Augusztusban is erős volt a magyar feldolgozóipar a friss beszerzésimenedzser-index szerint - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) friss közlése szerint. A BMI immár ötödik egymást követő hónapban bővül.
A második negyedévben 2,7%-kal nőtt a magyar gazdaság a január-márciusi időszakhoz képest, miközben az előző év azonos időszakához viszonyítva szezonálisan igazítva 17,7%-kal növekedett - derült ki a KSH részletes GDP-adataiból. A részletes adatközlés megerősítette az előzetes becslést. A növekedéshez érdemben hozzájárult az ipar, a szolgáltató szektor, valamint az építőipar is. A növekedési adat megerősíti, hogy a magyar gazdaság gyorsan lábal ki a válságból és a növekedés szerkezete kiegyensúlyozott. A következő időszakban már várhatóan érdemben lassabb lesz a növekedés üteme, mint most, hiszen a második negyedévet a bázishatás is segítette (a koronavírus-válság a tavalyi ugyanezen időszakot érintette leginkább), ugyanakkor a GDP továbbra is érdemben növekedhet.
A magyar társadalmat és gazdaságot 2020 márciusában (számos európai országot néhány héttel korábban, másokat valamivel később) érte el a járvány. Rendkívüli hatásait a második negyedév statisztikái tükrözték: kétszámjegyű gazdasági visszaesés, növekvő munkanélküliség. Másfél évre rá az aggregált statisztikai adatok szerint a gazdasági teljesítményünk – hasonlóan a legtöbb európai országéhoz – visszajutott a válság előtti szintre. Mondhatni, mostanra jutottunk ki a mély gödörből, amelybe a gazdaságot belelökték a termelési folyamatok átmeneti megszakításai, az egymást követő járványhullámokra reagáló hatósági korlátozások, a keresleti hatások. Egészségügyi viszonyainkat tekintve és életekben mérve is súlyos volt az időszak. 2020-ban ezer lakosra 14,5 halál jutott, a természetes fogyás 5,0 volt, ami békeidőben példátlan; félő, hogy 2021 is szomorú adatokkal kerül be a demográfiai évkönyvekbe.
Az aszimmetrikus geopolitika új világa hátráltatja ugyan a globalizációt és a növekedést, viszont előmozdítja a társadalmi igazságosságot és a gazdasági korrektséget - ezzel is kommentálta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Kaushik Basu, a Világbank korábbi vezető közgazdászának „The Changing Map of Economics” című cikkét.
Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
A román kormány gazdasági előrejelzési bizottsága felfelé módosította az idei évre vonatkozó várakozását, így 7 százalékos gazdasági növekedést remél a korábban közölt 5 százalék helyett. Itthon a tegnap közzétett magyar GDP-adat tükrében a kormány és az elemzők is 7-8% körüli növekedésre számítanak.
A vártnál gyorsabb második negyedéves GDP-növekedés még biztosabbá tette azt a kilátást, hogy idén éves átlagban meglesz az szja-visszatérítéshez küszöbnek meghatározott 5,5%-os növekedés és mivel a tényleges növekedés akár 7-8% közötti is lehet, a nyugdíjprémiumra is bizonyára számíthatnak az érintettek. Ezeket nemcsak mi valószínűsítettük elmúlt hetekbeli cikkeinkben, hanem most Orbán Viktor kormányfő gazdasági főtanácsadója is megerősítette.
Több mint háromszorosára, 3,138 milliárd euróra nőtt Romániában az első fél évben a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank.
Elemzők által becsültnél valamivel kisebb mértékben nőtt a lengyel hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben negyedéves és éves összevetésben.
Ritkán látott mértékben maradt el a Reuters-konszenzustól (56,7 pont) az augusztusi ZEW gazdasági hangulatindex, hiszen 40,4 pontra szakadt a júliusi 63,3 pontról. Mindez azt jelenti, hogy sorozatban harmadik hónapja romlik a német üzleti hangulatindex és kilenchavi mélypontra bukott, a fő mozgatórugó pedig a negyedik járványhullámtól, illetve a kínai gazdasági lassulásról való félelem lehet.
A járványvédelmi korlátozások fokozatos feloldásának köszönhetően több mint két évtizede a legnagyobb volt a gazdasági aktivitás júliusban az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérése alapján.
A külgazdasági miniszter csütörtökön újabb gazdaságtámogató lépéseket ismertetett, amelyeket a Gazdasági Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javasolt és szerdán a kormány ezeket elfogadta.
Az elmúlt több mint másfél évtizedben Magyarország mindösszesen 11,5 százalékpontot (63%-ról léptük 74%-ra) dolgozott le hátrányából az EU27 átlagához való közeledés során, így a 13 közép-kelet-európai tagállam (EU13) közül mindösszesen a 10. a konvergencia rangsorban. Hazánk az ötödik volt 2004-ben, jelenleg pedig a 8. legfejlett tagállam a régiós országok közül. A jövő konvergenciafolyamatát illetően hatalmas a kérdőjel.
Új híd épül Szlovákia és Magyarország között, mely Ipolydamásdot Helembával köti majd össze az Ipoly felett - jelentette be Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az Andrej Dolezal szlovák közlekedési és építésügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.
Csökkent 2020-ban a 15 évesek várható munkában töltött éveinek száma az Európai Unióban - írja az Eurostat csütörtöki jelentésében. A tavalyi adat szerint a fiatalok előreláthatólag 37,5 évet fognak munkában tölteni, ami 0,2 évvel alacsonyabb az előző évi adatnál. Az elmúlt 20 évben ez az első csökkenés.
Májusban az Európai Unióban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta 7,3%-on állt, valamivel alacsonyabban az áprilisi 7,4%-hoz képest - derül ki az Eurostat jelentéséből. Az eurózónában némileg magasabbak a számok - a májusi 7,9%-os adat 0,2 százalékponttal alacsonyabb az áprilisnál. Az EU és az euróövezet munkanélküliségében tapasztalt eltérést elsősorban a mediterrán országok kiugróan magas számai magyarázzák.