Globális energiaválság alakult ki az elmúlt hetekben, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik, az árak emelkedése már nem csak Európára korlátozódik, és több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is elszállt. Szabó Gergely mai előadásán beszélt arról, hogy mégis hogyan jutottunk el idáig, és milyen kockázatokkal járhat az áremelkedés, elsősorban az energiaszektor szereplőire nézve, valamint felvázolt néhány megoldást arra vonatkozóan, hogy a vállalatok hogy kezelhetik a kialakult helyzetet.
A bukaresti kormány a háztartások csaknem kétharmadának adna állami támogatást a villamosenergia- és gázszámlák kifizetéséhez, miután Romániában jelentősen emelkedtek az energiaárak - jelentette be Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
Oroszország és Fehéroroszország megegyezett a két állam közötti integrációs folyamat mélyítéséről, amelynek keretein belül többek közt egy egységes olaj- és gázpiac is kiépítésre kerül – írja a Reuters.
Jelentősen nőtt a Gazprom orosz gázipari cég nyeresége a második negyedévben az egy évvel korábbival szemben. Ez az eredmény kilenc negyedéve a legnagyobb, és a második legnagyobb 2019 első negyedéve óta.
Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodás minden részletéről - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével.
Ma hajnalban tette közzé friss második negyedéves számait a Mol, amely történetének legjobb eredményét érte el. A cégcsoport szinte minden fontosabb soron verte az elemzői várakozásokat, remekül teljesített a fogyasztói szolgáltatások, a kutatás-termelés és a finomítás-kereskedelem üzletág is. Mindennek köszönhetően jelentősen nőtt a szabad készpénzáram és a menedzsment a 2021-es EBITDA célkitűzéseket is megemelte. Emellett a ma tartott elemzői konferencián további érdekességeket is közölt a felsővezetés az eredményekkel, tervekkel és osztalékokkal kapcsolatban.
Történetének legjobb negyedéves eredményét érte el a Mol, amely már csak azért sem kis teljesítmény, hiszen egy éve még mindenki az olajtársaságokat temette. Már az előző negyedévben is megmutatta oroszlánkörmeit a cégcsoport, de a rakétákat csak most gyújtották be igazán. A társaság ismét szinte minden fontosabb soron verte az elemzői várakozásokat, de ami igazán figyelemreméltó az az, hogy már a koronavírus-járvány előtti szintek felett járnak az eredmények. A fogyasztói szolgáltatások minden idők legjobb második negyedéves EBITDA-ját szállította, a kutatás-termelés 2013, a finomítás-kereskedelem pedig 2015 óta nem volt ilyen jó. Mindennek köszönhetően jelentősen nőtt a szabad készpénzáram és a menedzsment a 2021-es EBITDA célkitűzéseket is alaposan megemelte. Természetesen nehéz megmondani, hogy merre futhat majd ki a delta variáns és a koronavírus új hulláma, de az látszik, hogy a Molt nem kell félteni.
Az OMV Petrom szerint a fekete-tengeri földgáz kitermelése nem késhet tovább, ezért ha a román hatóságok nem fogadják el az idén a megígért offshore kitermeléseket szabályozó jogszabály-módosítást, okafogyottá válhat a fekete-tengeri projekt a klímasemleges célok miatt - jelentette ki szerdán Christina Verchere, az OMV Petrom vezérigazgatója.
A szűkös földgázpiaci kínálat és a villamosenergia-fogyasztás növekedése évtizede nem látott magasságba emelte a szén árát, amihez egyebek mellett a Kínát is sújtó csapadékszegény időjárás hatása is hozzájárul. A szénárak emelkedése az olaj, a réz és más árupiaci termékek - a koronavírus-vakcináció nyomában járó fellendülés által hajtott - drágulását is túlszárnyalja.
Magyarországon a villamosenergia-felhasználás 4168 gigawattóra (GWh) volt márciusban, 3,3 százalékkal több, mint egy éve, a földgáz belföldi felhasználása 9 százalékkal 42,6 petajoule-ra (PJ) nőtt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Jelentősen emelkedett az E.On üzemi eredménye és profitja, amiben fontos szerepet játszott a hűvös időjárás miatti megemelkedett földgázértékesítés és a brit operáció újrastrukturálása is. A menedzsment optimista, megerősítette a rövid és középtávú várakozásokat.
A tavalyi harmadik negyedévben már egyszer megmutatta oroszlánkörmeit a Mol és azt, hogy mire képes, mivel akkor értelmezhetetlenül nagyot ment a társaság a várakozásoknál lényegesen jobb eredményeket szállítva az olajipar talán valaha volt legrosszabb évében. Aztán jött a koronavírus-járvány újabb hulláma, és vele együtt a szigorú korlátozások és lezárások, ami gyengébb szereplést hozott a Mol számára is, bár a fogyasztói szolgáltatások szegmens - lassan már hagyományosnak mondhatóan - remek eredményeket szállított. A világgazdaság azonban lassan kezd talpra állni, az emberek mozgolódnak, zajlik a kilábalás, ami bizony meglátszik a növekvő olaj- és üzemanyagárakban is. Ezzel együtt pedig a Mol is felébredt, és megmutatta, hogy mire képes az oroszlán, ha felverik az álmából. A társaság szinte minden fontosabb soron verte az elemzői várakozásokat, és ugyan még helyenként elmaradnak a koronavírus-járvány előtti eredmények, de ez alapján már mindenképpen biztatónak tűnik a folytatás. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy várhatóan még csak most robban majd be igazán a globális gazdasági növekedés, a turizmus, a közlekedés és a feldolgozóipar. Márpedig ha így lesz, akkor még szinte bizonyosan okozhat kellemes meglepetéseket majd a Mol a befektetők számára.
A Total francia energetikai nagyvállalat vis maior helyzetet hirdetett hétfőn a Mozambikban futó, húszmilliárd dollár értékű cseppfolyósított földgáz (LNG) projektjére, és megerősítette, hogy kivonta minden alkalmazottját a fejlesztés alatt álló gázmezőkről az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez köthető szélsőségesek támadásai miatt.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a világ gázkereslete 2019-hez képest, de a következő évtizedben növekedés várható - jelentette ki az energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes.
A Mol ma reggel tette közzé aktualizált hosszútávú stratégiáját, amelyhez prezentációt is készítettek, ebből többek között kiderül, hogy mit vár a Mol a vállalat szempontjából fontos inputokkal, és a vállalat eredményével kapcsolatban. Összegyűjtöttük a prezentációból a befektetők számára legfontosabb sarokszámokat.
Az amerikai kormány nyomására legalább 18 európai vállalat kivált az Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének projektjéből, vagy legalábbis ígéretet tett a kiválásra - derül ki az amerikai kongresszusnak megküldött, hétfőn nyilvánosságra került külügyminisztériumi jelentéséből. A dokumentum szerint a cégek között szerepel a mannheimi Bilfinger ipari szolgáltató vállalat, a német Munich Re Syndicate, a svájci Zurich Insurance Group, illetve a francia Axa Group biztosítótársaságok.
Ma hajnalban tette közzé friss negyedik negyedéves számait a Mol, ahol a legtöbb adat tekintetében a piaci konszenzus alatt teljesített a társaság. Ellenben a fogyasztói szolgáltatások üzletág remekelt, és a menedzsment által kitűzött 2020-as célok is teljesültek, idén pedig még feljebb tették a lécet EBITDA terén. Emellett a ma délelőtti ezekkel kapcsolatos elemzői konferencián további érdekességeket közölt a felsővezetés. Többek között az is kiderült, hogy a horvát kormány és a Mol álláspontjai nagyon messze vannak egymástól INA-ügyben és jelentősen csökken a gáz üzletág bevétele szerbiai változások miatt.
A kifejezetten erős tavalyi harmadik negyedév után a negyedik negyedév már valamivel gyengébb lett a Molnál, a befektetők által leginkább figyelemmel követett eredménysorokon a Mol alacsonyabb eredményt szállított, mint amire az elemzők számítottak. Érdemes azonban kiemelni a fogyasztói szolgáltatások üzletágat, ami ezúttal is bravúros teljesítményt nyújtott, és alaposan javította az összképet, de a Mol sztárja így is csak ellensúlyozni tudta a többi szegmens alacsonyabb számait. Ellenben sokkal biztatóbb, hogy a vállalat nem csak teljesítette a 2020-as célkitűzéseit, de az EBITDA és a szabad készpénztermelés tekintetében jóval meg is haladta azokat, és a beruházások mértéke is a kitűzött kereteken belül tudott maradni. Ezen felül jövőre még magasabbra tette a lécet a menedzsment, ami magabiztosságra utal. Befektetői szemszögből pedig kifejezetten vonzónak tűnik jelenleg a Mol árazása P/E alapon, és a technikai kép sem mondható rossznak.
Miután a külföldi országok közül korábban jó ideig csak Magyarország jelezte érdeklődését a horvát LNG-terminál, illetve az ezáltal az orosz gázzal szemben kínált alternatíva iránt, úgy tűnik, most már Ukrajna is szeretne részesülni az új beszerzési útvonal és forrás jelentette előnyökből.