Tavaly már tízből nyolc új kkv-hitel és a teljes kkv-hitelállomány fele mögé állt oda a Garantiqa kezességvállalással, idén csökkentett díj mellett tudják igénybe venni ezt a segítséget a vállalkozások. A Nemzetgazdasági Minisztérium mai, a Garantiqa és a Start Garancia eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján Nagy Márton miniszter hangsúlyozta: a garanciaintézmények nélkül rengeteg vállalkozás nem jutna hitelhez, ezért nemcsak a gazdasági visszaesés mérséklésében voltak aktívak, hanem a hitelpiac élénkítésében is fontos szerepük lesz.
Újabb jó hír a vállalkozásoknak, hogy a Széchenyi Kártya Programban a múlt héten bejelentett Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által végrehajtott garanciadíj csökkentés után az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) is jelentősen csökkenti az agrárhitelekhez adott garanciadíjait, így már az agrárium vállalkozásai is olcsóbban jutnak a Program hiteleihez – jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A vállalkozások támogatása és a beruházások ösztönzése érdekében a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. lefelezte, legfontosabb terméke esetében pedig nullára csökkenti kezességvállalási díjait - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Már szeptember végére sikerült a 2023-as üzleti tervben meghatározott új garancianyújtást meghaladó mértékben támogatnia a hazai kis- és középvállalkozások hitelfelvételét a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nek. A legfrissebb adatok szerint a gazdasági problémák enyhülésével lassan visszatér a cégek beruházási kedve, ezt a Garantiqa jövőre új, közvetlen EU-s viszontgaranciával rendelkező olcsó kezességvállalási termékekkel segíti majd – ismertette a társaság közleményében Szabó István Attila vezérigazgató (címlapképünkön).
Az első félévben 2545 milliárd forintra emelkedett a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Garantiqa) kezességvállalási állománya, ez éves szinten mintegy két százalékos növekedést jelent. A Garantiqa kezességvállalásával biztosított teljes hitelállomány 5%-kal, 3203 milliárd forintra emelkedett - derül ki a pénzintézet közleményéből.
Lassan minden második kkv-hitel mögött ott fog állni a Garantiqa, amelynek vezérigazgató-váltása nem jár együtt irányváltással - mondta a Portfolio-nak adott interjújában a garanciaintézmény első embere, Szabó István Attila. A hitelpiac visszaesését természetesen a garanciaintézmény is megérzi, az idei év első felében például lényegében csak támogatott hitelezés folyt. A nemfizetések miatti garancialehívások mértéke azonban messze elmarad az előzetes várakozásoktól - árulta el kérdésünkre, ahogy azt is: a közeljövőben egy rendkívüli jelentőségű megállapodást jelenthetnek be.
Az elmúlt évben fajlagosan Magyarországon támogatta a legtöbb intézményi kezességvállalás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort – derült ki a Garanciaszervezetek Európai Szövetsége (AECM) legfrissebb elemzéséből. Magyarország Franciaországot és Portugáliát megelőzve a dobogó tetején végzett a garanciaállomány GDP-hez viszonyított arányát tekintve. A hazai 4,4 százalékos garanciapenetráció az AECM tagországok átlagos 1,4 százalékos értékének több mint háromszorosa.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. igazgatósága Szabó István Attilát választotta meg a társaság vezérigazgatójává.
A Garantiqa Hitelgaracia Zrt. a koronavírus-járvány gazdasági hatásait mérséklő Krízis Garanciaprogramja keretében 60 ezer hazai kis- és középvállalkozás banki hiteléhez nyújtott kezességvállalást, 2745 milliárd forint értékben – közölte a társaság.
A Garantiqa mára a hazai kkv-finanszírozás meghatározó szereplője lett, és minden harmadik kkv-hitel mögött ott áll a kezességvállalásával. Piaci részesedése megközelíti a 40 százalékot – közölték a garanciaintézmény 30 éves fennállásáról megemlékező szerda esti sajtóeseményen, amelyen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter több fontos bejelentést is tett.
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar állam a Garantiqán keresztül 200 milliárd forintnyi, a hitelösszeg 80%-áig terjedő hitelgarancia formájában támogassa a kis- és középvállalkozásokat az Ukrajna elleni orosz invázió apropóján. A garancia maximális időtartama 6 év, és 2022. december 31-éig vehető igénybe.
A pandémiás helyzetben kiugró érdeklődés volt tapasztalható a hazai kkv-szektor részéről az állami hátterű, kedvező feltételekkel igénybe vehető intézményi kezességvállalásra. 2021-ben az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 30 éves fennállásának legsikeresebb évét zárta: a garantált hitelállomány 2400 milliárd forintot is meghaladta az év végén, a portfolió volumene megközelítette a 2000 milliárdot, a Krízis Garanciaprogramban garantált hitelek állománya pedig 1500 milliárd forintnál is több volt. Ezzel a teljes hazai kkv-hitelállomány közel 36 százalékát a Garantiqa kezességvállalása biztosította 2021-ben.
Ma már minden harmadik magyarországi kkv-hitel mögött a Garantiqa készfizető kezessége áll, a társaság tevékenységéről Búza Éva vezérigazgató tartott előadást a Portfolio Budapest Economic Forum elnevezésű mai konferenciáján.
Több mint duplájára növekedett a koronavírus-válság és a miatta bevezetett új hitel- és garanciaprogramok hatására a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási portfóliója. A cég elmúlt másfél éves eredményeit és innovációit Búza Éva vezérigazgató (képünkön) mutatta be egy mai sajtótájékoztatón. Elhangzott: az NHP Hajrá nyári kifutása hozott némi törést a hitelkeresletben, a részben helyébe lépő Széchenyi Kártya Go! a korábban megfigyeltnél kisebb felfutást mutat. Az intézmény aktuális elképzeléseinek, terveinek jó része a zöld hitelezéshez kapcsolódik.
A kezességvállalások jövőbeni lehetséges kiadásai mind a Garantiqánál, mind az állam oldalán biztosítottak – mondja a Portfolio-nak adott interjújában Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója. Úgy véli, a garanciaprogramok relatíve alacsony és időben elnyúló, tervezhető és jól porlasztható költséget jelentenek, a kkv-szektornak nyújtott támogatásnak érdemes rájuk tekinteni. A Garantiqa Krízis Garanciaprogram év végéig biztosan elérhető, eközben gőzerővel digitalizál az intézmény, így a vállalkozások ma már pár kattintással, előzetesen lekérdezhetik garanciaképességüket, és úgy mehetnek a bankjukhoz hitelért, hogy a „kezükben van” a garanciaígérvényük.
Jelentős növekedést tapasztalt a hitelgarancia-termékek értékesítésében a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a koronavírus-válság alatt – mondta el Búza Éva, a vállalat vezérigazgatója a Portfolio Hitelezés 2021 konferencián. Hozzátette: az újraindítás során még nagyobb növekedést vár.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?