Az előzetesen közölt 1,9%-kal szemben 2%-kal nőtt a magyar GDP az idei első negyedévben a tavalyi év utolsó három hónapjához képest a KSH részletes adatai alapján. A növekedéshez az ipari és az építőipari termelés mellett hozzájárult a koronavírus-járvány hatásaitól megtépázott szolgáltatószektor is. Elemzők a kedvező adatok miatt a korábban vártánál gyorsabb GDP-növekedésre számítanak az év egészében.
Az előzetesen közölt 1,9%-kal szemben 2%-kal nőtt a magyar GDP az idei első negyedévben a tavalyi év utolsó három hónapjához képest a KSH részletes adatai alapján. A növekedéshez az ipari és az építőipari termelés mellett hozzájárult a koronavírus-járvány hatásaitól megtépázott szolgáltatószektor is. A meglepően erős első negyedéves GDP-adat után a legtöbb elemző felfelé módosította az év egészére vonatkozó növekedési előrejelzését. A következő időszakban a korlátozások feloldásával párhuzamosan erősödhet a gazdaság.
A magyar gazdaság 5% körül nőhet idén és jövőre is az OECD friss előrejelzése szerint. A szervezet 5,8%-os növekedést vár idén globálisan, és a kilábalásról megjegyzi, hogy az nagy egyenlőtlenséget mutat. Az OECD decemberi előrejelzésében még 2,6%-os növekedést várt 2021-re.
Nagy meglepetést okozott a 2021. első negyedévi GDP-adat, amely a széles körben várt zsugorodás helyett 1,9%-os negyedéves növekedést hozott. A jelentés hatására több elemző felfelé módosította az egész évre várt GDP-bővülési előrejelzését, így már a 6%-ot meghaladó emelkedést sem tartják elképzelhetetlennek. Felmerül a kérdés, hogy valóban olyan megjósolhatatlan volt-e az első három havi masszív gazdasági növekedés, mint azt az utólagos kommentárok mutatják.
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
Az áprilisi felülvizsgált 96,6 pontról váratlanul 99,2 pontra, kétéves csúcsra ugrott a német Ifo-index májusban, azaz erőteljes gazdasági fellendülést érzékel, illetve vár a német vállalati szektor.
Az 5 millió elsőre beoltott most hétvégi elérésével megszűnik a még fennmaradt korlátozások jelentős része és további oltási cél már nem is lesz, ezért érdemes áttekintenünk, hogy hogyan is jutottunk el idáig, milyen nyitási fázisok és lépések voltak. Az alábbi táblázattal ebben segítünk.
A vállalkozások a múlt félévhez képest lényegesen kedvezőbben ítélik meg az üzleti klímát, várakozásaik ugyanakkor továbbra is erősen megoszlanak vállalati kategóriák szerint - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) rendszeres konjunktúrafelmérésének áprilisi adatai alapján csütörtökön.
A válságból való kilábalás közepette az üzleti környezet javulása mellet továbbra is problémásnak ítéli meg pénzügyi helyzetét a német vállalatoknak közel a fele, a német ipari és kereskedelmi kamarák képviseleti szervezete, a DIHK szerdai jelentése alapján.
A magyar gazdaság nagy meglepetésre 1,9%-kal, a várakozások felett nőtt az első negyedévben az előző negyedévhez képest, ezzel a magyar növekedés negyedéves alapon a negyedik leggyorsabbnak számít az EU-ban. A leggyorsabb növekedést Románia produkálta az eddig ismert országok közül, de megelőzött minket Bulgária és Ciprus is. Az eurózóna gazdasága 0,6%-kal csökkent az első negyedévben, az EU 0,4%-kal esett vissza.
Az infláció tovább emelkedhet májusban, de a fő kérdés, hogy utána mi történik - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető közgazdásza a bank sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint ő felfelé mutató kockázatokat lát, és arra számítanak, hogy az év második felében is 4% körüli vagy afeletti infláció lesz Magyarországon. A bank magas növekedést vár 2021-re, de a jelenlegi előrejelzését júniusban vélhetően felfelé korrigálja. A fogyasztás viszont idén még nem fog teljesen helyreállni a CIB szerint.
Jelentős mértékben nőtt az infláció az Egyesült Államokban áprilisban. Az áremelkedés önmagában nem számít meglepetésnek, a frissen közölt adat viszont messze meghaladja az elemzői várakozásokat és bőven a Fed célszintje felett van. Az április inflációt nagy várakozás övezte, mert ekkor jelentkezik először a tavalyi alacsony bázis hatása, a várhatóan megugró árak pedig már év eleje óta aggodalmat okoztak a piacokon. Az infláció emelkedését az amerikai költségvetési élénkítés is támogathatta.
Svájc kapcsolata az Európai Unióval legalábbis bonyolult. Szomszédai – Liechtenstein kivételével, amely azonban tagja az EU-t és az EFTA tagjait tömörítő Európai Gazdasági Térségnek – mind uniós tagállamok, a svájciak népszavazáson mégis úgy döntöttek 1992-ben, hogy nem akarnak csatlakozni az unióhoz. Ehelyett mintegy 120 kétoldalú megállapodás szabályozza kapcsolatukat. Ezeket 7 éve tartó tárgyalásokon próbálják egy átfogó megállapodással kiváltani. A közvetlen demokrácia svájci szerepe se mindig könnyíti meg a tárgyalásokat. Látszólag három kérdésben kellene megállapodni, de az igazi gondot az egyes pártokon belül is szélsőségesen eltérő elképzelések és az ebből eredő bizonytalan tárgyalási pozíció jelenti.
A Magyarországon működő német vállalatvezetők minden eddiginél magasabb arányban újra hazánkat választanák beruházási célpontként, most többségük bővítené itthoni tevékenységét, és nagymértékben javult körükben a hangulatindex, ami 4% feletti GDP-növekedést és akár 7-8%-os bérnövekedést vetít előre idénre – derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) csütörtöki online eseményén, amelynek témáját a kamara idei konjunktúrajelentése adta. A német cégek összességében bizakodóan tekintenek az idei magyar gazdasági és saját üzleti kilátásaikra, de közülük minden másodiknak komoly kockázatot jelent a munkaerőhiány főleg az iparban, és a korrupció, valamint a közbeszerzések terén is nagy az elégedetlenség. Kiderült, hogy számos cégnél bekövetkezhet a termelési tevékenysége teljes áthelyezése például Ázsiából Európába, és újdonság, hogy csaknem fele-fele részben jelölték meg ennek célpontjaként a mi térségünket, illetve Nyugat-Európát.
Kína idei gyors gazdasági növekedését nehezíti a beruházások visszaesése a nagy súlyú feldolgozóiparban, amihez a szektor vállalatainak tavalyi gyenge profitja mellett a kormány kibocsátás-csökkentő törekvése is hozzásegít - emlékeztet a Citigroup. Az exportőrök beruházásai a magas munkaerőköltségek, a birítékolhatóan lassuló exportnövekedés és a kínai-amerikai viszony kiéleződése miatt marad el.
Márciusban a lakosságnak nyújtott központi támogatásoknak köszönhetően rekordmértékben nőttek a személyi jövedelmek az előző havihoz képest az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteki jelentése alapján. Az amerikai gazdaság az előző néhány hónapban rendkívül erős fellendülést mutat.
Mianmar lakosságának csaknem fele, akár 25 millió ember süllyedhet szegénységbe jövőre a koronavírus-járvány és a februári puccs nyomán kialakult belpolitikai válság miatt - figyelmeztetett pénteken az ENSZ.
Közzétette az Eurostat az első negyedéves GDP-statisztikát és az áprilisi inflációt az eurózónából. Az eurózóna gazdasága immár második egymást követő negyedévben zsugorodott, ezzel technikai recesszióba került. Az infláció nem gyorsult jelentősen, az áremelkedés üteme megfelelt az elemzői várakozásnak.