A világjárvány miatt minden korábbinál nagyobb igény van arra, hogy a különböző szerződéseket, okiratokat elektronikus formában is elfogadják, sőt azokat akár személyes megjelenés nélkül is alá lehessen írni. Jóllehet a közokiratok távolról történő biztonságos aláírásnak egyelőre Magyarországon nincsenek meg a technikai és jogi feltételei, az elektronikus okiratok két-három éven belül így is teljesen felválthatják a papíralapúakat. Ehhez elsősorban az elektronikus aláírás, vagy az egyéb biometrikus azonosítási megoldások gyors terjedésére van szükség, amit viszont gátol, hogy a magyar állampolgárok mindössze negyede igényel elektronikus aláírást, holott azt bárki ingyenesen megtehetné az új típusú személyigazolvány készítésekor.
A kormány két évre kormánybiztost nevezett ki három fontos állami projekt felügyeletére, melyek „a gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerét erősítik” – derül ki az éjjel megjelent közlönyből. A kinevezésből az is egyértelművé vált, a kormány már dolgozik az elektronikus ingatlan-nyilvántartás jogi szabályozásán.
Jogi szempontból biztonságosan lehet végig vinni az ingatlanos tranzakciókat még a koronavírus-járvány idején is. Az ügyvédek több ponton is kipróbált online eszközöket vethetnek be. Most leírjuk a teljes folyamatot.
A COVID-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek a mai nappal, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket. Az érdemi ügyintézés és a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatos, tulajdoni lapok azonban csak elektronikusan kérdezhetők le – hívta fel a figyelmet a Deloitte.
Videón a képességdemonstráció.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.