Kis mozgások a forint piacán - Mindenki egy dologra figyel ma
Nem mozdult érdemben a forint árfolyama szerdán délelőtt az euróval szemben. A nap folyamán kivárás lehet jellemző, miután a befektetők az amerikai jegybank kamatdöntésére várnak.
Nem mozdult érdemben a forint árfolyama szerdán délelőtt az euróval szemben. A nap folyamán kivárás lehet jellemző, miután a befektetők az amerikai jegybank kamatdöntésére várnak.
Erősödésbe váltott hétfőn az euró a dollárral szemben, ma azonban gyengülni kezdett a közös európai fizetőeszköz: a befektetők talán arra számítanak, hogy holnapi kamatdöntésen a korábban vártnál "héjább" hangvételt üthet meg a Fed, akár négy kamatemelést jelezve idénre. Az euró-dollár kurzus jelenleg valamivel az 1,23-as szint alatt tartózkodik.
Elromlott a hangulat a tőzsdéken, az európai részvényindexek a kezdeti mérsékelt mínuszok után tovább estek hétfőn, a magyar tőzsde végül 1202 pontos eséssel, 3 százalékos mínuszban zárta a hétfői napot. A hétfői kereskedés első felében az amerikai tőzsdék is estek, különösen rosszul teljesítenek a technológiai papírok, a Facebook részvényei pedig 7 százalék feletti mínuszban is jártak, miután kiderült, hogy egy cég a Facebook 50 millió felhasználójának adatait használhatta fel jogtalanul az amerikai elnökválasztási kampányban.
A múlt hét második felében már érezhetően gyengült a török líra és a dél-afrikai rand, ez pedig hétfő reggel is folytatódik. A jelek szerint a befektetők még mindig vonakodnak kockázatot vállalni, ugyanez látszik a japán jen erősödésén is. A forint egyelőre alig mozdul, 311 körül indítja a hetet.
A nap második felében még egy erősödési hullámot láttunk a forint piacán, így lassan a 310-es szintet közelítheti az euró jegyzése. Persze ez valószínűleg már csak a jövő hét elejének lesz a fő kérdése.
Miután a héten kiszivárgott, hogy Donald Trump és kormánya további vámok kivetését tervezi, amelyek a kínai telekommunikációs és technológiai szektort sújtanák, a kereskedelmi háború miatt felerősödő aggodalmak hatására erősödni kezdett a hagyományosan menekülőeszköznek számító japán jen. A forint délelőtti erősödése eközben hamar kifulladt, így az euróval szembeni jegyzések újra 311 körül mozognak. A török líra a szíriai török hadműveletek által generált politikai feszültség miatt ma új történelmi mélypontra esett az euróval szemben.
Ha az Európai Központi Bank (EKB) elkezdi a lassú szigorítást, akkor az elhozhatja a forint gyengülését is, hiszen az MNB elszántnak tűnik a laza monetáris kondíciók fenntartása mellett - olvasható a Commerzbank legfrissebb elemzésében. Komoly és hirtelen forintgyengülésre nem számítanak a cég szakértői, de 2019 végére 320 körül járhat az euró-forint árfolyam.
A magyar piacon a hét utolsó kereskedési napja van ma, azonban a forint reggelre sem mozdult érdemben, továbbra is 312 körül jár az euróval szemben. A feltörekvő devizák piacán azonban látunk komolyabb mozgásokat, a török líra és a dél-afrikai rand is erősödik a dollár ellenében.
Délután érkeztek el az izgalmak a devizapiacokra. A dollár gyengülésbe váltott, miután Donald Trump elbúcsúzott külügyminiszterétől.
Emelkedéssel zárult a hétfői kereskedés az ázsiai tőzsdéken, emelkednek az európai részvényindexek is, míg a nyári időszámítás miatt korábban nyitó amerikai tőzsdék közül a Nasdaq új csúcson vágott neki a hétnek, azonban a piacnyitás után elbizonytalanodtak a tengerentúli befektetők. A magyar tőzsde 1 százalékos pluszban fejezte be a napot, a hazai blue chipek is emelkedtek, jó napja volt a Molnak és az OTP-nek is.
A múlt héten majdnem egy százalékot erősödött a forint, ezzel lassan látótávolságon belülre kerül ismét a 310-es árfolyam, miközben nemrég még a másfél éves mélypont miatt aggódtunk 315 felett. A nemzetközi piacon az euró kisebb-nagyobb kilengésekkel tartja magát az 1,23-as szint körül, most éppen kicsit erősödik az európai fizetőeszköz.
Napok óta erősödik a forint, ezen pedig még segíthetne, ha a Fitch ma késő este meglepetésre felminősítené Magyarországot. A dollár piacán a délutáni munkaerőpiaci adat okozott heves kilengéseket.
Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést az ázsiai tőzsdék, miután az acél- és alumínium termékekre kivetett amerikai importvámokat háttérbe szorították a Trump elnök és az észak-koreai vezető májusi találkozójáról szóló beszámolók. Az európai részvényindexek vegyesen teljesítettek pénteken, a magyar tőzsde eséssel zárta a hét utolsó napját, míg a pénteki kereskedés első felében emelkedtek az amerikai tőzsdék, miután a februári munkaerőpiaci adat pozitív csalódást okozott.
Csütörtök reggelre megint gyengült a török líra miután a Moody's leminősítette az országot. A forint közben egyelőre nem tudja folytatni tegnapi erősödését, míg az euró a kora délutáni kamatdöntés előtt alig tud mozdulni. Az eurót az EKB közleménye két óra előtt kezdte el mozgatni.
Elromlott a piaci hangulat szerdai kereskedés első felében, miután a befektetok negatív fordulatként értékelték a Fehér Ház gazdasági tanácsadójának kedden este benyújtott lemondását. Estek az ázsiai tőzsdék, az európai részvényindexek vegyesen teljesítettek. A magyar tőzsdén a Mészáros Lőrinchez köthető cégek papírjaira figyeltek a befektetők, a Konzum részvényei jelentős kilengések után végül emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést.
Folytatja szerdán erősödését a forint, az euróval szemben több mint kéthetes csúcsára kapaszkodott. Maga mögé utasítja a lengyel zlotyt.
Reggel még gyengüléssel kezdett a forint, majd hamar megváltozott a hangulat, és 314 alá erősödött a magyar deviza.
A kínai tőzsdét leszámítva az ázsiai részvényindexek is estek hétfőn, miután a piaci szereplők az amerikai protekcionista lépések mellett a patthelyzet lehetőségét felvető olasz parlamenti választások végeredménye miatt is aggódtak. Az európai tőzsdék a kezdeti esés után óvatos emelkedést mutatnak, az egyetlen kivételt a milánói börze jelenti, amely továbbra is mínuszban jár a hétvégi olasz választások után. Emelkedéssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde, azonban rossz napjuk volt a hazai kispapíroknak és a Mészáros-részvények is nagyot estek.
Óvatos erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, de érdemben nem tud eltávolodni a jegyzés a 314-es szinttől. A nemzetközi devizapiacon az euró gyengülését lehet kiemelni, az olasz választáson kialakuló patthelyzet miatt botladozik a közös deviza.
Az amerikai elnök csütörtöki lépése alaposan elrontotta a befektetői hangulatot, miután Donald Trump bejelentette, hogy az USA 25 százalékos importvámot vetne ki az acél- és 10 százalékos importvámot alumíniumtermékekre. Estek az ázsiai börzék pénteken, míg az esés az európai tőzsdéken is folytatódott. A magyar befektetők az OTP-re figyeltek, miután a bank pénteki gyorsjelentésében rekord negyedik negyedéves profitról számolt be, azonban a negatív piaci hangulat az OTP teljesítményére is rányomta bélyegét.
Élőben zajlik a kormányinfó.
A mediterrán régió a felmelegedésben egyik leginkább érintett területnek számít.
Koordinált támadás érte a francia vasúthálózatot.
Nem látszódik a megoldás.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?