gyár

Akadozik a világ összeszerelőüzeme

Akadozik a világ összeszerelőüzeme

Számos gyár zárva tart még ma Kínában, hiába tértek vissza emberek milliói az utazásukból a Holdújév ünnepségei után. Több gyár kiterjesztette a munkaszünetet a koronavírus miatt, ez pedig a globális beszállítói láncokra is hatással lehet.

Új elektromos autógyárat jelentett be a BMW

Új elektromos autógyárat jelentett be a BMW

A BMW Group a kínai Great Wall Motorral közösen teljesen elektromos Miniket gyárt majd Kínában, 2020-ban kezdik el építeni az új gyárat, melyet a tervek szerint 2022-re fejeznek be.

Nagy döntést hozott a Bosch, Eger és környéke örülhet

A megváltozott piaci feltételek miatt a Bosch átszervezi kormányoszlop üzletágát Európában, a gyártás a jövőben a vendôme-i (Franciaország) és az egri telephelyen koncentrálódik - közölte a Robert Bosch Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Százezrek munkahelyeit fenyegeti Magyarországon a negyedik ipari forradalom - mi lehet a megoldás?

Százezrek munkahelyeit fenyegeti Magyarországon a negyedik ipari forradalom - mi lehet a megoldás?

A Magyarországon gyártott autók egyik nagy vonzereje a nyugati fogyasztók szemében, hogy kézzel rakjuk össze az itt készült járműveket, most viszont a robotizáció azzal fenyeget, hogy eltünteti a kézzel végzett munkát. Mindez nem jelent végzetes veszélyt Kováts-Megyesi Balázs, a Plant Design létesítménytervező vállalat vezérigazgatója szerint, aki úgy véli, hogy, a nagyvállalatok fókuszában lévő automatizáció teljesen újfajta munkahelyeket teremthet, sőt, még a munkaidőnk is csökkenhet, viszont nem jelent megoldást az alapjövedelem a robotok terjedése miatt kialakult esetleges munkanélküliségre. A szakember elmondta azt is, hogy Magyarországon már most is rengeteg fejlett ipari megoldás létezik: okosgyárak, fejlett létesítményirányító rendszerek, sőt, a Plant Design drónjai már képesek előre programozott útvonalakon, önállóan haladni és felvételeket is készíteni.

Egyre nagyobb a baj a német gyárakban

Egyre több németországi gyárban dolgoznak csökkentett munkaidőben az alkalmazottak, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóipar recessziója növeli a nyomást a munkaerőpiacra - ez derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből, amelynek eredményeit csütörtökön ismertették.

Új Ipar 4.0-ás üzemet épít a Navistar

250 millió dollárért épít új üzemet a texasi San Antonióban a Navistar International – írja a Freight Waves. Bár a gyár nem lesz teljesen automatizált, de számos Ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldást fog használni majd.

Bezár a dombóvári fehérneműgyár

200 fős dombóvári üzeme bezárásáról tájékoztatta a dolgozóit kedden délután a Pasha Kft. vezetősége - közölte a cég. A 27 éve a térség fontos munkaadójaként működő fehérneműgyár menedzsmentje a legutóbbi időkig küzdött a munkahelyek megtartásáért, de a globális piaci folyamatok miatt a cég francia anyavállalata a termelés volumenének csökkentésére kényszerül, amely a magyarországi gyártóegység bezárását tette szükségessé.

Kiderült, melyik cég lett az Év Gyára 2018-ban

A GyártásTrend Magazint is kiadó PPH Media kihirdette az ÉV GYÁRA 2018 verseny győzteseit. Az autóipari beszállító Continental Automotive Hungary Kft., a műanyagfröccsöntő Simon István Egyéni Vállalkozó és a világítástechnikai és autóipari beszállító vállalat, az EMIKA Zrt. nyerte a bevételi árkategóriák alapján kiosztott három összetett díjat.

Új ásványvízgyár épül Magyarországon

Mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból két csarnokkal és új, innovatív eszközökkel bővíti ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Phoenix-Drink Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Kiderült, ki csinálhatja a BMW-gyár területi előkészítését

Kiderült ki végezheti és mekkora forrásból a debreceni leendő BMW-gyár tereprendezési munkálatait, pontosabban Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat. A nyertes pályázó a Market Építő Zrt. lett, a keretösszeg pedig 22,3 milliárd forint, amint az a 24.hu cikkében, valamint az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer honlapján is olvasható.

Poroszkálás, gyorsulás, padlógáz - Mit tettek a nagy autógyárak a magyar lakásárakkal?

A debreceni BMW-gyár híre nyár óta tartja lázban a várost és tágabb környezetét. Sokan már azt számolgatják arrafelé, hogy mennyivel drágul majd a lakásuk. Akik tehetik, lakást vesznek bérbeadási céllal, vagy üzlethelyiség után néznek, hiszen "biztos sokkal többen, sokkal többért fognak vásárolni, mint eddig". Erre ugyan nincs garancia, de tény, hogy a legnagyobb járműipari központokban a piac több részterülete is megmozdult, és szépen fejlődik. Mindez tökéletes apropó ahhoz, hogy megnézzük, mi történt az autógyáraknak vagy beszállítók üzemeinek otthont adó városokban az elmúlt évtizedben.

Már megint gyárat építene a BMW

Donald Trump finom módszerekkel arra akarja rávenni az autógyártókat (meg úgy általában minden, gyártással foglalkozó céget), hogy az amerikai piacra szánt termékeiket helyben gyártsák. Úgy tűnik, a BMW-nél átment az üzenet, újabb üzemet építenének az Egyesült Államokban.

Erdogan Törökországba visz egy Siemens gyárat

Németországi látogatása eredményeként új törökországi Siemens-beruházásokat helyezett kilátásba Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök - számolt be hétfőn a Hürriyet napilap.

Robbanás volt egy salgótarjáni üzemben - Többen kórházba kerültek

Robbanás történt egy salgótarjáni üzemben szombaton, egy dolgozó könnyebben megégett, hat embert légzési nehézség miatt vittek kórházba - közölte az MTI-vel Angyal Eszter a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy a baleset egy üveggyártó cégnél történt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.