Felszámolják a Penta Industryt
Felszámolási eljárás indult a Penta Industry ellen – szúrta ki az Index a cégregiszterből. A Bibó kollégium és a kisvárdai stadion kivitelezéséért felelős cég alvállalkozói bizakodóak – írja a lap.
Felszámolási eljárás indult a Penta Industry ellen – szúrta ki az Index a cégregiszterből. A Bibó kollégium és a kisvárdai stadion kivitelezéséért felelős cég alvállalkozói bizakodóak – írja a lap.
A Buda-Cash Brókerház felszámolója pénteken pert nyert a Saxo Bank ellen indított perben, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán.
Az MNB korábbi határozata alapján a Strategon Értékpapír a CODEX Értéktár Zrt.-re ruházta át állományát. A jegybank a folyamattal párhuzamosan visszavonta a befektetési vállalkozás engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását - írja az MNB.
Új felszámolót jelöltek ki a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez, mert a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette az adóst - erről szóló végzését a Cégközlöny honlapján tette közzé a Balassagyarmati Törvényszék. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója volt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 637 milliárd forint követelésről mondott le tavaly a "várható nemleges megtérülés" okán, ami több mint négyszerese a 2015-ös lemondásnak, amikor 157 milliárd forintot engedett el - írja keddi számában a Világgazdaság az adóhatóság 2016-os évkönyvére hivatkozva.
A végéhez közeledik a Malév öt éve tartó felszámolása. A 170 milliárd forintnyi követelésből csak a dolgozók kaptak, de esetükben is csak átlagosan a követelésük felére futotta a Malév vagyonának értékesítéséből befolyt pénz - írja a Világgazdaság.
Visszaadhatják a Quaestor Bank működési engedélyét, és elkezdődhet a bank végelszámolása, miután senki nem érdeklődött az üres hitelintézet iránt - értesült a 24.hu.
Rövidesen meghirdetik a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület egészség- és önsegélyező pénztári vagyonára szóló pályázatot. A fenntarthatatlan működésű Dimenzió biztosítói állományra december óta lehet pályázni, február 23-án lesz az eredményhirdetés. Az érintettek tájékoztatást kaptak.
Két felszámoló közötti vita miatt nem halad az aranyhamisítást elkövetett Kézizálog Zrt. vagyontárgyainak értékesítése - írja a napi.hu. A tulajdonos Bíró Péter ellen még vádemelés sem történt.
Hátrányosan érintheti a finanszírozó bankokat a Kúria friss határozata, amely szerint a jövőbeni követeléseken önmagában a zálogjog megalapításával nem jön létre zálogjog. A pénzintézetek az érvényes zálogszerződés alapján nem támaszthatnak igényt az adós azon követeléseire, amelyek már a felszámolási eljárás megindulását követően keletkeznek, így például egy irodaház havonta esedékes bérleti díjából származó bevételére - hívta fel a figyelmet a héten a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda.
Megírták a végrendeletüket azok az amerikai nagybankok, amelyekét áprilisban visszadobta a felügyelet, ha a frissített verziót se fogadják el, súlyos következményekkel kell számolnia a pénzintézeteknek.
Véget ért a Malév felszámolása, az egykori nemzeti légitársaságot várhatóan februárban törtölhetik a cégjegyzékből - írja a Népszabadság.
Elutasította a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azonnali felszámolására irányuló vagyonfelügyelői kérelmet a Zalaegerszegi Törvényszék - erősítette meg Bodnár Imre, a cég jogi képviselője a Nol.hu-nak adott tájékoztatását az MTI-nek szombaton.
Befejeződött a Quaestor ügyfeleinek Saxo Banknál mint letétkezelőnél lévő vagyonára vonatkozó vizsgálat. Megállapították, hogy a felszámolás kezdő napján az ügyfelek számláin nyilvántartott pénzeszközök és pénzügyi eszközök kiadhatók, a kiadás várhatóan július 18-tól indul meg - közölte a felszámoló.
2016 első negyedévében megközelítőleg 5300 kényszertörlést regisztráltak, ami nagyjából 40 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest. Tavaly az éves csökkenés 27 százalékos volt, derült ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentéséből.
A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, melynek értelmében a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánítja a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t. Erre a csődtörvény az lehetőséget.
A Synergon közleményében jelezte, hogy a tulajdonában álló Synergon Integrator Rendszerszolgáltató Kft. a 2016. január 15-én megtartott második egyezségi tárgyaláson sem kapta meg a hitelezők többségének támogatását a fizetési haladék meghosszabbítására vonatkozóan, így az egyezség nem jött létre. Ezért a bíróság fogja megállapítani a társaság fizetésképtelenségét és elrendelni felszámolását.
A román pénzügyi felügyelet (ASF) az MNB-nek küldött tájékoztatása szerint elindult az Astra Biztosító felszámolása. A nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, s a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba. A többi hazai ügyfelet, károsultat - ők a döntő többség -a garanciaalapok kártalanítják. Az Astra még meglévő kgfb-ügyfeleinek szerződését a felszámoló felmondhatja - közölte a magyar felügyelet.
A Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának egyszerűsítése, gyorsítása érdekében elindította a társaság befektetési szerződéses kötelezettségeinek átruházását, az ennek következtében felmerülő költséget, díjat nem lehet az ügyfelekre áthárítani - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) a honlapján szerdán.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolásával összefüggésben szeptember 1-jén jár le az utólagos hitelezői igények bejelentésének határideje, az ehhez használható nyomtatvány megtalálható a Buda-Cash Zrt. honlapján.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.