A legmagasabb árú művek értékesítésének alakulásából nem lehet egyértelmű következtetést levonni a műpiac egészére, a nemzetközi és a hazai tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a legfelső ársávban születő leütések viszonylag megbízható képet adnak a műtárgypiac egészének „üzemi hőmérsékletéről”. A téli szezon kezdetéig úgy nézett ki, hogy idén is folytatódik az elmúlt két évben tapasztalt visszaesés, az évvégi aukciók azonban fordulatot hoztak, igazolva azt a vélekedést, hogy noha a vásárlók is válogatósabbak lettek, a visszaesés fő oka mégis inkább a gyengébb kínálat volt az elmúlt időszakban. Decemberben, amikor csúcsművek sora került a piacra, a gyűjtők és befektetők mélyen a zsebükbe nyúltak, így sorra dőltek meg az életmű-rekordok is.
A TOP 10-be ezúttal is csak festmények kerültek be; listájuk azonban a magasabb árak mellett meglepetésekkel is szolgál.
Hazánkban igen ritka, hogy külföldi művész alkotása áll az élen, ezúttal azonban így történt: a legmagasabb árat a velencei érett reneszánsz egyik kiemelkedő alkotója, Tiziano Bűnbánó Magdolnája érte el. Külföldi mester ilyen kvalitású munkája művészettörténeti koroktól függetlenül a legritkább esetben bukkan fel itthoni aukciókon. Másrészt, az aukciósházak közötti verseny intenzívebbé válását mutatja, hogy a két vezető képzőművészeti aukciósház, a Kieselbach és a Virág Judit galériák mellett két további háznak is sikerült bekerülnie a TOP 10-be, a Nagyházinak ráadásul az említett Tiziano-művel a lista első helyén. Egy 120 millió forintos leütéssel ugyanígy figyelemre méltó eredményt ért el a piacon új szereplőnek számító FreylerArt Galéria is.
Míg az eddigi legjobb évben, 2021-ben – ekkor született a máig érvényes 460 millió forintos abszolút árrekord is – a TOP 10-be került művek átlagára 206 millió forint volt, az éves csúcsár 2022-ben 300 millióra, az átlagár 163,5 millióra, tavaly pedig 220, illetve 143 millió forintra csökkent. Idén ezek a számok javultak, 380 millió, illetve 184,5 millió forintra módosultak, ami esélyt ad arra, hogy a piac stabilizálódjon vagy akár felszálló ágba kerüljön a jövő évben.
Meglepetés a listán Bihari Sándor neve, de Derkovits Gyula műve is jóval eddigi csúcsára felett kelt el. A többiek a TOP-listák megszokott szereplői, közülük idén Munkácsy Mihálynak, Vaszary Jánosnak és Czóbel Bélának sikerült két munkával is átlépnie a 120 milliós „belépési küszöböt”.
Nézzük ezek után az idei csúcsárakat, hozzátéve, hogy ezek kizárólag nyilvános aukciókon születtek és nem zárható ki, hogy az árverőházak private sale üzletágában, vagy gyűjtők egymás közötti ügyletei keretében akár ennél magasabb árak is kialakultak. Az egyes tételek mellett a leütési árak szerepelnek; a nyertes licitálóknak emellett meg kellett fizetniük az aukciósházak többnyire 23-25%-os közvetítői díját is.
1. Tiziano: Bűnbánó Magdolna, Nagyházi Galéria, 380 millió forint
Mint említettük, ritka, hogy külföldi mester alkotása is szerepel a TOP 10-ben és még ritkább, hogy az első helyen, de az itáliai mesterrel ez már nem először fordul elő: 2005-ben egy másik alkotása, melynek szerzősége csak később vált teljesen egyértelművé, 140 millió forinttal vezette a listát. Az a munka is a Nagyházi Galériánál talált vevőre, mára azonban 4,5 milliárd forintért a Magyar Nemzeti Bank tulajdonába került a pénzintézet Értéktár programjának keretében. Tiziano 1531-től kezdve számos alkotásán megörökítette a bűnbánó Magdolnát; a munkásságának szimbólumává vált festmények némelyike ma a világ legnagyobb múzeumainak kollekcióját gyarapítja. A művet viszonylag alacsony árról, 110 millió forintról indították; nem meglepő, hogy végül ennek az összegnek csaknem a három és félszeresét fizették érte.
Tiziano egyébként éppen az idén állított fel új életmű-rekordot; Pihenés Egyiptomba menekülés közben című műve jutalékkal együtt 17,5 millió fontért kelt el a Christie’s-nél Londonban.
2. Czóbel Béla: Kislány ágy előtt, Kieselbach Galéria, 340 000 000 Ft
Az idei év talán legnagyobb érdeklődéssel várt aukciós tétele Czóbel Béla egészen fiatalon, 1905-ben festett remekműve, a Kislány ágy előtt volt. A kép Párizsban, már az ottani inspirációk hatására született, majd hazakerülve több ismert hazai magángyűjtemény féltve őrzött kincse lett, és 110 éve nem szerepelt a nyílt műtárgypiacon. Legközelebbi analógiáiként a műhöz készült tanulmány Edvard Munch munkáit említi. A galéria közleménye szerint a művet a párizsi Musée d’Orsay is próbálta megszerezni, sikertelenül. A kép most védetten került árverésre, így továbbra is Magyarországon marad. Czóbel eddig is a legdrágább magyar festők közé tartozott, hiszen nemrégiben felállított csúcsára 170 millió forint volt, most azonban ezt is sikerült megdupláznia. A 340 millió forintos leütési ár azt jelenti, hogy Czóbel munkája lett az év legmagasabb áron értékesített magyar festménye.
3. Munkácsy Mihály: Fiatal lány arcképe (Zichy Zsófia), Virág Judit Galéria, 160 000 000 Ft
A tavalyi azon ritka évek közé tartozott, amikor nem került Munkácsy-festmény a TOP 10-be. Idén ez nem ismétlődött meg, sőt, a harmadik és negyedik helyen két műve is bekerült a TOP 10-be. A hazai virágkötészet megalapítóját, Zichy Zsófiát ábrázoló 1877-78-as festménye ráadásul igen kedvező pillanatban került kalapács alá – akkor, amikor a festő iránti érdeklődés, a Szépművészeti Múzeum jelenleg látható nagyszabású tárlatának köszönhetően, ismét a csúcsokat ostromolja. A mű azon kisszámú Munkácsy-arckép egyike, melyek egyszerre hordozzák a portrék és a tanulmányok erényeit. A gyűjtők különösen szeretik a „friss árut”, azaz az olyan alkotásokat, melyek először – vagy legalábbis hosszú idő után először – válnak nyilvánosan elérhetővé. A Zichy-portré ilyen, hiszen egy párizsi galériából egy ausztrál magángyűjteménybe került és mostanáig egykori vásárlója örököseinek tulajdonában volt; létezéséről néhány hónappal ezelőttig a szakemberek sem tudtak. Az aukciósház a festményt 48 millió forintról indította, de új tulajdonosa a heves licitcsata után végül a 100-150 milliós becsértéknél is többet fizetett érte.
4. Munkácsy Mihály: Rendezvous az ablaknál, Virág Judit Galéria, 155 000 000 Ft
Munkácsy különböző címeken ismert, ablak előtt, hímzőráma mellett beszélgető fiatal nőt ábrázoló képéből több változat is létezik; ez a változat eredetileg kereskedője, Charles Sedelmeyer gyűjteményében volt és vélhetően 1914 után került hazai magángyűjteménybe. Munkácsy a 80-as években festett más zsánerképeihez hasonlóan ezúttal is a fényben ragyogó színek harmóniájára koncentrált, a téma nem egyszer romantikus érzelmi töltetét az új színlátás modernizmusával egyesítette. A licitálók a viszonylag alacsonyról, 40 millió forintról indított festmény árát a becsérték sávjának közepéig tornázták fel.
5-7. Vaszary János: Parkban, Kieselbach Galéria, 150 000 000 Ft
Rippl-Rónai József mellett Vaszary János az a festő, aki a legmegbízhatóbban szállítja az 50 millió forint feletti, de ma már akár a 100 milliót is meghaladó leütéseket a hazai – és időnként a külföldi – aukciókon is. A Parkban a művész egyik legismertebb alkotása, rendkívül népszerű, fehér alapos korszakának egyik csúcsműve. A maga idejében telibe találta a korszellemet – többen rendeltek belőle újabb változatot – és népszerűsége mindmáig töretlen. A kalandos életű festmény több előkelő otthon falán megfordult, majd Bécsbe került, ahonnan a közelmúltban tért haza, és most először szerepelt az itthoni közönség előtt. Sikerrel: 95 millió forintról indulva becsértéke sávjának közepén kelt el.
5-7. Vaszary János: Művésztársaság, Kieselbach Galéria, 150 000 000 Ft
A most felbukkant mű szintén alkotójának igen népszerű, „fehér alapos” korszakát reprezentálja és a tatai park-sorozat képein ábrázolt családias összejövetelek intim világát ötvözi a korzó-képek nagy lélegzetű fővárosi környezetével, ily módon összekapcsolva Vaszary nagy ciklusait. Az időskori, a művész otthonának tetőteraszán összegyűlő művésztársaságot ábrázoló festmény témája okán egyben várostörténeti dokumentum is. A 110 millió forintról indított alkotás becsértéke sávjának közepén talált új tulajdonosra.
5-7. Derkovits Gyula: Szövők, Kieselbach Galéria, 150 000 000 Ft
A munka- és munkásábrázolások hagyományosan nem tartoznak a gyűjtők által legkeresettebb motívumok közé, ám ez a Derkovits-főmű most kiemelkedő kvalitásaihoz méltó áron, becsértéke sávjában kelt el, új életmű-rekordot hozva alkotója számára. A művész halála előtti évben készült és azóta kiállításokon rendszeresen felbukkanó, számtalanszor reprodukált festményen az avantgárd kollázsos szerkesztésmódja találkozik az expresszív formaképzéssel és az ezüst porfesték különös izzásával. A Szövők az egyetlen nagyméretű, muzeális kvalitású Derkovits-mű, ami még nem került közgyűjteménybe.
8-10. Czóbel Béla: Műterembelső vitorlásokkal, Kieselbach Galéria, 120 000 000 Ft
Czóbel a téli aukción érte el a szenzációs, 340 millió forintos árat, de a 100 milliós küszöböt már az őszi aukción átlépte, amikor is ez az 1922 körül, németországi korszakában született, méreteivel is kiemelkedő festménye került kalapács alá. Művének modellje saját műterme volt; az őt körbevevő mikrovilágot lényegítette át tiszta térképzetű festői motívummá. A festmény ára 75 millió forintról indulva emelkedett becsértéke sávjának közepéig.
-10. Ziffer Sándor: A Luxembourg Párisban, FreylerArt Galéria, 120 000 000 Ft
Egy új piaci szereplő, a FreylerArt Galéria ezzel, a tavasszal bemutatott és most árverésre bocsájtott festménnyel robbant be a köztudatba. Ziffer Sándor második párizsi tartózkodása idején, vélhetően 1911-ben született a most új életmű-rekordot elért festmény, mely egészen a közelmúltig egy vidéki házaspár tulajdonában volt, akik azt – a képre utólag felkerült – szignó alapján Rippl-Rónai József alkotásának gondolták. A szakértők gyorsan megállapították, hogy a szignó hamis, valójában egy Ziffer-főműről van szó. A festmény az árverésen ugyan viszonylag alacsony, 48 milliós kezdőárat kapott, ám a licit az előzetes várakozásnak megfelelően gyorsan megemelte az árat.
8-10. Bihari Sándor: Vasárnap délután, Kieselbach Galéria, 120 000 000 Ft
Bihari Sándor egy magyar kisnemesi otthon életébe bepillantást adó nagyméretű festménye az egyetlen, nem XX. századi mű a TOP 10-ben, igaz, születését már csak két év választotta el a századfordulótól. A maga korában igen népszerű, jól dokumentált proveniencájú festménnyel a nagyközönség is időről időre találkozhatott korábban a Műcsarnok, az utóbbi évtizedekben a Magyar Nemzeti Galéria kiállításain. A100 millió forintról indított alkotás ugyan az aukciósház által megállapított becsértékénél valamivel alacsonyabb áron kelt el, azonban így is új életmű-rekordot jelent alkotója számára.
A festmények bemutatásához felhasználtuk az árverési katalógusokban megjelent tanulmányokat. A reprodukciókat az érintett árverőházak jóvoltából közöljük.
Szerző: műtárgy.com
Címlapkép forrása: Ziffer Sándor: A Luxembourg Párisban. A FreylerArt Galéria jóvoltából