Megint esésbe kapcsolt a dollár
A forint csendes napot produkál pénteken, miközben a nemzetközi piacon az euró ismét erősödni kezdett a dollárral szemben.
A forint csendes napot produkál pénteken, miközben a nemzetközi piacon az euró ismét erősödni kezdett a dollárral szemben.
Szerdán átmenetileg 306 alatt is járt a forint az euróval szemben, de az esti Fed kamatdöntés és az ahhoz kapcsolt üzenetek fordulatot váltottak ki: csütörtökön már jókora esést produkált mind az euróval, mind az egyre nagyobb lendületbe jövő dollárral szemben. Héthavi csúcsról fordult le tehát a magyar fizetőeszköz, amelynek lehetőségére már reggel is felhívtuk a figyelmet.
Az amerikai inflációs adat délutáni megjelenése kavarta fel az állóvizet a devizapiacokon. este pedig a Fed kamatdöntése után fordult a hangulat.
Új bő féléves csúcsra, 306,1-ig erősödött ma kora este a forint az euróval szemben a kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, ami a régióból most inkább csak a magyar fizetőeszközt segítette. Közben az euró a dollárral szemben napok óta nem mozdult érdemben, így a dollár/forint jegyzések is 273 körül járnak, ami szintén féléves forintcsúcs közeli helyzetet jelent.
Rendkívül nyugodtak a befektetők a világ pénzpiacain, a devizaárfolyamok is nagyon szűk tartományban mozognak. Túl sok izgalom ma sem várható, a befektetők a későbbi kamatdöntésekre várnak.
Mérsékelt erősödéssel kezdte a hétfői napot a forint az euróval szemben, miközben a közös európai deviza a dollárral szemben megint kapaszkodik felfelé. A héten a szerdai Fed-döntésre figyelnek leginkább a befektetők, bár szinte biztosra veszik az újabb 25 bázispontos kamatemelést.
Kifejezetten gyengén szerepel idén a forint a régióban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a jegybankok közül az MNB halogathatja legtovább a kamatemelést. Az elemzők szerint az euróval szemben akár gyengülhet is a forint a következő hónapokban, a régióban viszont ledolgozhatja hátrányának egy részét.
A csütörtök esti exit-polloktól a ma reggeli mélypontig 2,5%-os zuhanást szenvedett el a font a vezető devizákkal szemben, majd délelőtt óta kezd talpra állni. Ebben szerepe lehet annak, hogy talán fel tud állni a Konzervatívok vezetésével egy kormány, illetve a piaci értelmezések szerint a választók jelentős része a Theresa May által akár bevállalhatónak tartott hard-Brexit ellen voksolt. A többi nagy devizapárra nem volt markáns hatása a brit választásoknak, a forint sem mutatott érdemi mozgást, kivéve a fonttal szemben.
A brit választások előzetes eredménye este még megmozgatta a piacot. Nap közben Mario Draghi EKB-elnökre figyelt minden szempár.
Mérsékelt erősödéssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így a magyar deviza egyelőre felülteljesítő a feltörekvő piacokon. Ugyanakkor ma elsősorban az euró lehet a befektetők fókuszában, hiszen kamatdöntő ülést tart az EKB, illetve szokás szerint Mario Draghi is megszólal délután.
Csendes lehet a szerdai nap a devizapiacon, hiszen a befektetők már a csütörtöki EKB-ülésre fókuszálnak, ráadásul Nagy-Britanniában parlamenti választásokat tartanak, ami szintén hatással lehet a piacokra. A dollár egyelőre mérsékelt erősödéssel kezdi a szerdai napot, de az utóbbi időszakból kiindulva ez egyáltalán nem biztos, hogy tartós lesz.
Minimálisan erősödött a forint az euróval szemben hétfőn a péntek esti szinthez képest és mivel a dollár gyengélkedése kitartott ma is, így héthavi csúcson, 273 körül ragadt a forint a zöldhasúval szemben.
Péntek reggelre sem változott érdemben a forint árfolyama, továbbra is 308 körül ingadozik a jegyzés az euróval szemben. Közben az euró ereje nem akar elfogyni, a japán jen viszont eséssel kezdte a napot miután a Bank of Japan mérlege megállíthatatlanul hízik tovább.
Csütörtök reggelre sem változott jelentősen a helyzet a forint piacán: tegnap ugyan megpróbált kitörni lefelé a magyar deviza, de most ismét 308-nál állunk az euróval szemben. A dollár továbbra sem tud erősödni, szerdán megint 1,12 fölé emelkedett az euró-dollár jegyzés.
A reggeli unalmas kereskedés után dél körül megmozdult a devizapiac, az euró és a forint is erősödni kezdett, így a magyar deviza ismét a 307-es árfolyamot közelíti, a dollárral szemben pedig megint a féléves csúcsát közelíti a magyar deviza.
A délelőtti gyengülés után a nap második felében erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, a jegyzések egészen 1,12-ig felkúsztak, innen azonban visszapattant a kurzus. Közben a forint is javítani tudott a délelőtti gyengülését követően.
Az elmúlt kereskedési napok alapján úgy tűnik, hogy az euró menetelése elakadt, a dollár a mélyrepülésből pedig kezd talpra állni. A forint az euróval és a dollárral szemben is féléves csúcsa közelében mozog, de utóbbival szemben esélyes, hogy rövidesen lefordul erről. A brit és az amerikai részvénybefektetők ma pihennek, így ez kihathat ma az egész világra a kereskedési aktivitást és a piaci mozgások méretét illetően: csendesebb kereskedésre van kilátás.
Az euróval és a dollárral szemben is féléves csúcs közelében búcsúztatja a hetet a forint, miközben egyébként jó a nemzetközi befektetői hangulat, a kockázati étvágy újra visszatért a piacokra.
A csütörtöki erősödésének köszönhetően a forint euróval szembeni árfolyama célba vette a következő kritikus szintet, a 305-ös árfolyamot. Úgy tűnik, általános vételi erő jelentkezett a régiós devizák piacán.
A Fed tegnap esti jelzései hatására gyengült a dollár a főbb devizákkal szemben, és az elnyújtottabb kamatemelések üzenete ma több feltörekvő piaci deviza között a forintnak is jót tett. Délután a forint az euróval szemben 306,5-ig erősödött, ami immár féléves forintcsúcsot jelent, és ezzel párhuzamosan a dollárral szemben 274 alatt szintén féléves csúcs alakult ki.
A legbátrabbak viszont már dörzsölték a tenyerüket.
Alkalmazkodnak majd a terephez.
Kamerákkal ellenőrzik a szabályok betartását.
Világszerte hőhullámok sújtanak és messze még az idei nyár vége.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.