Mérsékelt elmozdulással zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek. Az ázsiai tőzsdék ma reggel emelkedtek, és Európában is jó hangulatban telik a kereskedés, szintén pluszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek is, napközben viszont már mínuszokat látunk. Az esti órákra aztán a mínuszok tovább híztak, a zárás pedig egészen csúnya lett.
Mostanában ritkának mondható emelkedő hetet zártak az amerikai tőzsdék múlt héten, miután némiképp enyhültek a befektetők kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásai. A pozitív momentum úgy tűnt, hogy ezen a héten is kitart, hiszen az európai tőzsdéken emelkedéssel indult a nap, azonban a nyitástól távolodva elkezdték visszaadni a korai emelkedés egy részét a vezető indexek, és végül vegyes lett a zárás. Az USA-ban is átmenetileg bizonytalanság jellemezte a tőzsdéket, de itt végül mínuszban zártak az indexek.
A reggel iránykereséssel indult az európai tőzsdéken, a nap során azonban egyre jobban erősödtek a vezető börzék, a jó hangulat a zárásra is kitartott. A csütörtöki naphoz hasonlóan folytatódott az emelkedés a tengerentúlon is, az amerikai indexek végül 3% feletti pluszban zártak.
A keddi nagy emelkedést követően szerdán már újra nagyobb esés körvonalazódott az európai és az amerikai tőzsdéken, végül azonban a tegnapi amerikai jegybankelnöki beszéd fordulatot hozott, Powell beszéde után napon belül élesen felfelé kanyarodtak az amerikai benchmarkok, a nap végére már csak minimális mínuszban zártak. A reggeli nyitást megelőzően iránykeresés látszott a tőzsdéken, az európai nyitást követően azonban elromlott hangulat, és jelentős mínuszba kerültek a vezető európai börzék. Délutánra valamelyest javult a nemzetközi hangulat, az európai tőzsdék ennek ellenére mínuszban zártak, Amerikában pedig napon belül több fordulatot is láttunk, de végül pluszban fejezték be a napot a vezető indexek.
Újra alaposan megnőtt a volatilitás a világ tőzsdéin, ez látszik ma az amerikai piacon is, a vezető részvényindexek a hétfői szünet után kedden nagyot emelkedtek, ma viszont a nap elején már újra lefordulás körvonalazódott, de aztán megjöttek a vevők, és visszahúzták a vezető benchmarkokat.
Hétfőn nem volt kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, így onnan nem érkeztek impulzusok, ennek ellenére az európai részvénypiacokon egyfajta fordulat látszott, és emelkedtek az árfolyamok. Fontosabb makro adat sem idehaza, sem külföldről nem várható, folytatódhat a hangulat alapú kereskedés, a befektetők az inflációval kapcsolatos, a jegybankoktól érkező, és a háborús hírekre figyelnek. A tengerentúli tőzsdék jelentős, 2 százalék körüli pluszban nyitottak, az európai emelkedés azonban némileg megtorpant az amerikai nyitást követő percekben.
Jelentősen elromlott a hangulat az elmúlt hetekben, miután felerősödtek azok a befektetői aggodalmak, melyek szerint a jegybankok nem fogják tudni visszafogni az inflációt anélkül, hogy recesszióba taszítanák a gazdaságot. Hangulatjavulás jelei egyelőre nem látszanak a piacon, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű irány, és a határidős indexek állása alapján Európában is vegyes nyitás jöhet. Mindenesetre a kereskedési volumenek és a mozgások várhatóan csak mérsékeltek lesznek ma, hiszen az amerikai tőzsdék a juneteenth - ami a rabszolgaság eltörlésének emléknapja az Amerikai Egyesült Államokban - ünnepe miatt zárva tartanak ma. A reggeli nyitást követően visszafogott emelkedéssel indult a nap az európai börzéken, a mérsékelt emelkedés a délutáni órák folyamán tovább folytatódott, és a zárásig is kitartott.
A Fed kamatdöntését követő mini rali után csúnya lefordulás jött csütörtökön a világ tőzsdéin, pánikszerű eladásokról egyelőre még nem beszélhetünk, de masszív eladói nyomás alakult ki a részvénypiacokon, az esés széles körű volt, gyakorlatilag minden szektort érintett. Az európai indexek vegyesen zártak, Amerikában pluszokat láttunk a kereskedési nap során, de zárásra a Dow már mínuszba fordult.
Az elmúlt időszakban ismét az infláció és a jegybanki kamatemelés került a befektetők figyelmének központjába. Tegnap este megvolt az amerikai jegybank kamatdöntése, amelyen végül 75 bázispontot emeltek a piaci várakozásoknak megfelelően. Erre aztán nagy rali indult az amerikai tőzsdéken, miután a jegybankelnök azt mondta, hogy a jövőben nem lesznek gyakoriak az ilyen magas emelések. A momentum azonban a mai napon már nem tart ki, sőt, nagyon csúnya esést szenvedtek el az európai tőzsdék, a magyar piac ehhez képest relatíve jól tartotta magát. Utóbbi azonban nem mondható el tengerentúli tőzsdékről, ahol durva mínuszban zártak a vezető indexek.
Mérsékelten emelkedtek szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdeindexek a megelőző napok komoly esése utáni természetes visszapattanás jegyében, illetve az EKB rendkívüli mai döntése segítségével, amely az eurózóna periféria országok kötvénypiacait segítheti. A piacokon azért ezzel együtt alapvetően inkább kivárás volt a jellemző a ma este magyar idő szerint 8-kor megérkezett Fed-döntés előtt. Aztán a jegybank bejelentette, hogy tényleg meglépte a 75 bázispontos kamatemelést, amire csapkodás indult a részvénypiacokon, majd a jegybankelnöki tájékoztató kezdete óta mínuszból jókora pluszba lendültek az indexek.
Tegnap az inflációs félelmek közepette jelentős esés alakult ki a világ tőzsdéin, gyakorlatilag mindenhonnan menekültek a befektetők, alaposan megütötték a kriptovalutákat is. Ma azonban egyelőre mérsékelt elmozdulásokat láthatunk a tőzsdéken, a holnapi amerikai kamatdöntő ülésre várnak feszülten a befektetők.
Az elmúlt napokban alaposan elromlott a hangulat a vezető tőzsdéken, az amerikai inflációs adat ugyanis jelentősen meghaladta a várakozásokat, ennek ismeretében a holnaputáni amerikai kamatdöntő ülést várják feszülten a befektetők - eredetileg 50 bázispontos emelést áraz a piac, a várnál rosszabb inlációs adat tükrében azonban még nagyobb mértékű emelést sem lehet kizárni. A rossz hangulat gyakorlatilag minden eszközosztályra jellemző, az ázsiai, az európai és az amerikai tőzsdék mellett lejjebb került az olaj és meredek esést láthatunk a kriptovalutáknál is. A forint eközben történelmi mélyponton van a vezető devizákkal szemben, ennek hátterében továbbra is hangulati és fundamentális tényezők együttesen állnak.
Tegnap érkezett egy jelentősebb hangulatromlás a piacon, miután az Európai Központi Bank bejelentette, hogy jövő hónapban jön az első kamatemelés, valamint az inflációs előrejelzését is alaposan megemelte a jegybank - már erre is jelentős eséssel reagáltak a tőzsdék. Ma aztán újra az infláció került a befektetők fókuszába, hiszen a várva várt amerikai inflációs adat jelentősen meghaladta a várakozásokat, amire az egyébként is negatív hangulat még tovább romlott. Az európai tőzsdéken a kereskedési idő végére jelentősen begyorsult az esés, a tengerentúlon pedig szintén csúnya mínuszok látszanak.
Elromlott a hangulat ma a világ tőzsdéin, miután ma kiderült, hogy az EKB kamatemeléséhez szükséges feltételek teljesültek, így erre már júliusban sor kerülhet. A vonatkozó közleményben azt is feltüntették, hogy az EKB a következő ülésen 25 bázisponttal fogja megemelni a kamatot, emellett jelentősen növelték a 2022-re vonatkozó inflációs előrejelzést is. Christine Lagarde elnök aztán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy amennyiben a középtávú inflációs kilátások nem mérséklődnek, akkor szeptemberben növelhetik a kamatemelés mértékét, szeptember után - a beérkező adatok fényében - pedig még tovább fokozott kamatemelési tempó jöhet. Itthon az MNB a szokásos egyhetes betéti tenderét a múlt hetivel megegyező, 6,75%-os kamaton hirdette meg, így érdemi változást nem láthattunk egyelőre a forint árfolyamában. A tengerentúli tőzsdék is eséssel kezdték a napot.
Rossz volt ma a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető börzék eséséhez hozzájárult a második legnagyobb svájci bank, a Credit Suisse profit warningja, a második negyedévre veszteséget jósolt ugyanis a nagybank a piaci volatilitás és az ukrajnai háború miatt. Itthon megérkezett a májusi inflációs adat, 10,7 százalékra emelkedett a mutató Magyarországon, ilyen mértékű áremelkedésre legutóbb 1999 decemberében volt példa. A hírre gyengülni kezdett a forint a vezető devizákkal szemben, míg a magyar tőzsdén óvatos elmozdulásokat láthatunk. Ugyancsak megérkezett ma az Eurostat részletes GDP-adata - a felülvizsgált adat némi meglepetést hozott, az első negyedévben ugyanis a gazdaság 0,6 százalékkal nőtt az európai valutaövezetben, holott az első becslés még 0,3 százalékos növekedést mért az előző negyedévhez képest. Amerikában is az eladók diktáltak szerdán, a meghatározó részvényindexek kivétel nélkül veszítettek értékükből a keddi záráshoz képet.
Tegnap a magyar tőzsde zárva tartott, az ázsiai, amerikai, és európai piacokon azonban pozitív volt a hangulat ehhez képest ma inkább esés látszik, miután ismét előtérbe kerültek az inflációval kapcsolatos aggályok, hiszen a héten több fontos gazdaságból, köztük az Egyesült Államokból és a Kínából is érkeznek inflációs adatok - szerdán pedig a hazai infláció májusi alakulását közli a KSH. A hangulat tehát jellemzően negatív ma Európában, a magyar tőzsde pedig jelentősen alulteljesítő, miután a hétvégén megjelentek a részletek a különadókról. Eközben az amerikai tőzsdéken szintén negatív felütéssel indult a nap, azonban nyitástól távolodva felpattantak a vezető indexek.
A magyar tőzsde zárva van ma Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai részvénypiacokon viszont lesz kereskedés hétfőn és az amerikai tőzsdék is kinyitnak délután. Az amerikai indexek komolyabb eséssel zárták a múlt hetet, ma viszont pluszban nyitottak, és zárásra is a pozitív tartományban maradtak. Emelkedtek az európai tőzsdék is.
Az MNB a hitelintézetek első negyedéves adatait közölte nemrég, ezzel kapcsolatban a Magyar Bankszövetség kifejtette ellenkezését a kormány különadóterveivel szemben, a szövetség szerint ugyanis a jelenlegi feltételek mellett 2022 első negyedévében a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt. A KSH eközben a kiskereskedelem áprilisi számait publikálta: a forgalom kicsivel elmaradt a márciusitól, ugyanakkor az egy évvel korábbi szinthez képest több mint 15 százlékos növekedést láthatunk, elősorban a benzinkutak megugró forgalmának köszönhetően. Esést láttunk ma az európai tőzsdéken, míg a tengerentúlon többek között Elon Musk borús gazdasági helyzetértékelésének apropóján lefordultak az irányadó indexek, hiába érkeztek a vártnál jobb foglalkoztatottsági adatok. Eséssel fejezte be a napot Amerika.
Összeültek ma az olajhatalmak, hogy döntsenek a kitermelési számokról, a háború miatt erre kiemelten figyeltek ma a befektetők: az OPEC+ megállapodott abban, hogy mintegy 50 százalékkal megemeli az olajkínálat növelését. Oroszország teljes mértékben támogatta a tervet, és a megbeszélések rekordidő, mindössze 11 perc alatt zárultak le. Az európai részvénypiacokon óvatos emelkedés látszott csütörtökön, a tengerentúli tőzsdék viszont kisebb eséssel nyitottak, miután profit warning érkezett a Microsofttól. De úgy tűnik, hogy nem tartott sokáig az ijedtség, napközben felfelé vették az irányt az indexek.
Az elmúlt napokban a különadóval kapcsolatos bejelentések és az olajembargós hírek mozgatták a leginkább a magyar tőzsdét, az általános nemzetközi hangulat kevésbé. Ma korlátozottan érkezett iránymutatás a külföldi tőzsdékről, az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a kép hajnalban, az európai indexek szintén vegyes elmozdulásokat mutattak, az amerikai tőzsdék pedig a kezdeti erősödés után lefordultak. A magyar tőzsde azonban lendületbe jött koradélután, elsősorban a különadók miatt az elmúlt napokban megütött Mol és az OTP emelkedésének köszönhetően és végül közel 3 százalékos pluszban zárt a BUX.