Kis és nagy cikcakkok az euró-dollár árfolyamban
Csütörtök reggelre érdemben gyengült a dollár az euróval szemben, így nem sokáig láthattunk 1,14 körüli szinteket. Közben a forint kora reggel még stagnálással kezdett, majd gyengülésbe váltott.
Csütörtök reggelre érdemben gyengült a dollár az euróval szemben, így nem sokáig láthattunk 1,14 körüli szinteket. Közben a forint kora reggel még stagnálással kezdett, majd gyengülésbe váltott.
A keddi kereskedés végére 308 alá erősödött a forint az euróval szemben, így a magyar deviza háromhetes csúcson kezdi a szerdai napot. A dollárban Janet Yellen beszédének előzetes leirata hozott mozgást.
A nap első felében gyengülésnek indultak a fontosabb feltörekvő piaci devizák, a forint is az esés felé mozdult a reggel megjelent inflációs adat után, délután azonban ismét visszatért az euró-forint jegyzés a 308-as szint közelébe.
Stagnálással kezd hétfő reggel a forint az euróval szemben, miközben a lengyel zloty érezhetően gyengült. A nemzetközi piacon a japán jen esett vissza érezhetően, a török líra viszont erősödéssel kezdett a hétvégi tömegtüntetés után.
Már a csütörtöki nap második felében ismét esésbe váltott a dollár az euróval szemben, ez pénteken is folytatódott, meglepetésre a vártnál jobb munkaerőpiaci adatra is további dolláreladással reagáltak a befektetők.
Csütörtök reggel még erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, majd délelőtt a júniusi költségvetési adat után fordult a kocka. A nemzetközi piacon is ingadozik a hangulat, a dollár gyengülésbe váltott.
Kedden ismét 308 közelébe erősödött a magyar deviza az euróval szemben, innen folytatja szerda reggel minimális korrekcióval. A nemzetközi devizapiacon a dollár erősödését érdemes kiemelni, melynek következtében az euró-dollár árfolyam egyhetes mélypontra került.
Kissé erősítette az eurót a dollárral az a reggeli hírügynökségi kiszivárogtatás, hogy az Európai Központi Bankban aggodalommal figyelik a múlt heti Draghi-beszéd kötvénypiaci hatásait és emiatt lehet, hogy óvatosabb lesz a monetáris szigorítás előkészítése. Ez a jelzés jót tett kedden a feltörekvő régiós devizáknak, így a forint is erősödést mutatott az euróval szemben. A jegyzések a reggeli 309-ről estére 308 közelébe süllyedtek.
Próbál erősödni hétfő reggel a forint az euróval szemben, így 309 alatt jár a jegyzés. Közben a dollár is minimális erősödéssel kezdte a hetet, és a többi deviza piacán is csendesen indul be a kereskedés.
Ma, a hónap és a negyedév utolsó kereskedési napján sem tudott talpra állni a dollár az euróval szemben, közben viszont a forint valamennyit erősödni tudott és így több mint egy éves csúcsra, 270 forint közelébe kapaszkodott a dollárral szemben.
Egyéves csúcsra erősödött csütörtökön az euró a dollárral szemben, így napok óta megállíthatatlan az európai deviza szárnyalása. Sokan már az 1,20-as euró-dollár árfolyamról beszélnek, de a Commerzbank elemzői szerint attól még messze vagyunk. Közben a forint nem tud megszabadulni a 310-es szinttől az euróval szemben.
Izgalmas kereskedés zajlik csütörtökön a devizapiacokon. A dollár próbál magához térni az elmúlt napok fájdalmas esése után, a forint viszont gyengülget.
Megállíthatatlanul szárnyalt kedden az euró a dollárral szemben, és a jelek szerint ez folytatódik szerdán is. Tegnap a forint is 310 fölé gyengült, de ma már fordult a hangulat a magyar deviza piacán.
Kedd délelőtt alig kezdődött el Mario Draghi előadása egy portugáliai konferencián, máris erősödni kezdett az euró a dollárral szemben. A jegyzések egy pillanatra az 1,13-as szint fölé szúrtak, ahol tavaly szeptember óta nem járt az árfolyam, innen azonban lefordult az euró. A forint közben szintén gyengülni kezdett az euróval szemben.
A három napig tartó mozdulatlanság után péntek este minimális mértékben gyengült a forint, és innen folytatja ezt a hetet. Az euróval szembeni jegyzések a 310-es szintet közelítik, amire május közepe óta nem volt példa.
A hét utolsó napján is toltak egyet a forint árfolyamán, ami így megközelítette a 310-es szintet az euróval szemben. Észrevehető a hazai fizetőeszköz gyengélkedése más devizákhoz képest is.
A csütörtöki kereskedést is 309 felett kezdte a forint az euróval szemben, majd délelőtt onnan próbált kicsit erősödni a magyar deviza.
Érezhetően gyengült a forint kedden a kamatdöntés után, a 309 feletti euróárfolyam egyhónapos mélypontot jelent a magyar deviza szempontjából. Közben a font is nagyot esett tegnap, a dollár viszont igyekszik tovább kapaszkodni.
Már az MNB mai kamatdöntése előtt is gyengült kicsit a borongósabb hangulatban a forint, majd a vártnál lazább monetáris kondíciókat jelentő jegybanki üzenetek hatására tovább gyengült és este egyhavi mélyponton járt az euróval, illetve a dollárral szemben. A régiós devizáknál is láttunk ma gyengülést, nemcsak a forintnál.
A Fed múlt szerdai üzenetei hatására csütörtökön látott dollárerősödés már péntekre kifulladt, majd hétfőn délután ismét erősödésnek indult az amerikai deviza.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Fontos találkozóra kerül sor.
Közben kétpárti munkacsoportot jelentettek be.
Szorosan kordinál az energiaügyi és a külügyi tárca.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.