A Népszavához kiszivárgott tankerületi levél arról tájékoztatja az intézményvezetőket, hogy a sztrájkoló pedagógusnak munkabeszüntetés idejére fizetés nem jár, 1 óra “mulasztásért” pedig 1,5 órányi bért kell levonni tőlük.
Idén júniusban 503 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató szervezeteknél, a kedvezményekkel számolt nettó átlagkereset pedig 347 200 forint, amelyek rendre továbbra is gyors, 15,4%-os, illetve 16,1%-os növekedést mutattak éves alapon – közölte a KSH.
A Twitter közölte a dolgozókkal, hogy a vállalat pénzügyi teljesítménye miatt az éves bónuszuk mintegy felét kaphatják meg - számolt be a hírről a The New York Times cikkére hivatkozva a Bloomberg.
A londoni metróhálózat dolgozóinak sztrájkja miatt lényegében leállt a brit főváros föld alatti közlekedése pénteken, egy nappal a vasúti dolgozók országos munkabeszüntetését követően.
Valamennyi hitelintézet kijavította azokat a hibákat, jogszabálysértéseket, amelyeket az MNB egy témavizsgálata nyomán tavaly év végén állapított meg náluk a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok azonosítása, kezelése és – megfelelő eljárásokkal, kontrollokkal való – csökkentése kapcsán. A jegybank a témavizsgálat során az érintett öt bank és két fióktelep számára összesen 158,2 millió forint bírságot szabott ki - derül ki az MNB közleményéből.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint 687 háziorvosi és 251 fogorvosi körzet betöltetlen Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy több mint 900 ezren laknak olyan helyen, ahol nincs állandó háziorvos vagy fogorvos, tehát alkalmi helyettesítésekkel kell biztosítani az alapellátást. Ráadásul a helyzet minden kormányzati intézkedés ellenére folyamatosan romlik: július óta 96-tal nőtt a betöltetlen praxisok száma. Az országos kollegiális vezető háziorvos szerint már nem a fizetéssel van gond, írja az Infostart.
A brit HSBC is belép azon bankok sorába, akik egy egyszeri juttatással segítik ki az emelkedő megélhetési költségek miatt szenvedő dolgozóikat – írja a Bloomberg.
A Decathlon augusztus elsejével megemeli a belépő béreket és ezzel együtt a meglévő munkavállalók fizetését is. A mostani, harmadik lépcsős emeléssel együtt idén eddig átlag 20 százalékkal nőtt munkavállalóik fizetése.
Közel 6900 milliárd forintos prémium banki vagyon és 600 ezret megközelítő ügyfélszámla – a gazdasági és geopolitikai kihívásokkal teli első félév ellenére is folytatódik a bővülés a prémium banki szolgáltatók számaiban. A Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a „tagsághoz” ráadásul havi szinten már 300 ezres fizetés is elég lehet. A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, de nem sokkal marad le mögötte az Erste.
Rugalmas bérhozzáférést biztosít a létesítményüzemeltető B+N Referencia Zrt. a munkavállalóinak idén júliustól. A dolgozók teljesített munkaóráit egy applikáció összegzi, a munkaórákhoz kapcsolódó fizetést pedig hetente elérhetővé teszik számukra.
Az MNB megvizsgálta a hazai elektronikus fizetési szokásokat, a felmérésük szerint 2020-ban már a felnőtt lakosság 80 százaléka vette igénybe az elektronikus fizetési lehetőségeket. A részletes elemzés szerint egy jól körülhatárolható csoportnak igenis az elektronikus fizetések árazásával van baja, azaz túl drágának tartják a banki szolgáltatást, ezért nem fizetnek elektronikusan. Illetve továbbra is az egyik legnagyobb gondot a készpénzben jelentkező jövedelem jelenti az elektronikus fizetések további térhódítása előtt.
Szédítő sebességel terjed a mobilfizetés Magyarországon, miközben a kártyákkal már több mint harmadával többet fizetünk, mint amennyi készpénzt felveszünk a segítségükkel. A POS-terminálok száma az MNB statisztikájában negyedéves alapon csökkent is, de ez furcsa módon nem jelenti azt, hogy éppen leépítik a kártyás infrastruktúrát. Mutatjkuk a legfontosabb trendeket a pénzforgalomban.
A Díjbeszedő Holding Zrt. igazgatósága új vezérigazgatót kért fel a társaság vezetésére - közölte a társaság. Az igazgatósági döntés alapján 2022. június 9. napjától a Díjbeszedő Holding Zrt. vezérigazgatói feladatait Deé Gergely veszi át, míg a vállalat új igazgatósági elnökévé Forrai Pétert, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettesét választották.
Közel 30 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest a magyar pályakezdők bérigénye, amely most átlagosan nettó 322 ezer forint. A nők és férfiak közötti bérigény szakadék pedig 20%-ra ugrott - derül ki a pályakezdő állásportál felméréséből. A Zyntern.com szerint a munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben hozott változást a korábbi évek kutatási eredményeihez képest. A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Változatlanul a nagyvállalatok a legkedveltebb munkaadók.
A mostani 1,5 millióról Kövér László házelnöki fizetésével egy szintre, havi bruttó 3,5 millióra emelné Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíját egy frissen benyújtott salátatörvény – szúrta ki a hvg.hu.
A Mastercard biometrikus pénztárprogramot indít, mely célja, hogy arcképes vagy ujjlenyomatos azonosítás segítségével gyorsítsa fel a pénztárnál történő fizetést - derül ki a társaság közleményéből.
Május első három hetében a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint. Mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1260 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Fizikai szakképzett pozíciókban az átlagórabér 1750 forint jelenleg, míg az adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban 1600-1650 forint közötti órabérek a jellemzők.