Ukrajna új főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij elmondta, hogy további változtatásokat tervez a katonai vezetésben és a vezérkarban, és kitért arra is, hány új embert akarnak besorozni a frontra – írja a Bloomberg.
Megszólalt Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka a jelenlegi hadszíntéri helyzettel kapcsolatban. A katonai vezető számos, az ukránokra váró kihívást megnevezett nyilatkozatában – számolt be a Kyiv Post.
Az ukrajnai háború talán legfontosabb újítása a különféle kis méretű drónok tömeges alkalmazása volt. Az apró eszközök felderítésre, ellenséges egységek kiiktatására, de úgy néz ki a sebesült katonák kimentésére is használhatóak.
Elérte Európát a Jocelyn ciklon, erősen viharos, orkán erejű széllel – írja friss posztjában a HungaroMet. Magyarország erős szélre, megnövekedett csapadékra számíthat.
A HungaroMet Nonprotit Zrt. előrejelzése szerint nyugodt idő várható vasárnap és a hétfői nap nagy részében is, változásra majd hétfő estétől kell számítani.
Január 29-én asztalhoz ülhet Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, de már egy Orbán-Zelenszkij találkozóról is folynak az egyeztetések. Az amerikai védelmi minisztérium elismerte: egyszerűen elveszített több, mint 30 ezer Ukrajnának küldött fegyvert. Olekszandr Szirszkij ukrán vezérezredes szerint már látható az oroszok téli offenzívájának eredménye, amely a kisebb eredmények ellenére is sikertelennek bizonyul. Az ukrán katonai vezető elmondta: bár az oroszok több fronton is támadásokat intéznek az ukrán állások ellen, csak nagyon kicsi sikereket értek el. Elmondása szerint hiába van meg Moszkvának a képessége arra, hogy ennél nagyobb eredményeket csikarjanak ki, látható, hogy a téli offenzíva nem hozza el számukra a várt kimenetelt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eközben reménykedik, szerinte hamarosan megérkezik az amerikai pénz. Nem hivatalos forrásokból származó információk szerint ma kora reggel Oroszország ballisztikus rakétákkal támadta Ukrajna több régióját. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az ukrán fegyveres erők téli stratégiájáról értekeztek.
Hetek óta tart az esős, enyhe időjárás. Az őszi vetéseknek ez egy ideig igen kedvező volt, azonban az Alföldön a rossz vízgazdálkodású talajokon a leszivárgás nem tud lépést tartani a csapadékkal. Így egyszerre van foltokban belvíz és a mélyebb talajrétegekben jelentős vízhiány - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Orosz milbloggerek szerint az orosz katonai vezérkar pontatlan térképeket használ, ezzel pedig gyakran a biztos halálba küldi katonáit - Írja az ISW-re hivatkozva a Sky News.
Az átmeneti szünet után nem állt le a futószalag, újabb hullámzó frontálzóna érkezik nyugat felől. Pénteken és szombaton több hullámban kell csapadékra számítani - írja a Facebookon az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatást tett Herszon és Mikolajiv megyékben, ahol találkozott a katonai vezetőkkel, helyi tisztviselőkkel és ukrán katonákkal - jelentette az elnöki hivatal október 20-án a Kiyiv Independent szerint.
Tizennégy támadás visszaveréséről számolt be az orosz védelmi tárca szerdai hadijelentésében, azt állítva, hogy az ukrán fél az elmúlt nap folyamán több mint nyolcszáz katonát veszített a fronton.
Az ukrajnai konfliktus kezdete óta fel-felbukkannak a harcokról szóló videókban az első világháború előtti technológiát képviselő, Maxim-rendszerű géppuskák, most néhány területvédelmi tartalékos orosz drónok ellen akarja használni a fegyvert.