felvásárlás

Sorra vezetik ki a tőzsdéről a kínai cégeket

A lassuló kínai gazdasági növekedés miatt egyre több elemzőház vágja vissza prognózisát, ami a részvénypiacra is kedvezőtlen hatással van. A csökkenő árfolyamok miatt egyre alacsonyabb értékeltségi szinten forgó részvények pedig felvásárlási célpontokká válnak: az év eddigi részében nyolcszor annyi társaság részvényeit vezették ki, mint amennyi kínai IPO-ra sor került - írja a Bloomberg.

Eldőlni látszik az amerikai óriás sorsa

Eldőlni látszik az amerikai távközlési piac harmadik legnagyobb szereplőjéért, a Sprint Nextelért folyó küzdelem, mivel a Dish Network bejelentette, hogy a szűkös határidő miatt nem tesz újabb ajánlatot. Így a befutó a japán SoftBank lehet, mely 21,6 milliárd dollárt fizethet az amerikai cégért.

Felvásárolják a Nokiát?

Újabb hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Nokia és a Siemens közös vállalatát, a Nokia Siemens Network-öt a tulajdonosok eladnák. A tranzakció egyrészt pénzt hozhat a Nokiának, másrészt megnyithatja az utat egy újabb tranzakció előtt: a Microsoft felvásárolhatja a bajba jutott finn mobilgyártót.

Ennyi volt: kivonul Kanadából a kiskereskedelmi óriás

Újabb méretes tranzakciót jelentettek be az Egyesült Államokban, mely keretében a kiskereskedelmi áruházlánc, a Safeway a Sobeysnek értékesíti több mint 200 kanadai üzletét. A Safeway részvényesek láthatóan örülnek a hírnek, ugyanis a papírok árfolyama 8 százalékkal ugrott feljebb, igaz, több mint 20 százalékos pluszban is járt már ma.

Elkeseredett csata folyik az amerikai óriásért

Újabb fejlemény látott napvilágot a Sprint Nextel felvásárlásával kapcsolatban, miszerint a SoftBank megemelte a korábbi, 20,1 milliárd dolláros ajánlatát, így immár 21,6 milliárd dollárt sem sajnálna az amerikai távközlési szolgáltatóért. A japán társaság nem titkolt célja a tranzakcióval, hogy növelje részesedését az amerikai piacon. A hírre a japán társaság részvényei közel 10 százalékot raliztak a tokiói börzén.

Nagybevásárlást tervez a Pepsi

Egy izraeli cégre, a SodaStream Internationalre tervezi kivetni a hálóját az amerikai üdítőgyártó, a Pepsi, mely a hírek szerint a tegnapi záróárhoz képest közel 37 százalékos prémium mellett vásárolná meg a SodaStream-részvényeket.

Buffett bevásárolt, elszállt az árfolyam

Az omahai bölcs, Warren Buffett újabb energiaszolgáltatóra teszi rá a kezét, ezúttal a nevadai NV Energy kerül a milliárdos befektető portfóliójába. A felvásárolt társaság részvényei a bejelentést követően szárnyra kaptak, és mintegy 23 százalékkal kerültek feljebb a nyitás előtt - írja a CNBC.

Amerikai sertéstenyésztőt vesznek a kínaiak

A dinamikusan növekvő Kína szinte minden lehetőséget igyekszik megragadni, hogy a számára fontos nyersanyagokhoz hozzájusson. Ennek fényében a Shuanghui International az amerikai Smithfieldre vetné ki a hálóját, mely révén a történelem eddigi legnagyobb olyan tranzakciójára kerülne sor, melyben egy kínai vállalat egy amerikai versenytársát vásárolná fel - írja a BBC News.

Gigantikus felvásárlási csata zajlik Amerikában

A héten szinte minden napra jut egy felvásárlási hír az amerikai telekom piacon, ugyanis míg tegnapelőtt a Sprint Nextel és a SoftBank közötti huzavonával kapcsolatban látott napvilágot egy újabb fejlemény, addig szerda este a Dish Network jelentette be, hogy megemelte a Clearwire-re adott korábbi ajánlatát.

Elhárult az utolsó akadály a gigafelvásárlás elől

Úgy látszik, lassan véget érhet a Sprint Nextel és a SoftBank közötti felvásárlási huzavona, miután a távol-keleti cég egyelőre hivatalosan meg nem erősített információk szerint zöld utat kapott az amerikai hatóságtól a tranzakciót illetően.

Tovább folytatja a Synergon a felvásárlásokat

Hat hónappal az első jelentősebb tranzakciót követően, újabb felvásárlást hajt végre a Synergon Informatikai Nyrt. A megállapodás értelmében a tranzakció zárását követően, amelyre előreláthatólag 2013. június 30-ig kerül sor, a Synergon Outsource Kft. felvásárolja a tevékenységében teljesen megegyező Navigátor Informatikai Zrt.-t, és annak leányvállalatát a Vilati Zrt-t. A társaságot értékesítő Wallis Asset Management Zrt. teljes egészében kiszáll az informatikai outsourcinggal foglalkozó befektetésből.

Vérre menő küzdelem - Eladják a híres videómegosztót

Felvásárlási háború bontakozik ki a szemünk előtt, a Hulu online videómegosztóért ma két magántőke társaság is bejelentkezett, mégpedig a KKR és a Silver Lake. Velük együtt már legalább 7 kérője van a cégnek, amely 2007-ben indult, viszont tavaly már 700 millió dollár körüli árbevételt tudott felmutatni és 4 millió fizetős felhasználót. A News Corp., a Walt Disney és a Comcast közös vállalkozásáért minden további nélkül el lehet kérni 1 milliárd dollárt, főleg, ha sikerült hosszú távú szerződésekkel biztosítani a videótartalom bővülését - írja a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.