Gyanúba került Elon Musk?
Joe Biden amerikai elnök szerint Elon Musk külföldi országokkal fenntartott kapcsolatai megérnek egy vizsgálatot - számolt be a brit BBC.
Joe Biden amerikai elnök szerint Elon Musk külföldi országokkal fenntartott kapcsolatai megérnek egy vizsgálatot - számolt be a brit BBC.
Bombafenyegetés miatt át kellett helyezni egy szavazóhelyiséget New Orleansban, Louisiana államban – írja hatósági közlésre hivatkozva a Sky News.
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője beszélt arról, hogy mennyi iránni gyártású drónt lőttek már le az ukrán erők.
Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő szerint Oroszország még nem értesítette az Egyesült Államokat arról a nukleáris hadgyakorlatáról, amit Moszkva évente végrehajt az évnek ebben a szakaszában - írta meg a Reuters.
Hétfő reggeli televíziós nyilatkozatában Putyin elmondta, hogy Moszkva hétfőn nagy hatótávolságú rakétatámadásokat indított Ukrajna energetikai, katonai és kommunikációs infrastruktúrája ellen. A rakétatámadás az Oroszországot a Krím félszigettel összekötő létfontosságú híd elleni hétvégi támadásra adott válaszreakció volt - írta meg a Reuters.
Kaja Kallas észt miniszterelnök közölte, hogy akár áramkimaradás is lehetséges, ha Oroszország kirúgja a balti államokat a közös elektromos hálózatból. A miniszterelnök ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy védelmi készültségi gyakorlatot tartanak - írta meg a Reuters.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pánikba esett, mert azt látja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök szerdán Hágában a parlament ülésén.
Aggasztó Vlagyimir Putyin mozgósítással kapcsolatos bejelentése, mivel eszkalációt jelent Ukrajnában és a fenyegetését „nagyon komolyan kell venni” – figyelmeztetett Gillian Keegan, a brit külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Daily Mail beszámolója szerint.
Tajvan egyik leggazdagabb embere bejelentette, hogy egymilliárd tajvani dollárt (32 millió dollár) áldoz saját pénzéből 3,3 millió civil fegyveres kiképzésére, hogy meg tudják védeni a szigetet egy esetleges kínai inváziótól - számol be róla a Guardian.
Megérkeztek Magyarországra a NATO Kiemelt Éberség Tevékenység nemzetközi harccsoport katonái. A katonák az orosz fenyegetés miatt erősítik meg a katonai szövetség keleti szárnyának, így Magyarországnak védelmét is.
Az Észak-Korea jelentette növekvő fenyegetés miatti aggodalmának adott hangot Nancy Pelosi amerikai és Kim Dzsin Pjo dél-koreai házelnök csütörtökön, megegyezve arról, hogy fenntartják a határozott és kiterjedt elrettentést a phenjani rezsimmel szemben - számolt be róla a Reuters.
Kína figyelmeztetéseket intézett a Biden-kormányhoz Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének közelgő tajvani útjával kapcsolatban, ami riadalmat keltett a Fehér Ház azon tisztviselői körében, akik ellenzik a látogatást - számolt be a Financial Times.
250 olasz katona érkezik Magyarországra, illetve még 750-en mennek Bulgáriába – jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök a Reuters tudósítása szerint.
Az uniós intézményeknek többet kell tenniük azért, hogy megvédjék magukat a kibertámadásokkal szemben, mivel összekapcsolt hálózataik fokozott biztonsági kockázatot jelentenek – közölte kedden az Európai Számvevőszék (ECA), amely már nem az első EU-s intézmény, amelyik figyelmeztet a veszélyre.
Ukrajna budapesti nagykövete, Nepop Ljubov szerint Magyarországnak sokkal célszerűbb most segíteni Ukrajna megvédésében, mint olyan helyzetbe kerülni, amikor később saját magát kell majd megvédenie. Ukrajna konkrét listát küldött Magyarországnak védelmi képességeinek erősítését kérve.
Figyelmeztette a moszkvai amerikai nagykövetség az Oroszországban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy készítsenek elő menekülési tervet, a diplomáciai képviselet egyebek között lehetséges terrortámadásokra hivatkozott az orosz fővárosban és Szentpéterváron, illetve az Ukrajnával közös orosz határ mentén.
Már az édesanyjának is írtak gyalázkodó levelet, és folyamatosan kap fenyegetéseket a koronavírussal kapcsolatban gyakran nyilatkozó virológus, Boldogkői Zsolt, Rusvai Miklósnak pedig korábban személyi védelmet ajánlott fel az ügyészség, ugyanis egy 33 fős halállistára is felkerült – számolt be az RTL a virológus közszereplők, tudósok, szakértők zaklatásáról, fenyegetéséről.
Irán izraeli hírportálokat tört fel Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölésének második évfordulóján – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn.
A nyugati országoknak, köztük Kanadának is fel kell készülnie a további kiber- és zsarolóvírus-támadásokra, ha az Ukrajna és Oroszország közötti jelenlegi feszültség tovább nőne, vagy akár nyílt háború robbanna ki az új év elején – írja a kanadai CBC News.
Célkeresztet rajzoltak Janez Jansa szlovén miniszterelnök és családtagjai arcára. A kormányfő mellett egy másik fontos politikus is fenyegetést kapott.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Joe Biden visszalépését követően.
Akár 200 féle különféle tünetet is okozhat a hosszú Covid.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.