fed elkezdi emelni a nulla százalékos jegybanki alapkamatot.
Növeli Görögország hitelképességi kockázatait, hogy a görög parlament képtelennek bizonyult új államfőt választani, és ezért előre hozott parlamenti választásokat kell tartani - állapítja meg kedden Londonban ismertetett helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
A Németországba vándorló görögök többsége kénytelen kedvezőtlen munkakörülmények között dolgozni. Az ok sok esetben az alacsony képzettség - véli egy hamburgi szociológus.
A német kormány tárgyalásokba kezd a görög kabinettel, hogy a Spanyolországgal már kialakított programhoz hasonló, a görög kkv-k hitelezését ösztönző megállapodást érjenek el - közölte Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter hétfőn.