3 dimenziós fizikai modellt készít saját szervezetéről és az azt kiszolgáló informatikai rendszerekről a Rabobank, hogy jobban megértsék, mely terülteken lehet hatékonyabbá tenni a szervezetet.
A fintech forradalom elérte Magyarországot, lendülete sok területen érezhető. Többek között átalakítja a mindennapi bankolást is: egyre több bank fejleszt mobilfizetéses appot, csiszolgatja netbankját és mobilbankját, vagy éppen percek alatt elérhető hitelterméket dob piacra. A bankolás újragondolása azonban a bonyolult céges ügyekben sem áll meg: vállalkozásokat összehozó platformtól kezdve az online számlanyitáson át a felhő alapú, adminisztrációt csökkentő szolgáltatásig sok mindenen törik a fejüket a bankok itthon is.
Hamarosan eljöhet a pillanat, amikor a bankkártyáinkat akár teljesen nyugodt szívvel otthon is hagyhatjuk, ugyanis a magyar piac és a technológia is megérett arra, hogy széles körben elterjedjenek a mobiltárcák - véli Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezető igazgatója. A Simple-t fejlesztő fintech cég vezetője elárulta, hogy a mobilfizetési szolgáltatás továbbra is ingyenes lesz, és idővel a nem OTP-s ügyfelek előtt is kinyithatják az NFC-s fizetés lehetőségét.
2020-ig nem kell rettegniük a bankoknak a fejlett technológiával ringbe szálló Fintech-cégektől, utána viszont már egyre öldöklőbb lesz a verseny. Ha meg akarják tartani a piacvezető pozíciójukat, a pénzintézeteknek át kell állniuk a "bionikus" értékesíti modellre, amelyben a tech-alapú értékesítést emberi erőforrásokkal kombinálják; nemcsak költséghatékony ez a módszer, de még az ügyfelek igényeit is így lehet a legkönnyebben kielégíteni - áll mindez a Boston Consulting Group (BCG) legfrissebb tanulmányában.
A blockchainről - vagyis magyarosan blokkláncról - szóló szakmai cikksorozatunk első részében a technológia működését mutattuk be, a mostani cikkünkben a blokklánc alapú rendszerek létező és lehetséges alkalmazásait vesszük sorra, és azt is megmutatjuk, Magyarországon milyen területeken foglalkoznak a blockchainnel.
Nagyobb ütemben zárnak be a bankfiókok, mint eddig gondolni lehetett, ezért néhány év múlva csak annyira lesznek elterjedtek a bankfiókok, mint a videotékák - véli a Barclays korábbi vezérigazgatója.
A SoFi, vagyis a világ egyik legnagyobb online hitelezője nemrégiben adta be kérelmét a banki licenc megszerzéséhez. A bankok azonban nem nézik jó szemmel, hogy a tavaly 8 milliárd dollárnyi hitelt kihelyező cég a banki biznisz újabb szeleteire pályázik.
A brit pénzügyi felügyelet (FCA) már a második környi fintech céget indítja el "regulatory sandboxában", vagyis abban a tesztkörnyezetben, ahol valódi, de kisebb számú ügyfélnél próbálhatják ki a szolgáltatásukat.
Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ma az innovációt a bankszektorban a szabályozók nemhogy nem akadályozzák, hanem sokszor egyenesen ők mozdítják elő. Nehéz is lenne ezt elvitatni az új uniós pénzforgalmi irányelvtől (PSD2), illetve az azonnali fizetési rendszer kötelező bevezetésétől, amelyet az MNB ír elő a bankoknak. Az új szabályok komoly feladatokat és élesebb, de szabályozott versenyt ígérnek a bankoknak, és az is szinte biztos, hogy mi ügyfelek jobban fogjuk szeretni a bankolást.
Az OTP a következő években kezdeti fázisban lévő fintech vállalkozások inkubálását tervezi, és adott esetben a befektetési szerepvállalást sem zárja ki. Ezt a célt szolgálja a bank által létrehozott digitális kockázati tőkealap is. A bank mindeközben a "bankolás sok száz elemét, mint egy mozaik kisebb-nagyobb darabjait, egyesével festi át digitálisra" - mondta lapunknak Schenk Tamás, az OTP Bank digitális transzformációs programjának vezetője. Terveik szerint így apránként, de azért elég gyorsan, a teljes kép megújul.
Vajon az új uniós pénzforgalmi irányelv (PSD2) mit hoz a bankoknak üzleti, és mit kiberbiztonsági szempontból, és mit jelent a biztosítóknak? Lemarad vagy élre tör a bankszektorunk a technológiai fejlődésben? Aggódnunk kell-e a legújabb kibertámadások miatt? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekről vitatkoztak előadóink a május 30-án tartott Pénzügyi IT konferenciánkon, de nem csak ők, hanem a szakmai közönség is ítéletet mondott. Most az ő véleményüket mutatjuk be.
A bécsi császári palotában rendezett, "Pioneers'17" néven futó alapítói és technológiai fesztivál keretében Johann Strobl, a Raiffeisen Bank International AG (RBI) vezérigazgatója útjára indította az RBI új, "Elevator Lab" elnevezésű fintech akcelerátor programját - olvasható a Raiffeisen közleményében.
A személyek közötti (P2P) hitelezésben utazó Zopa a legutóbbi, 32 millió fontos tőkegyűjtési körében szerzett pénzből olyan IT-infrastruktúrát épít, amely az év későbbi részében beadandó banki licenc igényléséhez kell majd.
A Portfolio Pénzügyi IT 2017 konferenciáján a pénzintézeti szektort felforgató digitális forradalomról, a területet érintő, nagy változásokat hozó uniós (GDPR, PSD2) és hazai szabályozási változásokról (azonnali átutalási rendszer), kiberbiztonságról, blockchainről volt szó, illetve fintech és insurtech cégek mutatták be, hogyan forgatnák fel vagy újítanák meg a szektort.
Az elmúlt hónapokban a biztosítók is aktívak voltak, insurtech inkubátorház indult el, chatbotok kerülnek be a biztosítókhoz, felpörögtek az események. Erről beszélgettek második szekciónk panelbeszélgetésének résztvevői Pénzügyi IT konferenciánkon.
5-10 éven belül lassan eltűnnek a plasztik kártyák, és valószínűleg a mobilunkkal fizetünk majd. Ebben az azonnali átutalási rendszer bevezetése is áttörést hozhat. A PSD2 uniós szabályozásban a kisebb, ügyfélakvizícióban gondolkozó bankok főleg a lehetőséget láthatják.
Lehet, hogy az USA-hoz, Kínához vagy Londonhoz képest kicsit később, de már Magyarországon is épül a fintech ökoszisztéma. Ennek az új, formálódó rendszernek az egyik fontos eleme, hogy a fintech cégek csatlakozni tudjanak a bankokhoz, ráadásul a bankoknak az uniós pénzforgalmi irányelv következő verziója (PSD2) ennek lehetővé tételét elő is írja majd. Az egyik első magyar személyes pénzügyi menedzsment (PFM) alkalmazás fejlesztője, a Wyze új vizekre evezve most a ragasztóréteg szerepét venné fel a bankok és a fintech cégek között.
A Bank of America az ügyfelei bankszámladatait ezentúl ellenőrzött körülmények között, az ügyfelek jóváhagyásával kiadja külsős szolgáltatóknak. Ez az, amit majd a második pénzforgalmi irányelv (PSD2) is elvár a bankoktól Európában.
A blockchain kutatásba fektetett eddigi legnagyobb összeget, 107 millió dollárt gyűjtött az R3 konzorcium, vagyis az a szervezet, amely a világ legnagyobb bankjait és tech-cégeit tömöríti e cél érdekében.