Robbanóanyag lehetett azon a kínai „kémléggömbön,” melyet az amerikai légierő lelőtt a hétvégén az Egyesült Államok légterében – idézi Glen VanHerck tábornok kijelentését a New York Post.
Rossz hangulatban zajlott a kereskedés a kontinens és Amerika tőzsdéin is, a befektetők a többnyire kedvezőtlenül alakuló gyorsjelentési szezon mellett a múlt pénteken befutott tengerentúli munkaerőpiaci adatoknak sem örülhetnek: a vártnál stabilabb gazdasági kilátásokat sejtető magas foglalkoztatottság miatt elképzelhető, hogy az amerikai jegybank nem fog rákényszerülni idő előtt a kamatvágásra, így a pénteki adat afelé mutat, hogy folytatódhatnak a szigorú emelések. Ezt árazzák a piacok, ennek is köszönhető a rossz hangulat a tőzsdéken.
A pénteki forintgyengülés a hétfői kereskedésben is folytatódott, hiszen az euró jegyzései a 388-as reggeli kezdés után délután 392 fölé emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy két fontos technikai szinten is átlépett az árfolyam. Közben a dollár folytatta ma is az erősödését az euróval szemben a pénteki fontos amerikai munkaerőpiaci adat hatására, így a zöldhasú jegyzése a bankközi forintpiacon már a 365-ös szint fölé ugrott.
Ma délután a tengerentúlon megérkeztek a januári munkaerőpiaci statisztikák, amik alapján a vártnál sokkal jelentősebb mértékben nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban. A hírre nagy erősödésbe kapcsolt a dollár, a vezető részvényindexek komoly mínuszban kezdték a napot és az arany is hirtelen esni kezdett. A most közölt adat nagyon meglepő, a közgazdászok ugyanis úgy vélték, hogy az amerikai gazdaság lassulásával a foglalkoztatottságnak is mérséklődnie kell, és a növekedés lassulására már voltak is jelek. A vártnál stabilabb gazdasági kilátások esetén az amerikai jegybank nem fog rákényszerülni idő előtt a kamatvágásra, így a mostani adat afelé mutat, hogy folytatódhatnak a szigorú emelések - ezt árazzák a piacok, ennek volt köszönhető az esés ma az amerikai tőzsdéken.
Az Európai Parlament teljes reformja indulhat meg: a politikai hirdetések után a lobbistákat is szigorúbb szabályok alá vonnák. A katargate-botrány után új, transzparensebb rendszer jöhet az EU-ban.
Jerome Powell beszédére emelkedésbe kapcsoltak a tegnapi kereskedésben az irányadó amerikai indexek és a lendület ma is kitart, különösen a techszektorban, amit a Facebook anyavállalatának negyedéves jelentése is támogat. Európában az EKB kamatdöntése és az azt követő tájékoztató volt ma a fő esemény, az Egyesült Államokból pedig fontos negyedéves gyorsjelentések érkeznek még a technológiai óriásoktól a nap végén.
Melyik a világ legfontosabb részvényindexe? Az S&P 500. Mi történt vele? Beszűkült. Mi következik ebből? Nagy mozgás. Merre? Most úgy tűnik, hogy felfelé.
Ma reggel az ázsiai tőzsdék is jellemzően emelkedtek, az európai piacnyitás is az optimizmus jegyében telt, a vezető magyar részvények árfolyama is emelkedett a piacnyitást követően, az európai piacokon vegyes volt a kép. A Fed kamatdöntését eleve óvatosan várták a tőzsdék, de a 25 bázispontos emelésre kifejezetten esni kezdtek, majd gyorsan visszapattantak. Jerome Powell sajtótájékoztatója után pedig rákapcsoltak a piacok, a Nasdaq egyenesen ralizott.
A forint nem mozdult el a 390 környékéről ma sem, napok óta megragadt ezen a szinten a jegyzés az euróval szemben. A dollár viszont komoly gyengüléssel várja a ma esti Fed-döntést, a jegyzés 1,09 felett van az euróval szemben.
Eséssel indult tegnap a hét a tőzsdéken, miután a befektetők inkább profitot realizáltak az elmúlt hetek emelkedése után. Óvatosságra int emellett az is, hogy héten számos piacmozgató esemény lesz, többek között jegybanki kamatdöntések, illetve az olyan nagy technológiai cégek negyedeves jelentései, mint az Apple vagy az Amazon. Összességében tehát inkább óvatosabbak most a befektetők, lecsökkent a kockázatvállalási hajlandóság, és az Ázsiában látott mozgásokhoz hasonlóan Európában is többnyire estek a tőzsdék. Ezzel szemben az Egyesült Államokban javult valamelyest a hangulat tegnaphoz képest, és mérsékelt emelkedést mutatnak a vezető indexek.
Hétfőn a nap első felében érezhetően gyengült a forint az S&P péntek esti leminősítésének hatására, majd délután magára talált a magyar deviza. Így összességében minimális hatása volt a hitelminősítői lépésnek, visszalökte 391 fölé az euró jegyzését.
Gyengüléssel nyitott hétfő reggel a forint azok után, hogy pénteken késő este a Standard & Poor’s leminősítette Magyarországot. Később viszont stabilizálódott az árfolyam.
Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, a magyar tőzsde azonban jelentősen alulteljesített a nemzetközi átlaghoz képest is, miután az eddigi BBB-ről BBB mínuszra minősítette le Magyarországot a Standard & Poor’s pénteken. Gazdasági adatok szempontjából a hét elején nem várhatóak nagyobb piaci hatással bíró események, a hét második felében azonban kamatdöntő ülést tart a Federal Reserve és az Európai Központi Bank is. A hétfői kereskedésben az amerikai tőzsdék is gyengén szerepeltek.
Az európai piacok zömmel emelkedtek a mai kereskedésben, ezekhez a mozgásokhoz hasonlóan az USA-ban is egyre jobb a hangulat azt követően, hogy az egyik oldalon a friss inflációs adatok az áremelkedési ütem további csökkenését mutatták, a másik oldalon viszont az Intel gyorsjelentése negatívan hatott a hangulatra. A befektetők azt figyelhetik, hogy a nap végére sikerül-e megtartani az emelkedést az S&P 500 indexnél és a börze ki tud-e így törni felfelé, vagy marad a beszűkülésben, és végül lefelé tör ki.
A nemzetközi utalásokat lebonyolító Wise lehetőséget kínál európai magán- és üzleti ügyfeleinek, hogy az euróban, fontban vagy dollárban megtakarított pénzükön hozamokat érjenek el - írja a fintech a közleményében.
Délután érkezett az amerikai GDP negyedik negyedéves előzetes adata, amely ezúttal pozitív meglepetést okozott, ugyanis a várt 2,6 százalékos növekedéshez képest 2,9 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság az előző év utolsó negyedévében. Az adatok publikálását követően kisebb leszúrás volt megfigyelhető a részvény- és deviza piacokon egyaránt, ezt követően azonban folytatódott az emelkedés, végül szép pluszokban zártak az amerikai indexek.
Komoly erősödést mutatott az elmúlt napokban a forint, így már a 390-es szinttől is eltávolodott az euró jegyzése. Csütörtökön már a korrekció jelei látszottak a piacon, de nagy a volatilitás.
Ritkán látható menetelést mutatott be az elmúlt órákban a forint, ebben segített az MNB vártnál szigorúbb kommunikációja is, a jegybank ugyanis a várakozásokkal ellentétben említést sem tett az irányadó kamat várható csökkentéséről. Emellett a dollár továbbra sem tud erőre kapni, ami szintén jó hír a forint szempontjából.
A délelőtti órákban mínuszba fordultak a vezető európai részvényindexek és a nap hátralévő részében már nem is következett be számottevő hangulatjavulás, és Amerikában is esésben voltak a vezető részvényindexek, miután a befektetők egyre pesszimistábbak a technológiai szektor kilátásaival kapcsolatban az elbocsátási hullámok és a kedvezőtlen gyorsjelentéseket követően. Az európai átlaghoz viszonyítva alulteljesített a magyar tőzsde, legnagyobb mértékben az OTP részvényei estek. Az amerikai tőzsdéken a kereskedési nap elején meredek esés rajzolódott ki, de onnan visszahúzták a vezető részvényindexeket, végül a keddi záróértékük közelében fejezték be a szerdai kereskedést a benchmarkok.
Az easyJet szerdán közölte, hogy a vállalat várhatóan felülmúlja majd a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó 126 millió fontos adózás előtti nyereségre vonatkozó piaci konszenzust, miután az első negyedévben nőtt a bevétel, és a foglalási kedv a második negyedévben és a nyári szezonban is növekedett - írja a Marketwatch.