Devizahitelek: megjelent Matolcsyék friss rendelete
A jegybank rendeletben szabályozta, hogy a bankok milyen devizakitettséggel rendelkezhetnek a jövő év első napjától.
A jegybank rendeletben szabályozta, hogy a bankok milyen devizakitettséggel rendelkezhetnek a jövő év első napjától.
A magyarországi Axa Biztosító (ma Vienna Life) tavalyi megvásárlása után egy újabb kis biztosító, a hatodik legnagyobb lett piaci szereplő megvásárlását jelentette be a Vienna Insurance Group (VIG).
Közzétette a Generali Csoport az idei első félévre vonatkozó jelentését, amelyben 2,8 milliárd eurós működési eredményről számolt be, ami 11,3%-os növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest - derült ki a társaság közleményéből.
Az EKB lélegeztető gépén várja sorsa jobbra fordulását a görög bankrendszer, miközben egyre inkább most már egy másik lélegeztető gépre is szüksége lenne. Sok más mellett ezért is zajlanak a bankokat is érintő 86 milliárd eurós görög mentőcsomagról a tárgyalások. Nem csupán a készpénzből, hanem az életben maradásukhoz szükséges tőkéből is kifogynak lassan ugyanis a görög bankok, és ezt valakinek pótolnia kell. E körülmények között nem csoda, hogy egyre több görög menekíti a szomszédos Bulgáriába a vagyonát, hiszen a kötvényesek követelése mellett akár a 100 ezer euró feletti bankbetéteket is megcsapolhatják a görög bankrendszer helyreállítása érdekében.
A lengyel jegybank szerdán este közzétett júliusi pénzügyi stabilitási jelentése szerint a lengyeleknek nyújtott frankhitelek, a magyarországiaktól eltérően, nem veszélyeztetik a lengyel bankrendszer stabilitását, ezért nincs arra szükség, hogy törvény írja elő kedvezményes átváltásukat zloty-alapú hitelre.
Federico Ghizzoni vezérigazgató öt évvel ezelőtti érkezése óta a legnagyobb változások várhatók az UniCredit menedzsmentjében. A változások felgyorsíthatják a profittermelést, amire eddig nem lehet büszke a társaság. Megjelent egy olyan pletyka is, miszerint az EKB elégedetlen a bank mérlegének állapotával, de ezt az UniCredit cáfolta.
Folyamatosan zajlik a Budapest Bank átadás-átvételi folyamata, a Miniszterelnökség közlése szerint azonban ebben az esetben nem terveznek olyan reorganizációs lépéseket tenni, mint az MKB Bank esetében. A Napi Gazdaság értesülései szerint ez azt jelentheti, hogy a várttal ellentétben mégsem vonják össze a két pénzintézetet.
Az elemzői konszenzusban szereplő 920,5 millió euró helyett 818 millió eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben a Deutsche Bank. A legnagyobb német bank profitja így is csaknem négyszeresére nőtt egy év alatt, de hamarosan nagy átalakításokat jelenthetnek be a társaságnál.
Fontosabb részletek:
A Moody's mai közleményéből kiderül, továbbra is negatív kilátás alatt tartja az osztrák bankrendszer besorolását, miután a hitelminősítő szerint a bankok pénzügyi fundamentumai tovább gyengülhetnek a következő 12-18 hónapban. Az osztrák pénzintézetek működési kockázatát növeli az is, hogy a bolgár, horvát, orosz és ukrán leánybankok eszközminősége is kockázatot hordoz - tette hozzá indoklásához.
Hamarosan véglegesíti a G20-ak égisze alatt működő Pénzügyi Stabilitási Testület (FSB) azokat a szabályokat, amelyek alapján a világ 30 legnagyobb bankjának az eddiginél még szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük - írja a Reuters.
Egyre nagyobb üzletnek számít részt venni az európai bankok portfóliótisztításában. A Cerberus Capital Management a legnagyobb amerikai befektető az európai hitelek piacán, ez a kockázatitőke-társaság az elmúlt 2 és fél évben több mint 27 milliárd eurónyi követelést vásárolt meg a bankoktól. A Lone Star és a Blackstone is ott az élen - derül ki a Reuters összefoglalójából. Tavaly rekord összegű, 91 milliárd eurónyi nem kívánt hiteltől váltak meg az európai bankok, és ez a PwC szerint idén 100 milliárd euró körül lehet.
A brit bankokat megelőzve visszavették a világ legnagyobb külföldi hitelezést folytató bankjainak címét a japán bankok - írja a Financial Times.
Az FHB Jelzálogbank közölte, hogy Balogh Gabriella a társaságnál betöltött igazgatósági tagságáról július 27-én lemondott.
A svájci frank januári hirtelen erősödése és a mostani görög események is rávilágítottak a továbbra is velünk élő számottevő árfolyamkockázatra. A megmaradt, túlnyomórészt gépjármű-finanszírozási hitelből álló devizahitel ügyletek közel negyedmillió szerződést érintenek. Közülük sokan ugyan a speciális konstrukciók miatt még elkerülték az árfolyamváltozás negatív hatásait, de nem szabadultak meg tőle végleg. Sőt a közeljövőben cunamiként szembesülhetnek az erős svájci frank következményeivel a megugró törlesztőrészletek következtében.
A hétvégi viharok miatt 857-2200 kárbejelentés érkezett a nagyobb biztosítókhoz, a károk értéke az egyes biztosítóknál eléri a 100-300 millió forintot - közölték a biztosítók kedden az MTI-vel.
Értékpapírba csomagolja 705 millió eurónyi osztrák és német ingatlanhitelét, illetve vállalati hitelét a Raiffeisen Bank International - közölte az osztrák bankcsoport. A lépéssel 340 millió euróval csökken a bank kockázatokkal súlyozott eszközértéke (RWA), segítve a méretcsökkentéssel kapcsolatos tervek elérését.
Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója a Kuriernek azt nyilatkozta, bízik abban, hogy a tervezett eszközeladások rendben lezajlanak majd és a tőkemegfelelési mutatójuk is eléri az áhított szintet - írja a Reuters.
Hamarosan megjelenik az a rendelet a Magyar Közlönyben, amely arról szól, hogyan kellene meghatározni az adós egyes vagyontárgyainak forgalmi értékét a családi csődvédelmi eljárásban - írta keddi számában az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva a Napi Gazdaság.
Összesen 744 milliárd forintot kaptak vissza a devizahitelesek a tavaszi elszámolás során, ebből 563 milliárd forintot a még élő szerződéssel rendelkezők - ismertette mai sajtótájékoztatóján Tállai András miniszterhelyettes. NGM-es előterjesztésként elkészült a következő csomag is: az autóhitelek forintosítása önkéntes lesz, és ösztönzőt is tartalmazni fog az ügyfelek számára. Hogy ez kedvezményes forintosítási árfolyamot jelent-e, egyelőre nem árulta el Tállai. "Én is csak olvastam" - mondta az államtitkár arról, hogy az ő neve is bekerült a médiába mint leendő NAV-elnöké.
Egy meghiúsult, de így is elképesztő terv látott napvilágot a Katimerini című görög lapban. Egy feltört adóhatósági adatbázison alapuló párhuzamos bankrendszer felállítására kapott felhatalmazást decemberben Janisz Varufakisz, amelyre a drachma bevezetése pillanatában automatikusan állt volna át Görögország - állítja a nemrég lemondott görög pénzügyminiszter. Ha ez nem elég: egy másik volt miniszter a görög pénznyomda kifosztását tervezte.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.