fehéroroszország

Szép csendben elveszti Putyin a legfontosabb barátait – De van öt ország, amelyre mindig számíthat

Szép csendben elveszti Putyin a legfontosabb barátait – De van öt ország, amelyre mindig számíthat

Moszkvának mindeddig nem sikerült olyan nemzetközi szövetségi rendszert kiépítenie maga köré, amely révén a kollektív Nyugat valódi kihívójaként jelenhetne meg a világpolitika színpadán, ahogy erről lényegében a Szovjetunió szétesése óta álmodozik. Az ukrajnai háború kirobbantása nemhogy segítette volna ebben, hanem még azok az országok is elkezdtek kihátrálni mögüle, amelyek korábban szilárdan az orosz érdekszféra részeinek látszottak. Kína sem támogatja Oroszországot, sőt még profitál is annak a háború miatti gazdasági és geopolitikai visszaeséséből. Ha megnézzük, az ENSZ Közgyűlésének szavazásain mely országok voksolnak Oroszország mellett, érdekes listát állíthatunk össze. Melyik az az öt ország, amelyik a leginkább kitart Moszkva mellett?

Külföldre utazott Vlagyimir Putyin

Külföldre utazott Vlagyimir Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán az örmény fővárosba, Jerevánba érkezett, hogy részt vegyen a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) csúcstalálkozóján.

Ukrajna állítja: Oroszország új atomerőművet vesz célba

Ukrajna állítja: Oroszország új atomerőművet vesz célba

Az orosz különleges szolgálatok a közeljövőben számos terrortámadást terveznek Fehéroroszország területén lévő létfontosságú infrastrukturális létesítményekben, ember okozta baleseteknek álcázva ezeket, és az egyik fő célpontjuk a fehérorosz asztraveci atomerőmű - közölte vasárnap az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.

Ez már a vég? – Az egész háborút eldöntheti, mit lépnek az ukránok Putyinék eddigi legnagyobb kudarcára

Ez már a vég? – Az egész háborút eldöntheti, mit lépnek az ukránok Putyinék eddigi legnagyobb kudarcára

Ahogyan azt korábban sejteni lehetett, az orosz csapatok visszavonulnak a Dnyeper folyó nyugati partjáról. Eltérő információk láttak napvilágot arról, hogy pontosan hogyan is áll a visszavonulás, ahogyan arról is, hogy pontosan merre is járnak most az ukrán csapatok. Valami azonban biztos: hatalmas lehetőség mutatkozik Kijev számára arra, hogy az egész háború irányát megváltoztathassák.

A fehéroroszok nekifutásból vesztették el a háborús sufnituning versenyt - ilyen harctéri fejlesztést száz éve nem láttunk

A fehéroroszok nekifutásból vesztették el a háborús sufnituning versenyt - ilyen harctéri fejlesztést száz éve nem láttunk

A fegyveres konfliktusok történetében nem ritka az, hogy a katonák maguk barkácsolnak a harctéren különféle fejlesztéseket a járműveikre. Az ilyen trükkök gyakran kifejezetten hatékonyak tudnak lenni, elég csak az első világháború lövészárokharcaiban használt hidegfegyverekre gondolni, így a fehérorosz harckocsizók (akik Minszk álláspontja szerint nem terveznek Ukrajnában harcolni) is úgy döntöttek, megpróbálják kicselezni a szomszédban népszerű tankelhárító fegyvereket.

Újabb oroszellenes szankciós csomag jön: nekimegy Fehéroroszországnak és az Egyesült Arab Emírségeknek is az EU

Újabb oroszellenes szankciós csomag jön: nekimegy Fehéroroszországnak és az Egyesült Arab Emírségeknek is az EU

A szankcionált áruk Oroszországba irányuló kereskedelmének lehetővé tétele miatt elsősorban Fehéroroszország, az orosz pénzügyi szankciók megkerülése és a gyenge pénzmosás elleni szabályok miatt pedig az Egyesült Arab Emírségek ellen is szankciós lépésekre tehet javaslatot az Európai Bizottság – írja a Politico a reggeli hírlevelében.

Állítólagos terrortámadásokra készülő oroszok, csődöt jelentő fehéroroszok - Háborús híreink pénteken

Állítólagos terrortámadásokra készülő oroszok, csődöt jelentő fehéroroszok - Háborús híreink pénteken

Az orosz csapatok lassan, de biztosan vonulnak ki a Dnyeper nyugati partjától, mivel tartanak attól, hogy az ukrán csapatok felrobbantják a  kahovkai vízerőművet, melynek következtében több tucat település kerülhet víz alá. Mindeközben Fehéroroszország bejelentette, hogy a nyugati szankciók miatt képtelen fizetni a fennálló tartozásait. Cikkünk folyamatosan frissül.

Ukrán vezérkar: nő a veszélye egy Fehéroroszág felőli offenzívának

Ukrán vezérkar: nő a veszélye egy Fehéroroszág felőli offenzívának

Az ukrán vezérkar úgy véli, hogy egyre nagyobb a veszélye egy második orosz offenzívának Fehéroroszország területéről Ukrajna ellen, a támadás iránya azonban a fehérorosz-ukrán határ nyugat részére módosulhat - mondta Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti igazgatóságának főnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.