finanszírozás

Milliárdos pofont jelent Trump adócsomagja néhány nagyvállalatnak

Figyelmeztetést adott ki néhány európai cég arról, hogy Donald Trump adóreformja miatt több milliárd dolláros leírásokat kell majd elszenvedniük, hiszen elvesztik a lehetőségüket arra, hogy a múltbéli veszteségeiket a jövőbeli adóból leírjak. Hosszú távon viszont úgy vélik az érintettek, hogy a csökkenő adókulcsokkal jól fognak ők is járni - számol be a Financial Times.

Tízmilliós MNB-bírságot kapott az Allianz

Az MNB kötelezte az Allianz Hungária Biztosítót, hogy a jogszabálynak megfelelően változtassa meg a 2018. január 1-jétől érvényes KGFB-tarifáját és tízmillió forint felügyeleti bírságot szabott ki rá. A biztosító - kármentes vezetőkre vonatkozó - egyik tarifálási eleme révén ugyanis egyes újonnan szerződő ügyfelek díja kedvezőbb lehet, mint a már meglévő biztosítottaké, noha ezt a törvény tiltja.

Mi lesz a magyar bankokkal 2018-ban? Megszólalt a kilenc vezér

A fellendülő hitelezés, a rekordalacsony kamatkörnyezet, a fenntarthatatlanul magas profitabilitás és a digitalizáció éve volt 2017 a magyar bankszektorban. December végéhez közeledve a Portfolio ezúttal is megkereste a kilenc legnagyobb hazai bank első emberét, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2018-ra. A bankvezérek alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2017-et saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Melyek lesznek a legnagyobb kihívások saját bankja, illetve a bankszektor számára 2018-ban?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Nem lesz hova menekülni, ha kidurran a piaci lufi

A Takarékbank viszi tovább az FHB Bank befektetési szolgáltatásait, a várható változásokról beszélgettünk Farkas Róberttel, a Takarékbank Pénz- és Tőkepiaci Üzletágának igazgatójával. Szó volt arról is, milyen folyamatok zajlanak most a magyar brókerpiacon, miért érdemes óvatosnak lenni a piaci ralival, és mi veheti fel a versenyt a lakossági állampapírokkal.

Fintech-konzultációt indít az MNB

Az MNB 2017 második felében átfogó felmérést végzett a FinTech innovációkkal kapcsolatos vélemények megismerése céljából mind a piaci szereplők, mind a fogyasztók körében. A felmérés eredményei, a nemzetközi legjobb gyakorlatok, valamint a pénzügyi stabilitási szempontok figyelembe vétele alapján a jegybank kidolgozott egy, a hazai FinTech innovációk ösztönzését célzó lehetséges szabályozói koncepciót, amelyet a mai napon megjelent "Innováció és Stabilitás" című konzultációs dokumentum formájában nyilvános konzultációra bocsát. A konzultáció keretében 2018. január 20-ig nyílik lehetőség a felvázolt keretrendszerrel kapcsolatos észrevételek megtételére - írja a felügyelet sajtóközleményében.

Döntött az MNB: nem aggódnak a hitelezés elszállása miatt

A Magyar Nemzeti Bank meghatározta az anticiklikus tőkepufferráta 2018. január 1-jétől alkalmazandó mértékét. A ciklikus rendszerkockázatok szintje továbbra is alacsony, ezért a Pénzügyi Stabilitási Tanács - a hitelezés támogatása érdekében - a 0 százalékos ráta fenntartásáról döntött a jegybank közleménye szerint.

Kiszáll az állam a Gránit Bankból, bejelentették az új többségi tulajdonost

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója nyerte a társaság 36,5%-os állami részvénycsomagjára kiírt tendert, így ő lesz a bank többségi tulajdonosa. Az ajánlott ár Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mai bejelentése szerint 4,5 milliárd forint, miután az állam csaknem 4,3 milliárd forintot fektetett a társaságba az elmúlt 5 évben. A fiókhálózat nélküli, egyúttal az egyik leginnovatívabbnak számító hazai bank idén is nagy mértékben növelte méretét, és több mint négyszeresére, 1 milliárd forint közelébe tornázta fel nyereségét. Hegedüs Évát kérdeztük.

Packázott az ügyfelekkel, súlyos bírságot kapott a magyar brókercég

Az MNB összesen 42 millió forint bírságot szabott ki az eBrókerházra, többek közt a tevékenységét nem maradéktalanul az ügyfélérdekekkel összhangban végző végrehajtási partner alkalmazása, a hiányos és megtévesztő befektetői tájékoztatás, az összeférhetetlenségi és a pénzmosás kiszűrésére hivatott szabályok megsértése miatt, s kötelezte a befektetési szolgáltatót a hiányosságok rövid határidőn belüli kijavítására.

Az egész világ bögyében van a kínai nagybefektető, de Bécstől zöld utat kapott

Miközben szinte minden olyan felügyeleti hatóság vizsgálja a kínai HNA-t, ahova a cég betette a lábát, az osztrák hatóságok zöld utat adtak a kínai vállalatnak egy osztrák alapkezelő felvásárlásához. Az átláthatatlan tulajdonosi struktúrával bíró kínai cég legutóbb a német BaFin figyelmét vonta magára a Deutsche Bankban lévő részesedése miatt, ráadásul az osztrák alapkezelős tranzakciónak is köze van a német nagybankhoz - számol be a hírről a Financial Times.

Úsznak a bírságokban az európai bankok

A pénzügyi válság kirobbanása után egy évtizeddel elérheti a 100 milliárd dollárt az európai bankok szabálytalanságai miatt fizetett bírság értéke - összegezte a számokat a Bloomberg.

Újabb elbocsátások a Deutsche Banknál

Ezer fős elbocsátást tervez lakossági érdekeltsége, a Postbank integrációja miatt a Deutsche Bank - erősítette meg a Reutersnek a bank szóvivője a Handelsblatt korábbi értesülését.

Bejelentette az MNB a lakáshiteleket is érintő új programok részleteit

Novemberben bejelentette a jegybank, hogy új eszközökkel segíti 2018 januárjától a hosszú kamatperiódusú hitelek térnyerését és a hosszú hozamok leszorítását. Vásárlóként beszáll az MNB a jelzáloglevelek piacára, és újfajta kamatcsere tenderek kezdődnek. Ma reggel ismertették ezek részleteit.

Cukorkát kínál a brit jegybank a Brexit után is maradó bankoknak

Egyoldalú szabályozástechnikai gesztusokkal ösztönözné a Bank of England a Londonban jelenlévő EU-székhelyű külföldi bankokat arra, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is maradjanak a londoni City pénzügyi központjában. Az ajánlat azzal párhuzamosan jött, hogy az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója a napokban megerősítette: a londoni pénzügyi szektor befektetési szolgáltatásokat nyújtó vállalatai mindenképpen elveszítik az euróövezeti piacra szóló passporting-jogosítványaikat, ha Nagy-Britannia tagsága az EU egységes belső piacán megszűnik.

A Mészáros-papírok a magyar bitcoin

Nagy a hasonlóság a Mészáros-papírok és a bitcoin között: az emberek többsége nem tudja, mit vesz, de mivel mindenki azt veszi, ezért úgy véli, csak felfelé mehet az árfolyam, ezért ő is beszáll - mondta el véleményét a magyar és nemzetközi "sikersztoriról" a Portfolio-nak adott interjújában Horváth István, a K&H Private Banking igazgatója. Szerinte érdemes óvatosnak lenni a Mészáros-papírokkal és a bitcoinnal, és csak annyi pénzzel beszállni, amit nem sajnál az ember, ha rosszra fordulna a helyzet. Szó volt arról is, érdemes-e még beszállni a részvénypiaci raliba, mi lehet jó befektetési lehetőség 2018-ban és melyek most a magyar privátbanki piac legfontosabb aktualitásai.

Örömhír az európai bankoknak: karácsonyi meglepetést készít London

Jó hír érkezett a Londonban is jelen lévő európai bankok számára: a BBC értesülései szerint az intézményi szolgáltatásokat nyújtó pénzintézeteknek nem kell külön leánybankot alapítaniuk, az eddigi szabályok szerint működhetnek tovább Nagy-Britanniában.

Rábólintottak az amerikai nagybankok végrendeletére

Tegnap bejelentették az amerikai felügyeleti szervek, hogy elfogadták az Egyesült Államok nyolc legnagyobb bankjának úgynevezett "végrendeletét," vagyis a terveiket, melyben azt taglalják, hogy mennének rendezetten csődbe, ha erre szükség lenne.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.